Varga: jogi rendezettség nélkül nincs gazdasági megoldás

A kormány szerdán megbeszélést folytatott a devizahitelesek helyzetének rendezéséről, és arra jutott, hogy csak a jogi feltételek tisztázódása után lehet a kérdést gazdaságilag is rendezni - mondta a nemzetgazdasági miniszter sajtótájékoztatón, csütörtökön Budapesten.

varga_mihaly_kormanyVarga Mihály jelezte: a jogi bizonytalanság az utóbbi időben e témában született ellentétes bírói döntések miatt alakult ki.

Arra a kérdésre, hogy mikor születhet megoldás a devizahitelek ügyében, nem adott egyértelmű időpontot, megismételve, hogy előbb a jogszabályi bizonytalanságot kell rendezni.

A miniszter szerint sokféle gazdasági megoldás létezik arra, hogy hogyan lehet a devizában eladósodott és nehéz helyzetbe került ügyfeleken - magánszemélyeken és vállalkozásokon - segíteni. Hangsúlyozta: a jogi bizonytalanságot azonban a kormány egymagában nem tudja megoldani. A kormány törekvése változatlanul az, hogy mielőbb megoldás szülessen, de ezt csak akkor tudja elérni, ha biztosított, hogy a kormány által hozott gazdasági megoldás jogszabályi oldalról is megfelelő támaszt kap.

Hozzátette, további szakmai megbeszélésekre van szükség. Ezért a kormány konzultációt kezd - a nemzetgazdasági miniszter vezetésével - a gazdasági szereplőkkel és mindazokkal a partnerekkel, akiket a korábban felvett devizahitelek rossz következményei érintenek.

A miniszter rámutatott, a devizahitelek folyamatos bizonytalanságot jelentenek a gazdaságban, és mindenki abban érdekelt, hogy mielőbb megoldás szülessen. Olyan megoldásra van szükség, amely egyaránt biztonságot ad az ügyfeleknek, a bankoknak és az államnak is - szögezte le.

Varga Mihály beszélt arról is, hogy a bankszövetség eddigi javaslatai nem alkalmasak arra, hogy a jogszabályi szintű módosítás hátterét képezzék, így véleménye szerint a bankoknak tovább kell dolgozniuk az álláspontjukon. Hozzátette: a kormány azt szerette volna elérni, hogy a bankok és az ügyfelek közötti szerződések újratárgyalása megtörténjen, de ez elmaradt.

Megerősítette a kormány már korábban is hangoztatott elvárásait a devizahitelesek megsegítésével kapcsolatban: egyrészt, hogy a devizahitel mint pénzpiaci termék szűnjön meg, másrészt a forinthitelesek ne járjanak rosszabbul, mint a devizaadósok.

Hozzátette azt is, a kormány a jegybank álláspontjának figyelembevételével nem számol a devizatartalék csökkentésével, és amennyiben szükséges, a jegybank piaci árfolyamon tud csak devizát adni a megoldáshoz.

MTI

Hozzászólások

Kevésbé ismert budapesti történetek

Kevésbé ismert budapesti történetek

Ezeket a sztorikat lehet, hogy még nem ismered.

2 hónapja műszaki vizsgázott idős autót vásárolt egyik olvasónk egy kereskedőtől. Az autóból menet közben kiszakadt a lengéscsillapító, mert a tartó szerkezet szét van rohadva - szavatosság kizárva!!!

2 hónapja műszaki vizsgázott idős autót vásárolt egyik olvasónk egy kereskedőtől. Az autóból menet közben kiszakadt a lengéscsillapító, mert a tartó szerkezet szét van rohadva - szavatosság kizárva!!!

Vigyázz ha autót vásárolsz, mert a kereskedő nem mindig tisztességes. A friss műszaki vizsgás autóból a lengéscsillapító kirohadt!

Magyarországon pár nap alatt 10%-ot veszített a forint az €-hoz képest, a $-ral szemben közel 20%-os a veszteség. Ahol a háború van Ukrajnában, a Hrivnya fele ennyit sem veszített értékéből. Akkor most mi történik?

Magyarországon pár nap alatt 10%-ot veszített a forint az €-hoz képest, a $-ral szemben közel 20%-os a veszteség. Ahol a háború van Ukrajnában, a Hrivnya fele ennyit sem veszített értékéből. Akkor most mi történik?

Az EU tagság kezdetén 2004-ben 250 forint volt egy EURÓ, pár hete 350 Forint, ma pedig át is lépte a 400 Forintos határt. A dollár 210 forintról 360 forintra változott az EU tagság ideje alatt, de a 60 forintot pár hét alatt sikerült leadnia a forintnak az értékéből.

Gyorstalpaló a roborovszki törpehörcsög tartásához

Gyorstalpaló a roborovszki törpehörcsög tartásához

Gondold át előre, mivel fog járni a kis kedvenc tartása, és ha úgy döntesz, hogy ilyen hörcsögöt szeretnél, biztosítsd a megfelelő feltételeket, mielőtt hazavinnéd a kisállatot.

Újabb részletekről számoltak be az eltűnt debreceni gyerekekkel kapcsolatban

Újabb részletekről számoltak be az eltűnt debreceni gyerekekkel kapcsolatban

Szörnyen hangzik, amit az anya mesélt.

Bálint Gazda elhunyt

Bálint Gazda elhunyt

Bálint gazda ma este csöndben elment.

A Dunakanyar települései üzenetekben kérik, hogy a kirándulók maradjanak otthon!

A Dunakanyar települései üzenetekben kérik, hogy a kirándulók maradjanak otthon!

Hazánk legszebb helyei nem mennek sehova, a járvány után is itt lesznek.

Mit szükséges tudni a karanténról?

Mit szükséges tudni a karanténról?

Itt vannak a karanténra vonatkozó fontos információk.

Január 1-től új benzin van minden benzinkúton. Az új E10 üzemanyag sok autó motorját károsítja. Megmutatjuk, hogy melyik autó van veszélyben és mi a megoldás!

Január 1-től új benzin van minden benzinkúton. Az új E10 üzemanyag sok autó motorját károsítja. Megmutatjuk, hogy melyik autó van veszélyben és mi a megoldás!

2020. január 1-től a környezetvédelem nevében már nem 5%, hanem 10% lett a bioetanol komponens minden benzinkúton a 95-ös és 98-as oktánszámú benzinekben. A keverési százalék megváltoztatásával sokkal kevesebb fosszilis, nem megújuló energiahordozó szükséges az üzemanyag előállításához.

Újabb hír Borkai Zsoltról, az Ördög ügyvédjegy által: Borkai Zsolt a Maldív-szigeteken

Újabb hír Borkai Zsoltról, az Ördög ügyvédjegy által: Borkai Zsolt a Maldív-szigeteken

Borkai nem csak egyszer volt búvárkodni a Maldív-szigeteken állítja az Ördög ügyvédje blog szerzője, aki napok óta szivárogtatja az anyagot a győri polgármesterről

http://ujhazak.com