Tóbiás: csak az utcán fogalmazhatja meg követeléseit Magyarország

Az MSZP támogatja a szombati pedagógustüntetést, mert úgy gondolja, hogy a tárgyalóasztal mellett nem lehet hinni a Fidesznek, Magyarországnak "csak és kizárólag az utcán és tereken kell tudnia megfogalmazni követeléseit" - mondta Tóbiás József, az MSZP elnök-frakcióvezetője szombaton, pártja választmányi ülését követő sajtótájékoztatóján.mszpAz ellenzéki politikus hangsúlyozta, míg a Fidesz úgy gondolja, hogy az oktatás kizárólag a hatalomért van, addig a szocialisták szerint az oktatásnak a gyerekek érdekeire kell tekintettel lennie.

A szombati pedagógustüntetés annak a következménye, hogy az elmúlt egy évben a kormány színjátékot játszott a tanárokkal, a szakszervezetekkel, valamint a diákokkal és szüleikkel - fejtette ki Tóbiás József, aki hozzátette, a tanév végére semmilyen pozitív változás nem látszik az oktatás területén, sőt rosszabb lett a helyzet, mivel az önkormányzatokat megfosztják attól a lehetőségtől, hogy segítsék az intézményeket.

A szocialisták vezetője a Klebelsberg Intézményfenntartó Központ (Klik) átalakításáról azt mondta, "ha egy Klik rossz volt, akkor 58 kicsi Klik nem fogja megjavítani ezt a problémát". Tóbiás József az FHB-vezetőjének, Spéder Zoltánnak a médiaérdekeltségeire utalva szólt arról is, a kormány el akarja foglalni a tőle független médiát, mivel kiderült, hogy hiába "költöttek százmilliárdokat a köznek nevezett kormányzati propaganda tévére", valamint további milliárdokat a "Habony-Vajna médiabirodalom felépítésére", kiderült, hogy "egyik sem működik".

"Jóval többről van szó, mint médiaszabadságról (...), ez ma a választások jövendőbeli tisztaságáról és a demokráciáról szól" - fogalmazott az ellenzéki politikus. Az MSZP elnöke a pártja két hét múlva esedékes tisztújító kongresszusára vonatkozó kérdésre válaszolva úgy fogalmazott, a küldötteknek ott arról kell dönteniük, "hogy tovább építkezünk-e, vagy hogy újra akarják-e valakik kezdeni". "Meggyőződésem, hogy a továbbépítkezés a helyes irány" - húzta alá.

(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Fenntartható megoldások

Fenntartható családi házak tervezése, gyártása és felépítése

Teljes folyamat egy kézben – természetes alapanyagokkal és energiatakarékos megoldásokkal.

Kender Fa Szalma Vályog Mész

A tervezéstől a megvalósításig végigkísérjük az építkezést – valódi, működő megoldásokkal.

Részletek és lehetőségek
Kész típustervek

Ha konkrét elképzelést keresel:

Szabadságán kutatta fel az eltűnt idős nőt

Szabadságán kutatta fel az eltűnt idős nőt

Szolgálaton kívül segített egy levéli idős asszony megtalálásában a Mosonmagyaróvári Rendőrkapitányság rendőre.

Mire a sértett telefonált, a tolvaj már bilincsben volt

Mire a sértett telefonált, a tolvaj már bilincsben volt

Egy szabálytalan gyalogosra figyeltek fel a kecskeméti rendőrök, akiről hamar kiderült, hogy lopott értékeket rejteget.

Rosszul lett az interneten rendelt kábítószertől

Rosszul lett az interneten rendelt kábítószertől

Kábítószer birtoklása miatt indult eljárás egy makói fiatallal szemben, aki külföldi weboldalról rendelt THC-t tartalmazó elektromos cigarettát.

Garázdaság Esztergom-Kertvárosban

Garázdaság Esztergom-Kertvárosban

Az esztergomi rendőrök három férfit fogtak el, akik egy korábbi nézeteltérés miatt fenyegették meg haragosukat, majd megrongálták a gépkocsiját.

Tizenegy fekvőrendőrt szedett fel egy férfi Újpesten

Tizenegy fekvőrendőrt szedett fel egy férfi Újpesten

Tizenegy fekvőrendőrt szedett fel kézzel és feszítővassal egy 20 éves férfi Újpest egyik ipari övezetében - közölte a Budapesti Rendőr-főkapitányság a police.hu oldalon kedden.

Bilincs lett a vége az éjszakai autókázásnak

Bilincs lett a vége az éjszakai autókázásnak

Könnyű sérülés, jelentős anyagi kár és büntetőeljárás lett a vége két budapesti férfi kocsikázásának Szarvason.

A közelgő ünnepek közbiztonsági veszélyeire figyelmeztetnek a hatóságok

A közelgő ünnepek közbiztonsági veszélyeire figyelmeztetnek a hatóságok

A közelgő ünnepek, a halottak napja, a mindenszentek és a halloween gyakori közbiztonsági veszélyeire hívták fel a figyelmet az Országos-Rendőr-főkapitányság (ORFK) és az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság (OKF) képviselői.

Lezáratlan autót kötöttek el Kaposváron

Lezáratlan autót kötöttek el Kaposváron

A kaposvári nyomozók őrizetbe vették azt a két férfit, akik egy lezáratlanul hagyott személygépkocsival hajtottak el a somogyi megyeszékhelyről.

Engedély nélkül taxizott, egy nullával többet számlázott –  őrizetben a csaló taxis

Engedély nélkül taxizott, egy nullával többet számlázott – őrizetben a csaló taxis

Nemcsak engedély nélkül szállított utasokat, hanem a viteldíjak többszörösét fizettette ki velük, és más módszerekkel is megkárosította őket.

Zsarolással jutott pénzhez

Zsarolással jutott pénzhez

A tolnai rendőrök a férfit elfogták és előállították.

http://ujhazak.com