Több járatot is töröl a téli és nyári menetrendben a Ryanair

Több járatot is töröl a téli és a jövő nyári menetrendből az ír Ryanair diszkont légitársaság, mert csökkenti flottája méretét.A légicég szerdai, MTI-hez eljuttatott közleménye szerint a téli menetrendi időszakban huszonöttel kevesebb gépet üzemeltetnek majd a tervezetthez képest, és a nyári időszakban is tízzel kevesebb gépet használnak majd. Így biztosítható az októberi, novemberi és decemberi szabadságok kiadása a dolgozóknak, és jövőre nem lesznek ki nem adott szabadnapok.

Az intézkedés miatt a Ryanair kevesebb, már bejelentett járatot indít el, átlagosan napi egy járat nem fog közlekedni, az intézkedés 400 ezer utast érint, pedig sok járatra még nem is érkezett foglalás. A Ryanair minden érintett utast e-mailben értesített, nekik átfoglalási lehetőséget, jegyár-visszatérítést, valamint egy 40 eurós kupont is felajánlanak.
    
Arról a Ryanair egyelőre nem közölt semmit, hogy mely járatok nem indulnak el a téli menetrendben. Az intézkedés miatt a Ryanair azzal számol, hogy márciusig a korábban tervezett 9 helyett 4 százalékkal bővül majd az utasforgalom havonta, a teljes éves forgalom pedig 129 millió lehet az egy évvel korábbi 131 millió helyett. A nyári flotta csökkentése miatt az ír cég azzal számol, hogy 2019 márciusáig az éves gördülő utasforgalom a korábban várt 142 millió helyett 138 millió körül alakulhat.
    
Az intézkedés nem érinti a Ryanair adózott eredményét, a fapados légitársaság továbbra is 1,4 milliárd euró körüli profitot vár. A Ryanair a múlt héten jelentette be, hogy a szabadságolásokra vonatkozó szabályok változásai miatt kénytelen naponta 50 járatot törölni szeptemberben és októberben, az intézkedés mintegy 315 ezer utast érint.

(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Kevésbé ismert budapesti történetek

Kevésbé ismert budapesti történetek

Ezeket a sztorikat lehet, hogy még nem ismered.

2 hónapja műszaki vizsgázott idős autót vásárolt egyik olvasónk egy kereskedőtől. Az autóból menet közben kiszakadt a lengéscsillapító, mert a tartó szerkezet szét van rohadva - szavatosság kizárva!!!

Vigyázz ha autót vásárolsz, mert a kereskedő nem mindig tisztességes. A friss műszaki vizsgás autóból a lengéscsillapító kirohadt!

Magyarországon pár nap alatt 10%-ot veszített a forint az €-hoz képest, a $-ral szemben közel 20%-os a veszteség. Ahol a háború van Ukrajnában, a Hrivnya fele ennyit sem veszített értékéből. Akkor most mi történik?

Az EU tagság kezdetén 2004-ben 250 forint volt egy EURÓ, pár hete 350 Forint, ma pedig át is lépte a 400 Forintos határt. A dollár 210 forintról 360 forintra változott az EU tagság ideje alatt, de a 60 forintot pár hét alatt sikerült leadnia a forintnak az értékéből.

Gyorstalpaló a roborovszki törpehörcsög tartásához

Gyorstalpaló a roborovszki törpehörcsög tartásához

Gondold át előre, mivel fog járni a kis kedvenc tartása, és ha úgy döntesz, hogy ilyen hörcsögöt szeretnél, biztosítsd a megfelelő feltételeket, mielőtt hazavinnéd a kisállatot.

Újabb részletekről számoltak be az eltűnt debreceni gyerekekkel kapcsolatban

Újabb részletekről számoltak be az eltűnt debreceni gyerekekkel kapcsolatban

Szörnyen hangzik, amit az anya mesélt.

Bálint Gazda elhunyt

Bálint Gazda elhunyt

Bálint gazda ma este csöndben elment.

A Dunakanyar települései üzenetekben kérik, hogy a kirándulók maradjanak otthon!

A Dunakanyar települései üzenetekben kérik, hogy a kirándulók maradjanak otthon!

Hazánk legszebb helyei nem mennek sehova, a járvány után is itt lesznek.

Mit szükséges tudni a karanténról?

Mit szükséges tudni a karanténról?

Itt vannak a karanténra vonatkozó fontos információk.

Január 1-től új benzin van minden benzinkúton. Az új E10 üzemanyag sok autó motorját károsítja. Megmutatjuk, hogy melyik autó van veszélyben és mi a megoldás!

Január 1-től új benzin van minden benzinkúton. Az új E10 üzemanyag sok autó motorját károsítja. Megmutatjuk, hogy melyik autó van veszélyben és mi a megoldás!

2020. január 1-től a környezetvédelem nevében már nem 5%, hanem 10% lett a bioetanol komponens minden benzinkúton a 95-ös és 98-as oktánszámú benzinekben. A keverési százalék megváltoztatásával sokkal kevesebb fosszilis, nem megújuló energiahordozó szükséges az üzemanyag előállításához.

Újabb hír Borkai Zsoltról, az Ördög ügyvédjegy által: Borkai Zsolt a Maldív-szigeteken

Újabb hír Borkai Zsoltról, az Ördög ügyvédjegy által: Borkai Zsolt a Maldív-szigeteken

Borkai nem csak egyszer volt búvárkodni a Maldív-szigeteken állítja az Ördög ügyvédje blog szerzője, aki napok óta szivárogtatja az anyagot a győri polgármesterről

http://ujhazak.com