Újabb családbarát helyekre vár javaslatokat a Három Királyfi, Három Királylány Mozgalom

Újabb családbarát helyekre vár javaslatokat a Három Királyfi, Három Királylány Mozgalom - mondta a mozgalom vezetője szombaton az M1 aktuális csatornán.Három Királyfi, Három Királylány MozgalomSzékely András elmondta: a javaslatokat a honlapjukon található e-mail címre - csaladbarathely@haromkiralyfi.hu -juttathatják el a mozgalomhoz. Ezután ellenőrzik a javaslatokat, és amennyiben valóban családbarát helynek találják az azokban megjelölteket, megkaphatják az ezt igazoló matricát.

Az első családbarát helyeket tavaly decemberben díjazták, egyebek mellett kávézók, éttermek, szállodák kaphatták meg az elismerést. A díjjal járó - az intézményekre kiragasztható - matricákat azok a vendéglátó-, illetve szolgáltatóhelyek kaphatják meg, amelyek a kisgyermekes családoknak nyugodt és békés környezetet tudnak biztosítani.

Székely András hangsúlyozta: mozgalmuk célja, hogy minél több tervezett gyermek megszülethessen, ennek érdekében több programot működtetnek, köztük olyanokat, amelyek célja a munka és a családi élet összeegyeztethetősége, de szerveznek párkereső programokat is.

(Forrás: MTI)

Hozzászólások


Két tragikus buszbaleset tört össze szíveket

Két tragikus buszbaleset tört össze szíveket

Rövid időn belül két buszkirándulás is halálos áldozatokat követelt. Hogyan lehet feldolgozni?

Különös forgó „jég körhintát” formáztak a Balaton jegén – videó

Különös forgó „jég körhintát” formáztak a Balaton jegén – videó

Láncfűrész és ásó segítségével a Balaton jegébe „jég körhintát” vágtak.

Szóviccelt a politikus a buszbaleset kapcsán?

Szóviccelt a politikus a buszbaleset kapcsán?

Csató Gábor az OMSZ főigazgatója és a megélhetési politikus volt jelen az EMMI nagy beszédén.

A Teréz körúti robbantó együtt nézegette édesapjával a kamera felvételeket!

A Teréz körúti robbantó együtt nézegette édesapjával a kamera felvételeket!

Az édesapa elfogult fiával szemben – nézzük meg miért is?

Nem fáradtság okozta a magyar buszbalesetet!

Nem fáradtság okozta a magyar buszbalesetet!

A veronai balesetben a buszt magyar sofőrök vezették.

Szmogriadó Budapesten

Szmogriadó Budapesten

Veszélyes szállópor koncentráció, hétfőn reggel 6 órától szmogriadó


Bölcsődéből vitte el a gyámügy a munkásszállón lakó nő gyerekét

Bölcsődéből vitte el a gyámügy a munkásszállón lakó nő gyerekét

Egy munkásszállón élő nőt kegyetlenül elszakítottak gyerekétől.

Kegyetlen: saját ágyában hűlt ki a 11 éves cukorbeteg kisfiú

Kegyetlen: saját ágyában hűlt ki a 11 éves cukorbeteg kisfiú

Megrázó tragédia történt Székesfehérváron, ahol egy fiút ágyában kihűlve találtak meg

Soros György reménysége Trump bukása

Soros György reménysége Trump bukása

Davosban a szabadkőműves szerű konferencián fejtette ki véleményét a magyarok szégyene.

Biztosított a jövő! – pártot alapítanak a nyugdíjasok

Biztosított a jövő! – pártot alapítanak a nyugdíjasok

A nyugdíjasok az Idős Demokraták Szövetsége néven fognak pártot alapítani.

http://ujhazak.com