Völner Pál: a bevándorláspárti brüsszeli bürokraták megint a Soros-hálózat érdekeit védik

Az Igazságügyi Minisztérium parlamenti államtitkára szerint azzal, hogy az Európai Bizottság újabb szakaszba léptette a Magyarországgal szembeni kötelezettségszegési eljárást, a bevándorláspárti brüsszeli bürokraták megint a Soros-hálózat érdekeit védik.Korábban az Európai Bizottság közölte: a "Stop Soros" törvénycsomag miatt még tavaly júliusban Magyarország ellen megindított kötelezettségszegési eljárás újabb szakaszba léptették. A testület úgynevezett indoklással ellátott véleményt küldött a tavaly júniusban elfogadott csomag és az azzal kapcsolatos alkotmánymódosítás ügyében a magyar kormánynak, ami az eljárás második szakaszát jelenti.

Erre reagálva Völner Pál az MTI-nek azt mondta, Brüsszel mostani vezetése továbbra sem azon dolgozik, hogy megvédje a határokat és megvédje Európát, hanem azon, hogy még több migránst hozzanak be Európába. "Ezért van útjukban a magyar parlament által elfogadott Stop Soros törvény, amely büntethetővé tette a bevándorlás szervezését és finanszírozását" - fogalmazott a politikus.
    
Hangsúlyozta, hogy a törvény a magyar emberek akaratát tükrözi, ezért a kormány nem vonja azt vissza, az Európai Bizottság pedig következetesen és nyíltan bevándorláspárti álláspontra helyezkedik, és jogi eljárásnak álcázva politikai támadásokat indít azon országok és törvények ellen, amelyek a Soros-terv útjában állnak - mondta Völner Pál.

(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Kevésbé ismert budapesti történetek

Kevésbé ismert budapesti történetek

Ezeket a sztorikat lehet, hogy még nem ismered.

2 hónapja műszaki vizsgázott idős autót vásárolt egyik olvasónk egy kereskedőtől. Az autóból menet közben kiszakadt a lengéscsillapító, mert a tartó szerkezet szét van rohadva - szavatosság kizárva!!!

Vigyázz ha autót vásárolsz, mert a kereskedő nem mindig tisztességes. A friss műszaki vizsgás autóból a lengéscsillapító kirohadt!

Magyarországon pár nap alatt 10%-ot veszített a forint az €-hoz képest, a $-ral szemben közel 20%-os a veszteség. Ahol a háború van Ukrajnában, a Hrivnya fele ennyit sem veszített értékéből. Akkor most mi történik?

Az EU tagság kezdetén 2004-ben 250 forint volt egy EURÓ, pár hete 350 Forint, ma pedig át is lépte a 400 Forintos határt. A dollár 210 forintról 360 forintra változott az EU tagság ideje alatt, de a 60 forintot pár hét alatt sikerült leadnia a forintnak az értékéből.

Gyorstalpaló a roborovszki törpehörcsög tartásához

Gyorstalpaló a roborovszki törpehörcsög tartásához

Gondold át előre, mivel fog járni a kis kedvenc tartása, és ha úgy döntesz, hogy ilyen hörcsögöt szeretnél, biztosítsd a megfelelő feltételeket, mielőtt hazavinnéd a kisállatot.

Újabb részletekről számoltak be az eltűnt debreceni gyerekekkel kapcsolatban

Újabb részletekről számoltak be az eltűnt debreceni gyerekekkel kapcsolatban

Szörnyen hangzik, amit az anya mesélt.

Bálint Gazda elhunyt

Bálint Gazda elhunyt

Bálint gazda ma este csöndben elment.

A Dunakanyar települései üzenetekben kérik, hogy a kirándulók maradjanak otthon!

A Dunakanyar települései üzenetekben kérik, hogy a kirándulók maradjanak otthon!

Hazánk legszebb helyei nem mennek sehova, a járvány után is itt lesznek.

Mit szükséges tudni a karanténról?

Mit szükséges tudni a karanténról?

Itt vannak a karanténra vonatkozó fontos információk.

Január 1-től új benzin van minden benzinkúton. Az új E10 üzemanyag sok autó motorját károsítja. Megmutatjuk, hogy melyik autó van veszélyben és mi a megoldás!

Január 1-től új benzin van minden benzinkúton. Az új E10 üzemanyag sok autó motorját károsítja. Megmutatjuk, hogy melyik autó van veszélyben és mi a megoldás!

2020. január 1-től a környezetvédelem nevében már nem 5%, hanem 10% lett a bioetanol komponens minden benzinkúton a 95-ös és 98-as oktánszámú benzinekben. A keverési százalék megváltoztatásával sokkal kevesebb fosszilis, nem megújuló energiahordozó szükséges az üzemanyag előállításához.

Újabb hír Borkai Zsoltról, az Ördög ügyvédjegy által: Borkai Zsolt a Maldív-szigeteken

Újabb hír Borkai Zsoltról, az Ördög ügyvédjegy által: Borkai Zsolt a Maldív-szigeteken

Borkai nem csak egyszer volt búvárkodni a Maldív-szigeteken állítja az Ördög ügyvédje blog szerzője, aki napok óta szivárogtatja az anyagot a győri polgármesterről

http://ujhazak.com