• 7 ℃ / 8 ℃

Vitorlások kerültek bajba a Balatonon

Két vitorlás került bajba a Balatonon még pénteken - közölte a Somogy Megyei Rendőr-főkapitányság a rendőrség honlapján szombaton.balatonA tájékoztatás szerint Balatonfürednél a II. fokú viharjelzés ideje alatt a parttól mintegy 500 méterre egy felborult katamarán sodródott. Az erős szélben a hajó vezetője, egy 41 éves férfi, és utasa, egy 38 éves nő a vízbe esett. Mentésük és a hajó szélbe állítása után folytathatták útjukat.

Szintén szombaton Balatonaligán egy vitorlás kishajót a viharos szél a part melletti marásra sodort, ahonnan a hajón tartózkodók és a rendőrök segítségével a balatonvilágosi kikötőben épségben biztonságba helyezték a járművet.

(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Vizsgálják az 1920-as trianoni békeszerződés körülményeit

Vizsgálják az 1920-as trianoni békeszerződés körülményeit

Akadémiai kutatócsoport vizsgálja a világ legigazságtalanabb ítéletét, Trianon körülményeit.

Mészáros Lőrinc sikertörténete

Mészáros Lőrinc sikertörténete

Ha van amerikai álom, akkor magyar álom is létezik.

Magyarország a felsőoktatásban jeleskedni fog a gender oktatásban

Magyarország a felsőoktatásban jeleskedni fog a gender oktatásban

Az ELTE a világ legnagyobb áltudományának mesterszakát indítja.

Gyomorforgató ételt kaptak a rendőrök, akik a déli határnál végeznek szolgálatot

Gyomorforgató ételt kaptak a rendőrök, akik a déli határnál végeznek szolgálatot

Szörnyen gusztustalan ételt kaptak a „megbecsült”, munkájukat végző becsületes rendőrök.

Kiparodizáltak egy politikai lapot – be is rágtak a Magyar Kétfarkú Kutya Pártra

Kiparodizáltak egy politikai lapot – be is rágtak a Magyar Kétfarkú Kutya Pártra

A Magyar Kétfarkú Kutya Párt a Magyar Időket keményvonalas kamulapnak tüntette fel.

Migránsok ezreit telepítené Magyarországra a Magyar Helsinki Bizottság!

Migránsok ezreit telepítené Magyarországra a Magyar Helsinki Bizottság!

A migrációs intézményrendszert holland mintára alakítaná át a Magyar Helsinki Bizottság.

Nem találod ki, hogy mivel fűtik az új zöld rendszámos, méregdrága elektromos buszokat

Nem találod ki, hogy mivel fűtik az új zöld rendszámos, méregdrága elektromos buszokat

Az idős emberek még emlékeznek arra, amikor a vasúti kocsikat a kalauz kályhával fűtötte fel.

Szörnyű, hogy eladósodott Mészáros Lőrinc

Szörnyű, hogy eladósodott Mészáros Lőrinc

Felügyelet mellett enged betekintést vagyonnyilatkozatába.

Lenyűgöző képek Magyarországról Trianon előtt

Lenyűgöző képek Magyarországról Trianon előtt

Trianonnal a világhatalom a legigazságtalanabb „békeszerződését” erőszakolta Magyarországra!

Budapesti szállodákban helyezték el a migránsokat az embercsempészek - videó

Budapesti szállodákban helyezték el a migránsokat az embercsempészek - videó

A rendőrség több embercsempészt is elfogott Budapesten, akikről azt gyanítják, hogy hotelekben pihentették a migránsokat.

http://ujhazak.com