Önkormányzat 2014 - A DK a megállapodás megőrzésére kéri az MSZP-t és az Együtt-PM-et

A Demokratikus Koalíció (DK) arra kéri az MSZP-t és az Együtt-PM szövetséget, hogy ha a három párt között nem jön létre a teljes körű megállapodás az önkormányzati választásokon való együttműködésről, akkor is tekintsék érvényesnek az eredeti megállapodás azon pontjait, amelyeket egyikük sem vitatott - írta az MTI-hez kedden eljuttatott közleményében a DK szóvivője.

Gréczy Zsolt hangsúlyozza, hogy ezt a Demokratikus Koalíció önmagára nézve szívesen tekinti kötelezőnek.
A közleménnyel arra reagált, hogy az Együtt-PM kedden bejelentette: önállóan indulnak Budapesten az önkormányzati választáson és önállóan kötnek kerületi szintű megállapodásokat, de továbbra is támogatja Falus Ferenc főpolgármester-jelöltségét.

gyurcsany-dkA politikus, aki szerint az eredeti megállapodás 95 százalékát egyik fél sem vitatja, úgy fogalmaz: a Demokratikus Koalíció sajnálja, hogy máig nem sikerült létrehozni a teljes körű ellenzéki megállapodást a budapesti önkormányzati választásra. Kiemeli, hogy azért tárgyalnak, hogy a megállapodás mégis megszülessen és a Demokratikus Koalíción eddig sem múlt, hogy "az egyezség mindhárom fél számára korrekt, tisztességes és méltányos feltételeket tartalmazzon".

A DK továbbra is abban érdekelt, hogy a lehető legszélesebb együttműködés alakuljon ki a demokratikus ellenzéki pártok között, mert csak így lehet reális esélyük arra, hogy "reményt kínáljunk a fővárosban változást akaró demokraták százezreinek, hogy Tarlós István és a Fidesz pártkatonái leválthatók" - zárta közleményét.
Az Index péntek este írt arról, hogy a budapesti szocialisták több ponton átírták a három párt között született megállapodást, például egyes kerületben lecsíptek még maguknak egy kis darabot a pozíciókból: Óbudán egy, Angyalföldön kettő, Zuglóban négy önkormányzati képviselői körzetet vettek vissza az Együtt-PM-től és a DK-tól. Erre reagálva szombaton az Együtt-PM arra szólította fel az MSZP-t, hogy ne veszélyeztesse az ellenzék budapesti megállapodását. A párt az MTI-hez eljuttatott közleményében megdöbbentőnek nevezte, hogy a szocialista párt budapesti szervezete egyoldalúan átírta a budapesti önkormányzati együttműködésről szóló megállapodást, a Demokratikus Koalícióra és az Együtt-PM Szövetségre nézve hátrányosan.

Szigetvári Viktor, az Együtt-PM ügyvezető társelnöke az ATV Start műsorában hétfő reggel azt mondta, hogy estig meg kell oldódniuk az önkormányzati választási indulás körüli vitás kérdéseknek. A politikus hangsúlyozta, hogy a Demokratikus Koalícióval már írásba foglalták a megállapodást, és legkésőbb kedden alá is fogják írni. "Ha ehhez a Magyar Szocialista Párt nem tud csatlakozni, akkor meg nyilván tesszük, amit tennünk kell" - közölte. Szigetvári Viktor emellett viszont úgy fogalmazott, hogy meglátása szerint a problémák elsimíthatók, a hétvégén - amikor főleg kerületi szinten zajlottak a megbeszélések - a nyitott kérdések nagy részét már le lehetett zárni.

Kunhalmi Ágnes, a szocialisták fővárosi elnöke hétfőn az InfoRádió Aréna című műsorában viszont arról beszélt, hogy lényegében kész a megállapodás az önkormányzati választáson való indulásról a baloldali pártok között a fővárosban, összbudapesti szinten lezárták a tárgyalásokat, helyi szinten még egyeztetnek "egy-két önkormányzati hely sorsáról". A politikus úgy látta, hogy hétfő éjszakára javarészt meg is oldódnak a vitás kérdések, a megállapodást akár egy-két napon belül szentesíthetik. Veres Gábor, a szocialisták szóvivője egy kedd délelőtti sajtótájékoztatón újságírói kérdésre még arról beszélt, hogy az MSZP véleménye szerint az önkormányzati választáson való együttműködésben érdekelt pártoknak az a legfontosabb céljuk, hogy a lehető legrövidebb időn belül egy világos és a nagyközönség számára is értelmezhető megállapodás kerüljön nyilvánosságra.

Veres Gábor azt mondta, a résztvevők korábban hosszasan egyeztettek és a következő időszakban ki fog derülni, hogy "ezek a pártok igenis tudnak együttműködni, fognak is együttműködni". Az Együtt-PM viszont kedden kora délután egy közleményben tudatta, hogy önállóan indulnak Budapesten az önkormányzati választáson és önállóan kötnek kerületi szintű megállapodásokat, de továbbra is támogatja Falus Ferenc főpolgármester-jelöltségét. Döntésüket azzal indokolták, hogy a Magyar Szocialista Párt (MSZP) nem fogadta el azt a megállapodást, amelyet a Demokratikus Koalícióval (DK) együtt kötöttek pénteken.

A közlemény szerint pártszövetség sajnálatosnak tartja, hogy az MSZP döntésének következtében "olyan helyzet áll elő Budapesten, amely nem jelent minden kerületet érintően jó megoldást". A szocialisták ezzel a lépésükkel veszélybe sodorták az ellenzéki erők budapesti megerősödését, és lehetnek olyan nyerhető budapesti kerületek is, amelyekben több demokratikus ellenzéki polgármester-jelölt áll majd szemben a Fidesz jelöltjével - fogalmaztak.
forrás:MTI

Hozzászólások

Időközi választás Újpesten - Szöulból is megérkezett a külképviseleti urna

Időközi választás Újpesten - Szöulból is megérkezett a külképviseleti urna

Megérkezett az utolsó, szöuli külképviseletről is a vasárnapi újpesti időközi választás urnája - közölte a Nemzeti Választási Iroda (NVI) az MTI érdeklődésére kedd délután. Miként áprilisban, az ál...

Időközi választás Újpesten - MSZP: a fideszes szavazóknak is

Időközi választás Újpesten - MSZP: a fideszes szavazóknak is "elegük van"

Az MSZP elnök-frakcióvezetője szerint az újpesti időközi országgyűlési választáson kiderült: a fideszes szavazóknak is "elegük van", a távolmaradók azt üzenték, hogy egyetértenek az utcán tüntetőkkel ...

Időközi választás Újpesten – Részvételi arány – 15 óra – 23,23 százalék

Időközi választás Újpesten – Részvételi arány – 15 óra – 23,23 százalék

A választásra jogosultak 23,23 százaléka, 18 133 ember járult az urnákhoz a vasárnapi újpesti időközi országgyűlési képviselő-választáson 15 óráig a Nemzeti Választási Iroda adatai szerint. Az ápri...

Időközi választás Újpesten – Részvételi arány – 11 óra – 10,31 százalék

Időközi választás Újpesten – Részvételi arány – 11 óra – 10,31 százalék

A választásra jogosultak 10,31 százaléka, 8044 ember járult az urnákhoz a vasárnapi újpesti időközi országgyűlési képviselő-választáson délelőtt 11 óráig a Nemzeti Választási Iroda adatai szerint. ...

Időközi választás Újpesten – Részvételi arány – 9 óra – 3,37 százalék

Időközi választás Újpesten – Részvételi arány – 9 óra – 3,37 százalék

A választásra jogosultak 3,37 százaléka, 2632 ember járult az urnákhoz a vasárnapi újpesti időközi országgyűlési képviselő-választáson délelőtt 9 óráig a Nemzeti Választási Iroda (NVI) adatai szerint....

Időközi választás Újpesten - Szombat délutánig kérhető a külképviseleti névjegyzékbe vétel

Időközi választás Újpesten - Szombat délutánig kérhető a külképviseleti névjegyzékbe vétel

Szombat 16 óráig kérheti felvételét a külképviseleti névjegyzékbe az a választópolgár, aki a november 23-ai újpesti időközi országgyűlési választáson nem Magyarországon, hanem a 96 külképviselet valam...

Önkormányzat 2014 - Újjáalakult a helyi választási bizottság Jászkiséren

Önkormányzat 2014 - Újjáalakult a helyi választási bizottság Jászkiséren

Ismét megalakult a helyi választási bizottság (hvb) Jászkiséren, és pénteken ülést is tart, hogy a november 9-ei választás eredményével kapcsolatos még beérkezett kifogásokat elbírálja - közölte telep...

Önkormányzat 2014 - Jogerős a megismételt baksi választás eredménye

Önkormányzat 2014 - Jogerős a megismételt baksi választás eredménye

A csütörtök délutáni határidőig nem érkezett fellebbezés a megismételt baksi választás eredményét megállapító határozattal szemben, így az jogerőssé vált – tájékoztatta a helyi választási iroda az MTI...

Önkormányzat 2014 - Baks és Jászkisér kivételével jogerősek a megismételt választás eredményei

Önkormányzat 2014 - Baks és Jászkisér kivételével jogerősek a megismételt választás eredményei

A múlt vasárnap tartott megismételt választások többségének eredménye jogerőssé vált. Baks és Jászkisér esetében csütörtök délutánig lehet még jogorvoslati kérelmet benyújtani - közölte a Nemzeti Vála...

Önkormányzat 2014 - Január 11-én lesz az első időközi választás

Önkormányzat 2014 - Január 11-én lesz az első időközi választás

Január 11-én lesz az első időközi önkormányzati választás - derül ki a Nemzeti Választási Iroda (NVI) kedden közzétett adataiból. Időközi önkormányzati választást ott kell kitűzni, ahol október 12-...

http://ujhazak.com