• 9 ℃ / 15 ℃

Új vadászrepülőgép érkezett Kecskemétre a tavaly Csehországban összetört helyett

Megérkezett pénteken Svédországból Kecskemétre az a Gripen repülőgép, amely a tavaly májusban Csehországban összetört vadászrepülőgép pótlására szolgál - közölte a Honvédelmi Minisztérium (HM) az MTI-vel.honvédelmi minisztériumA közleményben felidézték: tavaly májusban leszállás közben súlyosan megrongálódott a csehországi caslavi katonai repülőtéren a magyar légierő egyik Gripen vadászgépe. A most beszerzett kétüléses Gripennek és a Magyar Honvédség (MH) hadrendjében szolgáló többi repülőnek azonos a műveleti képessége - emelték ki.

Hozzátették, az új vadászrepülő a hazai légügyi hatósági eljárások lefolytatását követően áll hadrendbe. A kétüléses Gripen repülőgépek kiemelt szerepet töltenek be a pilóták harcászati kiképzésénél, illetve a jártassággal kapcsolatos ellenőrző repülési feladatok teljesítésénél - jegyezték meg.

A közleményben arról is írtak, hogy a tavaly júniusban a kecskeméti repülőbázison kényszerleszállás közben megsérült repülőgép javítása "előrehaladott állapotban van", a gép várhatóan ősztől áll majd ismét szolgálatba.

(Forrás: MTI)

Hozzászólások


Jószívű pesti lány idegen autóst mentett meg a bírságtól

Jószívű pesti lány idegen autóst mentett meg a bírságtól

Egy budapesti lány önzetlen tette sokakat megindított.

Bezárják a körmendi menekülttábort a szigorított jogi határzár miatt

Bezárják a körmendi menekülttábort a szigorított jogi határzár miatt

A körmendi menekülttábor okafogyottá vált, már csak egy kongó menedékkérő lakik ott.

Down-szindrómás, szívbeteg lányt raboltak ki Budapesten

Down-szindrómás, szívbeteg lányt raboltak ki Budapesten

A fiatal lányt fényes nappal két férfi szólította le, majd kirabolták.

Becsukta a busz ajtaját az idős utas előtt a 105-ös busz sofőrje

Becsukta a busz ajtaját az idős utas előtt a 105-ös busz sofőrje

A budapesti buszsofőr nem engedte felszállni az idős utast.

Súlyos beteg a Fővárosi Állatkert egyetlen koalája

Súlyos beteg a Fővárosi Állatkert egyetlen koalája

A látogatók kedvencénél daganatos betegséget fedeztek fel.

Kiskunhalason az őrzött szállásról két migráns szökött meg

Kiskunhalason az őrzött szállásról két migráns szökött meg

Egy marokkói és algériai állampolgár megszökött a kiskunhalasi őrzött szállásról.


Szenvednek a menekültek a békéscsabai táborban, ezért éhségsztrájkba kezdtek

Szenvednek a menekültek a békéscsabai táborban, ezért éhségsztrájkba kezdtek

A menedékkérők testileg-lelkileg is szenvednek, ezért ki akarnak szabadulni.

Elszakította 5 hónapos kisfiától az anyukát az embertelen trolisofőr

Elszakította 5 hónapos kisfiától az anyukát az embertelen trolisofőr

Újabb döbbenetes történet került napvilágra a budapesti közlekedésből.

Közel 60 tonna pontyot telepítettek a Balatonba - jobb eredményeket hozott a vártnál a program

Közel 60 tonna pontyot telepítettek a Balatonba - jobb eredményeket hozott a vártnál a program

Befejeződött az idei ponty telepítés a Balatonnál, az eredmény felülmúlta az elvárásokat.

Magyarországon építhetik meg a Tesla autó gigantikus méretű gyárát?

Magyarországon építhetik meg a Tesla autó gigantikus méretű gyárát?

Elon Musk 2017-ben fogja kiválasztani a Tesla autó gigantikus gyárát Európában.

http://ujhazak.com