Világháborús centenárium - A Várkert Bazárban májusban nyílik kiállítás

Az első világháború történetéről májusban nyílik kiállítás a budapesti Várkert Bazárban - mondta Schmidt Mária, a XX. Század Intézet főigazgatója a Terror Háza Múzeumban csütörtökön rendezett műhelybeszélgetésen.

A főigazgató megemlítette, szeretnének az épületből is kilépni.

koszonto

"Lemegyünk egészen a Dunáig" a tárlattal, amellyel "először fogjuk beüzemelni istenigazából ezt a fantasztikus kiállítóhelyet" - fogalmazott Schmidt Mária, hozzátéve, hogy a májusban megnyíló kiállítás egy háromrészes tárlat első darabja lesz.

A két éve működő Első Világháborús Centenáriumi Emlékbizottság tevékenységéről szólva elmondta: céljuk, hogy az évfordulós időszak végére minden hazai első világháborús emlékmű megújuljon.

Schmidt Mária jelezte: már száztíz emlékmű megújulását, százöt kulturális program megrendezése mellett hét film és három számítógépes játék elkészültét, hat könyv kiadását támogatták. Törekvéseik között szerepel az is, hogy a főváros valamelyik központi helyén is emlékmű őrizze a világégés emlékét.

L. Simon László, a Miniszterelnökség parlamenti államtitkára az Új világ születik című rendezvényen arról beszélt: az első világháború olyan, ma is komoly érzelmeket kiváltó történelmi esemény, amely minden magyar ember, család életét érintette, a Várkert Bazár pedig az egyik legalkalmasabb fővárosi helyszín egy ilyen tárlat megrendezésére, hiszen ott akár évekig megtekinthető egy ilyen kiállítás.

Békés Márton, a XX. Század Intézet kutatási igazgatója az eseményen megemlítette: az öt hónapja kezdett munka során most - a koncepció megalkotása után - az anyaggyűjtésnél tartanak. Jelezte: a több mint 600 négyzetméteres térben a világháború 1914-es kitörésétől 1917-ig tárgyalják az eseményeket, kezdve a nagy szövetségek posztnapóleoni korától, eljutva végül az általános békevágyig, az új világ körvonalainak felsejléséig.

MTI

Hozzászólások

Kevésbé ismert budapesti történetek

Kevésbé ismert budapesti történetek

Ezeket a sztorikat lehet, hogy még nem ismered.

2 hónapja műszaki vizsgázott idős autót vásárolt egyik olvasónk egy kereskedőtől. Az autóból menet közben kiszakadt a lengéscsillapító, mert a tartó szerkezet szét van rohadva - szavatosság kizárva!!!

Vigyázz ha autót vásárolsz, mert a kereskedő nem mindig tisztességes. A friss műszaki vizsgás autóból a lengéscsillapító kirohadt!

Magyarországon pár nap alatt 10%-ot veszített a forint az €-hoz képest, a $-ral szemben közel 20%-os a veszteség. Ahol a háború van Ukrajnában, a Hrivnya fele ennyit sem veszített értékéből. Akkor most mi történik?

Az EU tagság kezdetén 2004-ben 250 forint volt egy EURÓ, pár hete 350 Forint, ma pedig át is lépte a 400 Forintos határt. A dollár 210 forintról 360 forintra változott az EU tagság ideje alatt, de a 60 forintot pár hét alatt sikerült leadnia a forintnak az értékéből.

Gyorstalpaló a roborovszki törpehörcsög tartásához

Gyorstalpaló a roborovszki törpehörcsög tartásához

Gondold át előre, mivel fog járni a kis kedvenc tartása, és ha úgy döntesz, hogy ilyen hörcsögöt szeretnél, biztosítsd a megfelelő feltételeket, mielőtt hazavinnéd a kisállatot.

Újabb részletekről számoltak be az eltűnt debreceni gyerekekkel kapcsolatban

Újabb részletekről számoltak be az eltűnt debreceni gyerekekkel kapcsolatban

Szörnyen hangzik, amit az anya mesélt.

Bálint Gazda elhunyt

Bálint Gazda elhunyt

Bálint gazda ma este csöndben elment.

A Dunakanyar települései üzenetekben kérik, hogy a kirándulók maradjanak otthon!

A Dunakanyar települései üzenetekben kérik, hogy a kirándulók maradjanak otthon!

Hazánk legszebb helyei nem mennek sehova, a járvány után is itt lesznek.

Mit szükséges tudni a karanténról?

Mit szükséges tudni a karanténról?

Itt vannak a karanténra vonatkozó fontos információk.

Január 1-től új benzin van minden benzinkúton. Az új E10 üzemanyag sok autó motorját károsítja. Megmutatjuk, hogy melyik autó van veszélyben és mi a megoldás!

Január 1-től új benzin van minden benzinkúton. Az új E10 üzemanyag sok autó motorját károsítja. Megmutatjuk, hogy melyik autó van veszélyben és mi a megoldás!

2020. január 1-től a környezetvédelem nevében már nem 5%, hanem 10% lett a bioetanol komponens minden benzinkúton a 95-ös és 98-as oktánszámú benzinekben. A keverési százalék megváltoztatásával sokkal kevesebb fosszilis, nem megújuló energiahordozó szükséges az üzemanyag előállításához.

Újabb hír Borkai Zsoltról, az Ördög ügyvédjegy által: Borkai Zsolt a Maldív-szigeteken

Újabb hír Borkai Zsoltról, az Ördög ügyvédjegy által: Borkai Zsolt a Maldív-szigeteken

Borkai nem csak egyszer volt búvárkodni a Maldív-szigeteken állítja az Ördög ügyvédje blog szerzője, aki napok óta szivárogtatja az anyagot a győri polgármesterről

http://ujhazak.com