Több helyen havazik az országban, nyithatnak a sípályák

Több helyen havazik az országban, Visegrádon már a síelőket is várják; ha marad a hideg idő további sípályák is megnyithatnak majd - hangzott el az M1 aktuális csatorna pénteki műsorfolyamában.snowAz M1 tudósítója Tatáról bejelentkezve elmondta: a településen reggel óta folyamatosan havazik. Néhány óra alatt már 1-2 centiméter hó hullott. A közlekedésben egyelőre nem okoz problémát az időjárás. A visegrádi Nagy Villám Sípálya üzemeltetőjének tájékoztatása szerint most még csak hóágyúkkal működik a pálya, de - mint hozzátette - az előrejelzések alapján természetes hóra is számítanak: jövő héten kedden, szerdán pár centiméter hó is hullhat.

Fehér Gyula, a Chernel István sí és turisztikai egyesület elnöke elmondta: Magyarországon tíz nagyobb sípálya működik, Visegrádon kívül további 5-6 helyen van hóágyú. Ezek a pályák összefogtak, és a "Síelj itthon!" elnevezésű mozgalom keretében szeretnék bemutatni, hogy Magyarországon is lehet síelni.

Az Országos Meteorológiai Szolgálat honlapjának adatai szerint a 300 méter feletti települések közül Sopron Brennbergbányán 1 centiméteres hóvastagságot mértek. A 300 méter alatti településeken Sopron kertvárosban és Kuruc-dombon alakult ki hólepel.

Emellett foltokban van még hó a péri repülőtéren, Sármelléken, Siófokon és Szombathelyen - derül ki a meteorológiai szolgálat adataiból. Az előrejelzések szerint a következő napokban is többfelé várható hószállingózás, havazás. A leghidegebb órákban akár mínusz 15 Celsius-fok alá is csökkenhet a hőmérséklet.

(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Kihallgatta a rendőrség az Üllői úti gázolót

Kihallgatta a rendőrség az Üllői úti gázolót

Segítségnyújtás elmulasztásával gyanúsítják az idős férfit.

Meghosszabbították több terhelt letartóztatását a Szőlő utcai ügyben

Meghosszabbították több terhelt letartóztatását a Szőlő utcai ügyben

Három hónappal meghosszabbította a Budai Központi Kerületi Bíróság a Szőlő utcai ügyben érintett négy ember letartóztatását - közölte a Fővárosi Törvényszék szerdán az MTI-vel.

Sorozatbetörő Kerepesen

Sorozatbetörő Kerepesen

A Gödöllői Rendőrkapitányság munkatársai fogták el azt a férfit, aki hónapokon át tört fel autókat és tárolókat, valamint hatolt be kertekbe a térségben.

Lebuktak a pénzhamisítók

Lebuktak a pénzhamisítók

Hamis tízezresek kerültek forgalomba, a rendőrök három kaposvári gyanúsítottat hallgattak ki az ügyben.

Közös iszogatásnak indult, rablás lett a vége

Közös iszogatásnak indult, rablás lett a vége

A 27 éves férfi súlyosan bántalmazta újdonsült ismerősét, majd elvette az értékeit Debrecenben. A rendőrök pár órán belül azonosították, elfogták és őrizetbe vették.

Emberrablók rendőrkézen

Emberrablók rendőrkézen

A Győr-Moson-Sopron Vármegyei Rendőr-főkapitányság Felderítő Osztály, illetve a Közterületi Támogató Alosztály munkatársai elfogták az utolsó elkövetőt is, aki régebb óta bujkált a hatóság elől.

Vasárnap a hóátfúvások adták a legtöbb munkát a katasztrófavédelemnek

Vasárnap a hóátfúvások adták a legtöbb munkát a katasztrófavédelemnek

Az elmúlt 24 órában kétszer annyi káresethez riasztották a tűzoltóegységeket, mint januárban ilyenkor megszokott.

Így ne induljunk útnak!

Így ne induljunk útnak!

A havas úton részegen okozott balesetet az a kerékpáros, aki Faddon egy, az út szélén parkoló autónak hajtott neki.

Szánkózás közben hallotta meg a segítségkérést

Szánkózás közben hallotta meg a segítségkérést

A szabadnapos szombathelyi rendőr egy 95 éves férfi életét mentette meg.

Norvégiában fogták el a gyermekpornót megosztó magyar szökevényt

Norvégiában fogták el a gyermekpornót megosztó magyar szökevényt

A Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda (KR NNI) kiberbűnözés elleni nyomozói indítottak eljárást egy 45 éves budapesti férfi ellen, akit gyermekpornográfiával gyanúsítanak.

http://ujhazak.com