Új helyre költözött a Vakok és Gyengénlátók Közép-magyarországi Regionális Egyesülete

Új, korszerűbb irodába költözött Budapesten a Vakok és Gyengénlátók Közép-magyarországi Regionális Egyesülete (VGYKE).A VGYKE új székhelye, csakúgy mint a Hermina úti régi, szintén Zuglóban, a Szugló utca 81. szám alatt egy modern, három szintes irodaházban kapott helyet. Az irodaépület földszintjén található a Láthatár Segédeszköz Bolt, minden más szolgáltatás az épület első emeletén érhető el.

Fodor Ágnes, a VGYKE elnöke köszöntőjében mérföldkőnek nevezte az új székhely átadását az egyesület életében. Mint mondta, az elmúlt évek alatt szolgáltatásaik köre olyan mértékben bővült, amely igényelte, hogy korszerűbb, méltóbb körülmények között működjenek tovább. Az új központ sok támogató és együttműködő partnernek köszönhetően jött létre, a VGYKE elnöke egyebek mellett köszönetet mondott az Emberi Erőforrások Minisztériumának (Emmi), valamint a központot befogadó irodaház tulajdonosának is.
  
Fodor Ágnes ismertetése szerint a csaknem 1500 tagot számláló egyesület 325 négyzetméteres Szugló utcai székhelyére költözött ügyfélszolgálatuk, ahol heti negyven órában állnak a látássérült emberek szolgálatára. Szintén itt található a Louis Braille Támogató Szolgálat, amelynek keretein belül mintegy 200 látássérült hétköznapjait segítik. Az új helyen található a masszázs koordinációs iroda és egy fejlesztő szoba is, ahol a Braille oktatás, fejlesztés mellett gyógypedagógus és pszichológus is a látássérült emberek rendelkezésére áll.
    
Az iroda tömegközlekedéssel is jól megközelíthető helyen van, az épülethez történő eljutást akadálymentesített, hangos jelzőlámpával felszerelt gyalogátkelő segíti - mondta el a VGYKE elnöke.

(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Kevésbé ismert budapesti történetek

Kevésbé ismert budapesti történetek

Ezeket a sztorikat lehet, hogy még nem ismered.

2 hónapja műszaki vizsgázott idős autót vásárolt egyik olvasónk egy kereskedőtől. Az autóból menet közben kiszakadt a lengéscsillapító, mert a tartó szerkezet szét van rohadva - szavatosság kizárva!!!

Vigyázz ha autót vásárolsz, mert a kereskedő nem mindig tisztességes. A friss műszaki vizsgás autóból a lengéscsillapító kirohadt!

Magyarországon pár nap alatt 10%-ot veszített a forint az €-hoz képest, a $-ral szemben közel 20%-os a veszteség. Ahol a háború van Ukrajnában, a Hrivnya fele ennyit sem veszített értékéből. Akkor most mi történik?

Az EU tagság kezdetén 2004-ben 250 forint volt egy EURÓ, pár hete 350 Forint, ma pedig át is lépte a 400 Forintos határt. A dollár 210 forintról 360 forintra változott az EU tagság ideje alatt, de a 60 forintot pár hét alatt sikerült leadnia a forintnak az értékéből.

Gyorstalpaló a roborovszki törpehörcsög tartásához

Gyorstalpaló a roborovszki törpehörcsög tartásához

Gondold át előre, mivel fog járni a kis kedvenc tartása, és ha úgy döntesz, hogy ilyen hörcsögöt szeretnél, biztosítsd a megfelelő feltételeket, mielőtt hazavinnéd a kisállatot.

Újabb részletekről számoltak be az eltűnt debreceni gyerekekkel kapcsolatban

Újabb részletekről számoltak be az eltűnt debreceni gyerekekkel kapcsolatban

Szörnyen hangzik, amit az anya mesélt.

Bálint Gazda elhunyt

Bálint Gazda elhunyt

Bálint gazda ma este csöndben elment.

A Dunakanyar települései üzenetekben kérik, hogy a kirándulók maradjanak otthon!

A Dunakanyar települései üzenetekben kérik, hogy a kirándulók maradjanak otthon!

Hazánk legszebb helyei nem mennek sehova, a járvány után is itt lesznek.

Mit szükséges tudni a karanténról?

Mit szükséges tudni a karanténról?

Itt vannak a karanténra vonatkozó fontos információk.

Január 1-től új benzin van minden benzinkúton. Az új E10 üzemanyag sok autó motorját károsítja. Megmutatjuk, hogy melyik autó van veszélyben és mi a megoldás!

Január 1-től új benzin van minden benzinkúton. Az új E10 üzemanyag sok autó motorját károsítja. Megmutatjuk, hogy melyik autó van veszélyben és mi a megoldás!

2020. január 1-től a környezetvédelem nevében már nem 5%, hanem 10% lett a bioetanol komponens minden benzinkúton a 95-ös és 98-as oktánszámú benzinekben. A keverési százalék megváltoztatásával sokkal kevesebb fosszilis, nem megújuló energiahordozó szükséges az üzemanyag előállításához.

Újabb hír Borkai Zsoltról, az Ördög ügyvédjegy által: Borkai Zsolt a Maldív-szigeteken

Újabb hír Borkai Zsoltról, az Ördög ügyvédjegy által: Borkai Zsolt a Maldív-szigeteken

Borkai nem csak egyszer volt búvárkodni a Maldív-szigeteken állítja az Ördög ügyvédje blog szerzője, aki napok óta szivárogtatja az anyagot a győri polgármesterről

http://ujhazak.com