Választás 2014 - Megkezdődött a levélszavazatok kézi számlálása az NVI-ben

Hétfő reggel megkezdődött a levélben leadott szavazatok kézi számlálása a Nemzeti Választási Irodában (NVI), a levélszavazás eredményét ugyanis eddig csak a szavazatok szkennelésével állapították meg, a jogszabály azonban előírja a kézi számlálást is.

Nemzeti Választási IrodaAz április 6-ai országgyűlési választáson a magyarországi lakóhellyel nem rendelkező választópolgárok levélben adhatták le szavazataikat az országos pártlistákra, ha előtte felvetették magukat a levélben szavazók névjegyzékére. Az NVI nyilvántartása szerint összesen 193 793-an szerepeltek a levélben szavazók névjegyzékén.

A visszaérkezett levélszavazatok közül 128 378 volt érvényes, ezeket a gyors előzetes eredmény-megállapítás érdekében az NVI-ben beszkennelték, és így állapították meg a levélszavazás eredményét, amelyet beszámítottak a választás országos listás eredményébe.

A levélszavazatokat azonban kézzel is meg kell számlálni, ezt kezdték meg hétfőn az NVI-ben.
Amint a munkát befejezik, és összeszámlálják kézzel is a leadott 128 378 érvényes szavazatot, az NVI internetes tájékoztató oldalán az országos listás választás eredményéről szóló adatok feldolgozottsági szintje a jelenlegi 99,99 százalékról 100 százalékra fog emelkedni.

A magyarországi lakcímmel nem rendelkezők levélben szavazásának eredményét a Nemzeti Választási Bizottság állapítja meg.
A testület az országos listás szavazás eredményéről kiállított jegyzőkönyvek, a levélben szavazás eredményét megállapító jegyzőkönyv és a választás egyéni választókerületi eredményéről kiállított jegyzőkönyvek alapján állapítja meg a választás országos listás eredményét, legkésőbb április 25-én.

MTI

Hozzászólások

Időközi választás Újpesten - Szöulból is megérkezett a külképviseleti urna

Időközi választás Újpesten - Szöulból is megérkezett a külképviseleti urna

Megérkezett az utolsó, szöuli külképviseletről is a vasárnapi újpesti időközi választás urnája - közölte a Nemzeti Választási Iroda (NVI) az MTI érdeklődésére kedd délután. Miként áprilisban, az ál...

Időközi választás Újpesten - MSZP: a fideszes szavazóknak is

Időközi választás Újpesten - MSZP: a fideszes szavazóknak is "elegük van"

Az MSZP elnök-frakcióvezetője szerint az újpesti időközi országgyűlési választáson kiderült: a fideszes szavazóknak is "elegük van", a távolmaradók azt üzenték, hogy egyetértenek az utcán tüntetőkkel ...

Időközi választás Újpesten – Részvételi arány – 15 óra – 23,23 százalék

Időközi választás Újpesten – Részvételi arány – 15 óra – 23,23 százalék

A választásra jogosultak 23,23 százaléka, 18 133 ember járult az urnákhoz a vasárnapi újpesti időközi országgyűlési képviselő-választáson 15 óráig a Nemzeti Választási Iroda adatai szerint. Az ápri...

Időközi választás Újpesten – Részvételi arány – 11 óra – 10,31 százalék

Időközi választás Újpesten – Részvételi arány – 11 óra – 10,31 százalék

A választásra jogosultak 10,31 százaléka, 8044 ember járult az urnákhoz a vasárnapi újpesti időközi országgyűlési képviselő-választáson délelőtt 11 óráig a Nemzeti Választási Iroda adatai szerint. ...

Időközi választás Újpesten – Részvételi arány – 9 óra – 3,37 százalék

Időközi választás Újpesten – Részvételi arány – 9 óra – 3,37 százalék

A választásra jogosultak 3,37 százaléka, 2632 ember járult az urnákhoz a vasárnapi újpesti időközi országgyűlési képviselő-választáson délelőtt 9 óráig a Nemzeti Választási Iroda (NVI) adatai szerint....

Időközi választás Újpesten - Szombat délutánig kérhető a külképviseleti névjegyzékbe vétel

Időközi választás Újpesten - Szombat délutánig kérhető a külképviseleti névjegyzékbe vétel

Szombat 16 óráig kérheti felvételét a külképviseleti névjegyzékbe az a választópolgár, aki a november 23-ai újpesti időközi országgyűlési választáson nem Magyarországon, hanem a 96 külképviselet valam...

Önkormányzat 2014 - Újjáalakult a helyi választási bizottság Jászkiséren

Önkormányzat 2014 - Újjáalakult a helyi választási bizottság Jászkiséren

Ismét megalakult a helyi választási bizottság (hvb) Jászkiséren, és pénteken ülést is tart, hogy a november 9-ei választás eredményével kapcsolatos még beérkezett kifogásokat elbírálja - közölte telep...

Önkormányzat 2014 - Jogerős a megismételt baksi választás eredménye

Önkormányzat 2014 - Jogerős a megismételt baksi választás eredménye

A csütörtök délutáni határidőig nem érkezett fellebbezés a megismételt baksi választás eredményét megállapító határozattal szemben, így az jogerőssé vált – tájékoztatta a helyi választási iroda az MTI...

Önkormányzat 2014 - Baks és Jászkisér kivételével jogerősek a megismételt választás eredményei

Önkormányzat 2014 - Baks és Jászkisér kivételével jogerősek a megismételt választás eredményei

A múlt vasárnap tartott megismételt választások többségének eredménye jogerőssé vált. Baks és Jászkisér esetében csütörtök délutánig lehet még jogorvoslati kérelmet benyújtani - közölte a Nemzeti Vála...

Önkormányzat 2014 - Január 11-én lesz az első időközi választás

Önkormányzat 2014 - Január 11-én lesz az első időközi választás

Január 11-én lesz az első időközi önkormányzati választás - derül ki a Nemzeti Választási Iroda (NVI) kedden közzétett adataiból. Időközi önkormányzati választást ott kell kitűzni, ahol október 12-...

http://ujhazak.com