Önkormányzat 2014 - A Jobbik minden jogi lépést megtesz, hogy ne változzon a választási rendszer a választásig

A Jobbik minden jogi lépést megtesz annak érdekében, hogy a választási rendszer tervezett változtatásai ne léphessenek életbe az őszi önkormányzati választások előtt.

Szilágyi György, a párt országgyűlési képviselője szombaton, Budapesten tartott sajtótájékoztatóján kijelentette: a Jobbik felháborítónak tartja, hogy a Fidesz négy hónappal az önkormányzati választások előtt egy olyan törvénytervezetet akar elfogadtatni a polgármesterek és az önkormányzati képviselők megválasztásáról, amely az országgyűlési választásokhoz képest is "brutálisan torzítja a választók akaratát a Fidesz javára".
Hozzátette, a Jobbik szerint a javaslat alkotmányellenes.

jobbik65Szilágyi György szerint eddig is erős volt a polgármesteri lobbi, a tervezett változtatások után pedig hivatalosan is "a fővárosi polgármesterek lobbija" lesz jelen a közgyűlésben. A jobbikos politikus azt mondta, soha nem fordult elő, hogy egy választó egy szavazattal két mandátumot adjon oda. Most a polgármesterekre szavaznak, akik automatikusan fővárosi közgyűlési mandátumot is kapnak. Szilágyi György szerint ez azért is probléma, mert amikor összbudapesti érdekekről kell dönteni, akkor a polgármesterek kerületük érdekei alapján szavaznak majd.
Úgy véli, a "rossz" tervezetet tovább rontják az ahhoz benyújtott módosító javaslatok. Példaként említette Gulyás Gergely fideszes képviselő indítványát, amelyben megjelenik a "kettős többség elve". A Jobbik szerint ezzel már nemcsak a választók akaratát, hanem az egyenlő mandátum elvét is csorbítja a Fidesz, e szerint ugyanis a Fővárosi Közgyűlésben különböző súllyal lesznek jelen a képviselők. A legkisebb súlya a listáról bejutott 9 képviselőnek lesz, s a kevesebb lakosú települések polgármestereinek szava kevesebbet ér majd, mint a nagyobbaké.
"Elfogadhatatlan, hogy a választási törvények folyamatos átírásával egypártrendszerre törekedjenek Magyarországon, s már Budapesten is" - hangsúlyozta a képviselő.

Szilágyi György szerint a kormánytöbbségnek és a Fidesznek az elmúlt négy évben minden lehetősége megvolt arra, hogy Budapestet megváltoztassa, s elinduljon a fejlődés. Mégis azt tapasztalták, hogy Tarlós István főpolgármester egyfolytában a Fidesz által alapított Budapesti Önkormányzatok Szövetségével (BÖSZ) harcolt, s emiatt nem jutottak egyről a kettőre. Ez az oka annak, hogy Budapest közlekedése továbbra is egy káosz, a BKV belső adósságállománya még mindig 800 milliárd forint körüli, s hogy semmilyen lényeges kérdést nem tudtak megoldani - mondta.
A pénteken bejelentett, egyes minisztériumok vidékre költöztetésével kapcsolatos kérdésre reagálva Szilágyi György közölte: a Jobbik a kormányzati struktúrával sem ért egyet. Ugyanakkor azt mondta: az a kormány dolga, hogyan oldják meg, hogy egymás között hatékonyan tudjanak dolgozni.
forrás:MTI

Hozzászólások

Időközi választás Újpesten - Szöulból is megérkezett a külképviseleti urna

Időközi választás Újpesten - Szöulból is megérkezett a külképviseleti urna

Megérkezett az utolsó, szöuli külképviseletről is a vasárnapi újpesti időközi választás urnája - közölte a Nemzeti Választási Iroda (NVI) az MTI érdeklődésére kedd délután. Miként áprilisban, az ál...

Időközi választás Újpesten - MSZP: a fideszes szavazóknak is

Időközi választás Újpesten - MSZP: a fideszes szavazóknak is "elegük van"

Az MSZP elnök-frakcióvezetője szerint az újpesti időközi országgyűlési választáson kiderült: a fideszes szavazóknak is "elegük van", a távolmaradók azt üzenték, hogy egyetértenek az utcán tüntetőkkel ...

Időközi választás Újpesten – Részvételi arány – 15 óra – 23,23 százalék

Időközi választás Újpesten – Részvételi arány – 15 óra – 23,23 százalék

A választásra jogosultak 23,23 százaléka, 18 133 ember járult az urnákhoz a vasárnapi újpesti időközi országgyűlési képviselő-választáson 15 óráig a Nemzeti Választási Iroda adatai szerint. Az ápri...

Időközi választás Újpesten – Részvételi arány – 11 óra – 10,31 százalék

Időközi választás Újpesten – Részvételi arány – 11 óra – 10,31 százalék

A választásra jogosultak 10,31 százaléka, 8044 ember járult az urnákhoz a vasárnapi újpesti időközi országgyűlési képviselő-választáson délelőtt 11 óráig a Nemzeti Választási Iroda adatai szerint. ...

Időközi választás Újpesten – Részvételi arány – 9 óra – 3,37 százalék

Időközi választás Újpesten – Részvételi arány – 9 óra – 3,37 százalék

A választásra jogosultak 3,37 százaléka, 2632 ember járult az urnákhoz a vasárnapi újpesti időközi országgyűlési képviselő-választáson délelőtt 9 óráig a Nemzeti Választási Iroda (NVI) adatai szerint....

Időközi választás Újpesten - Szombat délutánig kérhető a külképviseleti névjegyzékbe vétel

Időközi választás Újpesten - Szombat délutánig kérhető a külképviseleti névjegyzékbe vétel

Szombat 16 óráig kérheti felvételét a külképviseleti névjegyzékbe az a választópolgár, aki a november 23-ai újpesti időközi országgyűlési választáson nem Magyarországon, hanem a 96 külképviselet valam...

Önkormányzat 2014 - Újjáalakult a helyi választási bizottság Jászkiséren

Önkormányzat 2014 - Újjáalakult a helyi választási bizottság Jászkiséren

Ismét megalakult a helyi választási bizottság (hvb) Jászkiséren, és pénteken ülést is tart, hogy a november 9-ei választás eredményével kapcsolatos még beérkezett kifogásokat elbírálja - közölte telep...

Önkormányzat 2014 - Jogerős a megismételt baksi választás eredménye

Önkormányzat 2014 - Jogerős a megismételt baksi választás eredménye

A csütörtök délutáni határidőig nem érkezett fellebbezés a megismételt baksi választás eredményét megállapító határozattal szemben, így az jogerőssé vált – tájékoztatta a helyi választási iroda az MTI...

Önkormányzat 2014 - Baks és Jászkisér kivételével jogerősek a megismételt választás eredményei

Önkormányzat 2014 - Baks és Jászkisér kivételével jogerősek a megismételt választás eredményei

A múlt vasárnap tartott megismételt választások többségének eredménye jogerőssé vált. Baks és Jászkisér esetében csütörtök délutánig lehet még jogorvoslati kérelmet benyújtani - közölte a Nemzeti Vála...

Önkormányzat 2014 - Január 11-én lesz az első időközi választás

Önkormányzat 2014 - Január 11-én lesz az első időközi választás

Január 11-én lesz az első időközi önkormányzati választás - derül ki a Nemzeti Választási Iroda (NVI) kedden közzétett adataiból. Időközi önkormányzati választást ott kell kitűzni, ahol október 12-...

http://ujhazak.com