Vasárnapi pótlék - Törvénymódosítást kezdeményeznek érdekvédők

A munka törvénykönyve módosítását kezdeményezik munkavállalói érdekvédelmi szervezetek a vasárnapi bérpótlékra jogosult munkavállalók körének egyértelműsítése érdekében - jelentette be három szervezet közös sajtótájékoztatón pénteken Budapesten.

201107141809_palkovics_imrePalkovics Imre, a Munkástanácsok Országos Szövetségének elnöke kijelentette: az utóbbi napokban napvilágot látott értesülésekkel szemben nem jár mindenkinek a vasárnapi bérpótlék. A Kúria legutóbbi jogszabály-értelmezése kapcsán a szakszervezetek között is vita alakult ki.

A Munkástanácsok álláspontja szerint az idén augusztus elsejétől megváltozott szabályozás és az elhíresült Kúria-jogértelmezés - miszerint nem feltétlenül jár az 50 százalékos vasárnapi pótlék a hétvégén is üzemelő bevásárlóközpontok kereskedőinek - együttes hatásaként százezrek eshetnek el a vasárnapi munkavégzés után járó pluszpénztől.

A jelenlegi jogi környezetet egyértelművé kell tenni, ennek érdekében a Kereskedelmi Dolgozók Független Szakszervezetével (KDFSZ) és a Szabadságvédő Alapítvánnyal közösen törvénymódosító javaslatot készítettek, amelyet eljuttattak a KDNP-hez - hangsúlyozta.

Aggodalommal fogadták a Kúria döntését, amely a régi és az új törvény önkényes együttes alkalmazásán alapul - mondta Pethő Annamária, a Szabadságvédő Alapítvány (SZAVA) elnöke. Hozzátette: a vitatható jogértelmezés joggyakorlattá szilárdulása sértené a kereskedelemben dolgozók jogait, és hátrányos megkülönböztetést valósítana meg a plázákon kívül működő kisebb kereskedelmi egységek javára. Arra kérik az Országgyűlést, hogy egyértelműsítse a vonatkozó törvények szabályait.

Ismertetése szerint szükséges lenne egy átmeneti rendelkezés beiktatása, amely a régi törvény alapján elbírálandó ügyekben kizárja a mostani eseti döntés vitatható jogértelmezésének megismétlődését. Másrészt az új törvényben pontosítani kell, hogy a kereskedelmi tevékenységet folytató munkáltatónál végzett vasárnapi munka után minden esetben jár a bérpótlék.

Nyitrai Károly, a Munkástanácsok és a KDFSZ jogi szakértője szerint több százezer dolgozó vasárnapi bérpótléka kerülhet veszélybe azért, mert a Kúria a felsorolt csoportok egyikét - a rendeltetésénél fogva vasárnap is működő üzlet fogalmát - újraértelmezte a bevásárlóközpontok tekintetében. Ez az értelmezés később kiterjeszthető lehet nagy multinacionális vállalatok kereskedelmi egységeire is. A megoldás az ügyvéd szerint az lenne, ha a vasárnapi bérpótlék személyi hatályát kiterjesztenék, vagy a rendeltetés szerint vasárnap is működő munkáltatók köréből egyértelműen kizárnák a kereskedelmi ágazatban dolgozókat.

Bubenkó Csaba, a KDFSZ elnöke szerint a törvény augusztusi módosítása, és a Kúria döntése azt támasztotta alá, hogy a helyzet nem egyértelmű. Hangsúlyozta: a törvénymódosítással szeretnék elérni, hogy félreértelmezhetetlen legyen az, hogy az 50 százalékos vasárnapi műszakpótlék minden munkavállalónak jár.

MTI

Hozzászólások

Kevésbé ismert budapesti történetek

Kevésbé ismert budapesti történetek

Ezeket a sztorikat lehet, hogy még nem ismered.

2 hónapja műszaki vizsgázott idős autót vásárolt egyik olvasónk egy kereskedőtől. Az autóból menet közben kiszakadt a lengéscsillapító, mert a tartó szerkezet szét van rohadva - szavatosság kizárva!!!

2 hónapja műszaki vizsgázott idős autót vásárolt egyik olvasónk egy kereskedőtől. Az autóból menet közben kiszakadt a lengéscsillapító, mert a tartó szerkezet szét van rohadva - szavatosság kizárva!!!

Vigyázz ha autót vásárolsz, mert a kereskedő nem mindig tisztességes. A friss műszaki vizsgás autóból a lengéscsillapító kirohadt!

Magyarországon pár nap alatt 10%-ot veszített a forint az €-hoz képest, a $-ral szemben közel 20%-os a veszteség. Ahol a háború van Ukrajnában, a Hrivnya fele ennyit sem veszített értékéből. Akkor most mi történik?

Magyarországon pár nap alatt 10%-ot veszített a forint az €-hoz képest, a $-ral szemben közel 20%-os a veszteség. Ahol a háború van Ukrajnában, a Hrivnya fele ennyit sem veszített értékéből. Akkor most mi történik?

Az EU tagság kezdetén 2004-ben 250 forint volt egy EURÓ, pár hete 350 Forint, ma pedig át is lépte a 400 Forintos határt. A dollár 210 forintról 360 forintra változott az EU tagság ideje alatt, de a 60 forintot pár hét alatt sikerült leadnia a forintnak az értékéből.

Gyorstalpaló a roborovszki törpehörcsög tartásához

Gyorstalpaló a roborovszki törpehörcsög tartásához

Gondold át előre, mivel fog járni a kis kedvenc tartása, és ha úgy döntesz, hogy ilyen hörcsögöt szeretnél, biztosítsd a megfelelő feltételeket, mielőtt hazavinnéd a kisállatot.

Újabb részletekről számoltak be az eltűnt debreceni gyerekekkel kapcsolatban

Újabb részletekről számoltak be az eltűnt debreceni gyerekekkel kapcsolatban

Szörnyen hangzik, amit az anya mesélt.

Bálint Gazda elhunyt

Bálint Gazda elhunyt

Bálint gazda ma este csöndben elment.

A Dunakanyar települései üzenetekben kérik, hogy a kirándulók maradjanak otthon!

A Dunakanyar települései üzenetekben kérik, hogy a kirándulók maradjanak otthon!

Hazánk legszebb helyei nem mennek sehova, a járvány után is itt lesznek.

Mit szükséges tudni a karanténról?

Mit szükséges tudni a karanténról?

Itt vannak a karanténra vonatkozó fontos információk.

Január 1-től új benzin van minden benzinkúton. Az új E10 üzemanyag sok autó motorját károsítja. Megmutatjuk, hogy melyik autó van veszélyben és mi a megoldás!

Január 1-től új benzin van minden benzinkúton. Az új E10 üzemanyag sok autó motorját károsítja. Megmutatjuk, hogy melyik autó van veszélyben és mi a megoldás!

2020. január 1-től a környezetvédelem nevében már nem 5%, hanem 10% lett a bioetanol komponens minden benzinkúton a 95-ös és 98-as oktánszámú benzinekben. A keverési százalék megváltoztatásával sokkal kevesebb fosszilis, nem megújuló energiahordozó szükséges az üzemanyag előállításához.

Újabb hír Borkai Zsoltról, az Ördög ügyvédjegy által: Borkai Zsolt a Maldív-szigeteken

Újabb hír Borkai Zsoltról, az Ördög ügyvédjegy által: Borkai Zsolt a Maldív-szigeteken

Borkai nem csak egyszer volt búvárkodni a Maldív-szigeteken állítja az Ördög ügyvédje blog szerzője, aki napok óta szivárogtatja az anyagot a győri polgármesterről

http://ujhazak.com