Vona: aláírásgyűjtés indul az európai bérunióért

Európai béruniót szorgalmaz továbbra is a Jobbik, ennek érdekében augusztus 20-án aláírásgyűjtésbe kezd a párt - közölte Vona Gábor pártelnök miskolci sajtótájékoztatóján szombaton.A cél a bérek felzárkóztatása a nyugat-európai bérekhez, az uniós csatlakozás idején a magyar dolgozók legnagyobb vágya talán éppen ez volt - mondta Vona Gábor. Magyarország számára az elkövetkező évtizedek legfontosabb nemzetstratégiai ügye - közölte.

Hozzátette: ez nem csupán a Jobbik ügye, hanem nyolc kelet-közép európai ország mondta ki egyszerre azt, hogy elég volt, tizenegy évvel az uniós csatlakozás után most már valamit lépni kell. Szólt arról, hogy a Jobbik béruniós kezdeményezését az Európai Bizottság engedélyezte, mert ez legitim felvetés, jogszerű, az európai népszavazás megkezdődhet, összesen egymillió aláírást kell összegyűjteni az unió országaiban.

Amennyiben a Jobbik megnyeri a 2018-as választást, akkor egy egészen más gazdaságpolitika megvalósításába kezd - mondta, megemlítve, hogy a keleti országrész bérszínvonalát is felzárkóztatják a nyugatihoz. A mindenkori magyar kormányok nem voltak képesek arra, hogy rendbe tegyék a bérkérdést, miközben az árunió megvalósult - jegyezte meg a pártelnök.

Miközben Orbán Viktor kormánya elszigeteli Magyarországot, addig a Jobbik a nép pártján áll, európai üggyé tette a bérkérdést, összefogja Kelet-Közép-Európát, azért, hogy az unió működését megreformálja - mondta. A lényeg az, hogy mindenki a szülőföldjén boldogulhasson, ne kelljen elhagyni az országot csak azért, mert máshol több a pénz - hangoztatta Vona Gábor.

A sajtótájékoztatón a Jobbik helyi politikusai, Pakusza Zoltán miskolci elnök és Jakab Péter önkormányzati frakcióvezető egyaránt azt hangoztatta, hogy az országnak nem olcsó Kárpátokon túli ukrán munkásokra, hanem nyugati bérekre van szüksége.

(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Kevésbé ismert budapesti történetek

Kevésbé ismert budapesti történetek

Ezeket a sztorikat lehet, hogy még nem ismered.

2 hónapja műszaki vizsgázott idős autót vásárolt egyik olvasónk egy kereskedőtől. Az autóból menet közben kiszakadt a lengéscsillapító, mert a tartó szerkezet szét van rohadva - szavatosság kizárva!!!

Vigyázz ha autót vásárolsz, mert a kereskedő nem mindig tisztességes. A friss műszaki vizsgás autóból a lengéscsillapító kirohadt!

Magyarországon pár nap alatt 10%-ot veszített a forint az €-hoz képest, a $-ral szemben közel 20%-os a veszteség. Ahol a háború van Ukrajnában, a Hrivnya fele ennyit sem veszített értékéből. Akkor most mi történik?

Az EU tagság kezdetén 2004-ben 250 forint volt egy EURÓ, pár hete 350 Forint, ma pedig át is lépte a 400 Forintos határt. A dollár 210 forintról 360 forintra változott az EU tagság ideje alatt, de a 60 forintot pár hét alatt sikerült leadnia a forintnak az értékéből.

Gyorstalpaló a roborovszki törpehörcsög tartásához

Gyorstalpaló a roborovszki törpehörcsög tartásához

Gondold át előre, mivel fog járni a kis kedvenc tartása, és ha úgy döntesz, hogy ilyen hörcsögöt szeretnél, biztosítsd a megfelelő feltételeket, mielőtt hazavinnéd a kisállatot.

Újabb részletekről számoltak be az eltűnt debreceni gyerekekkel kapcsolatban

Újabb részletekről számoltak be az eltűnt debreceni gyerekekkel kapcsolatban

Szörnyen hangzik, amit az anya mesélt.

Bálint Gazda elhunyt

Bálint Gazda elhunyt

Bálint gazda ma este csöndben elment.

A Dunakanyar települései üzenetekben kérik, hogy a kirándulók maradjanak otthon!

A Dunakanyar települései üzenetekben kérik, hogy a kirándulók maradjanak otthon!

Hazánk legszebb helyei nem mennek sehova, a járvány után is itt lesznek.

Mit szükséges tudni a karanténról?

Mit szükséges tudni a karanténról?

Itt vannak a karanténra vonatkozó fontos információk.

Január 1-től új benzin van minden benzinkúton. Az új E10 üzemanyag sok autó motorját károsítja. Megmutatjuk, hogy melyik autó van veszélyben és mi a megoldás!

Január 1-től új benzin van minden benzinkúton. Az új E10 üzemanyag sok autó motorját károsítja. Megmutatjuk, hogy melyik autó van veszélyben és mi a megoldás!

2020. január 1-től a környezetvédelem nevében már nem 5%, hanem 10% lett a bioetanol komponens minden benzinkúton a 95-ös és 98-as oktánszámú benzinekben. A keverési százalék megváltoztatásával sokkal kevesebb fosszilis, nem megújuló energiahordozó szükséges az üzemanyag előállításához.

Újabb hír Borkai Zsoltról, az Ördög ügyvédjegy által: Borkai Zsolt a Maldív-szigeteken

Újabb hír Borkai Zsoltról, az Ördög ügyvédjegy által: Borkai Zsolt a Maldív-szigeteken

Borkai nem csak egyszer volt búvárkodni a Maldív-szigeteken állítja az Ördög ügyvédje blog szerzője, aki napok óta szivárogtatja az anyagot a győri polgármesterről

http://ujhazak.com