Újraindul a Vidéki Kaland program

Idén is folytatódik a Vidéki Kaland, az AGRYA nagy sikerű, EU díjnyertes programja, amelyben vállalkozó kedvű és kíváncsi városi fiatalok tölthetnek el egy-egy hetet vidéki gazdáknál, és belekóstolhatnak az igazi mezőgazdasági munkákba.

Vidéki KalandA városi fiatalok élményeit a program honlapján (www.videk-kaland.hu) keresztül lehet nyomon követni. Új adalék a tavalyi programhoz képest, hogy idén már Székelyföldre is utazhatnak a résztvevők, akiket kétfordulós pályázaton keresztül választ ki az AGRYA. Elsősorban a jelentkezők motiváltságát és elszántságát értékeli a bizottság. A kiválasztott vidéki kalandorok egy napos felkészítő képzésen (alias traktoros tréningen) is részt vesznek.

A Fiatal Gazdák Magyarországi Szövetsége - AGRYA programját 2011-ben szervezte meg először azzal a céllal, hogy személyes példákon keresztül mutassák be a mezőgazdaság működését, az élelmiszer előállításban és a társadalomban betöltött szerepét, illetve betekintés nyújtson a gazdálkodók mindennapi életébe. A Vidéki Kaland nem szabadidős, vagy turisztikai program, lényegi eleme a fizikai munkavégzés.

Az előző évben az Európai Bizottság által meghirdetett kommunikációs versenyen a legjobb EU társfinanszírozású mezőgazdasági programnak választották. Akkor összesen 40 városi fiatal vett benne részt, akik között volt formatervező, marketinges, pszichológus, jogász, kémikus, építész, geográfus, kutató orvos, újságíró, szociális munkás és tolmács is. A jelentkezők nagyjából kétharmada volt hölgy.

A résztvevők élményeiről rengeteg blog bejegyzés és videó készült.

[video width="600" ][/video]

A programban 18 és 35 közötti fiatalok vehetnek részt, akik az 5 munkanap alatt aktívan segítenek a gazdaságban zajló aktuális munkában, a fiatal gazda irányítása és felügyelete mellett. A városi fiatalok fogadása a mezőgazdasági betakarítási csúcsidőszakra (2013. június vége, augusztus közepe) esik. A vidéki kalandoroknak ebben a kemény időszakban, hosszított munkarendben kell közepesen nehéz fizikai munkát végezniük. A résztvevők munkájukért bérezésben nem részesülnek, a foglalkoztatás munkajogi kereteit az ún. alkalmi munkavállalás adja.

Vidéki Kaland0Idén már lehetőség van arra is, hogy a résztvevők Székelyföldre, Hargita megyébe utazzanak, és ott kapcsolódjanak be öt székely gazdaság mindennapjaiba. Ebben az esetben az ott eltöltött idő hosszabb: utazással együtt 10 napos. Sőt, ebben az évben a Felvidéken, a Szlovákiai Fiatal Gazdák Szövetsége a magyarországihoz hasonló felépítésben és tartalommal indít el saját programot.

A résztvevőknek természetesen vállalniuk kell, hogy a program során szerzett élményeikről, benyomásaikról és véleményükről az AGRYA által megjelölt csatornákon (honlap, blog, Facebook, Youtube) tájékoztatják a nagyérdeműt. Fotók és videók minden mennyiségben!

Idén április 19-ig lehetett jelentkezni, de jövőre valószínűleg folytatódik majd a program. Addig is tessék nézelődni!

Vidéki Kaland1

Hozzászólások

Kevésbé ismert budapesti történetek

Kevésbé ismert budapesti történetek

Ezeket a sztorikat lehet, hogy még nem ismered.

2 hónapja műszaki vizsgázott idős autót vásárolt egyik olvasónk egy kereskedőtől. Az autóból menet közben kiszakadt a lengéscsillapító, mert a tartó szerkezet szét van rohadva - szavatosság kizárva!!!

2 hónapja műszaki vizsgázott idős autót vásárolt egyik olvasónk egy kereskedőtől. Az autóból menet közben kiszakadt a lengéscsillapító, mert a tartó szerkezet szét van rohadva - szavatosság kizárva!!!

Vigyázz ha autót vásárolsz, mert a kereskedő nem mindig tisztességes. A friss műszaki vizsgás autóból a lengéscsillapító kirohadt!

Magyarországon pár nap alatt 10%-ot veszített a forint az €-hoz képest, a $-ral szemben közel 20%-os a veszteség. Ahol a háború van Ukrajnában, a Hrivnya fele ennyit sem veszített értékéből. Akkor most mi történik?

Magyarországon pár nap alatt 10%-ot veszített a forint az €-hoz képest, a $-ral szemben közel 20%-os a veszteség. Ahol a háború van Ukrajnában, a Hrivnya fele ennyit sem veszített értékéből. Akkor most mi történik?

Az EU tagság kezdetén 2004-ben 250 forint volt egy EURÓ, pár hete 350 Forint, ma pedig át is lépte a 400 Forintos határt. A dollár 210 forintról 360 forintra változott az EU tagság ideje alatt, de a 60 forintot pár hét alatt sikerült leadnia a forintnak az értékéből.

Gyorstalpaló a roborovszki törpehörcsög tartásához

Gyorstalpaló a roborovszki törpehörcsög tartásához

Gondold át előre, mivel fog járni a kis kedvenc tartása, és ha úgy döntesz, hogy ilyen hörcsögöt szeretnél, biztosítsd a megfelelő feltételeket, mielőtt hazavinnéd a kisállatot.

Újabb részletekről számoltak be az eltűnt debreceni gyerekekkel kapcsolatban

Újabb részletekről számoltak be az eltűnt debreceni gyerekekkel kapcsolatban

Szörnyen hangzik, amit az anya mesélt.

Bálint Gazda elhunyt

Bálint Gazda elhunyt

Bálint gazda ma este csöndben elment.

A Dunakanyar települései üzenetekben kérik, hogy a kirándulók maradjanak otthon!

A Dunakanyar települései üzenetekben kérik, hogy a kirándulók maradjanak otthon!

Hazánk legszebb helyei nem mennek sehova, a járvány után is itt lesznek.

Mit szükséges tudni a karanténról?

Mit szükséges tudni a karanténról?

Itt vannak a karanténra vonatkozó fontos információk.

Január 1-től új benzin van minden benzinkúton. Az új E10 üzemanyag sok autó motorját károsítja. Megmutatjuk, hogy melyik autó van veszélyben és mi a megoldás!

Január 1-től új benzin van minden benzinkúton. Az új E10 üzemanyag sok autó motorját károsítja. Megmutatjuk, hogy melyik autó van veszélyben és mi a megoldás!

2020. január 1-től a környezetvédelem nevében már nem 5%, hanem 10% lett a bioetanol komponens minden benzinkúton a 95-ös és 98-as oktánszámú benzinekben. A keverési százalék megváltoztatásával sokkal kevesebb fosszilis, nem megújuló energiahordozó szükséges az üzemanyag előállításához.

Újabb hír Borkai Zsoltról, az Ördög ügyvédjegy által: Borkai Zsolt a Maldív-szigeteken

Újabb hír Borkai Zsoltról, az Ördög ügyvédjegy által: Borkai Zsolt a Maldív-szigeteken

Borkai nem csak egyszer volt búvárkodni a Maldív-szigeteken állítja az Ördög ügyvédje blog szerzője, aki napok óta szivárogtatja az anyagot a győri polgármesterről

http://ujhazak.com