Gesztesi és Csézy egymásra talált

Gesztesi Károly és Csézy mostanában nagyon sok időt töltenek együtt.


Egyből elindultak a találgatások, vajon többről van- e itt szó, mint munkakapcsolat.

A páros a február 10- én induló SuperTV2 Nagy Duett című vetélkedőben fog együtt színpadra állni egy duettel. Ezért hát nem kell csodálkozni, hogy sokat találkoznak, hisz az adásra próbálni kell bizony sokat még 2 ilyen profinak is.
Mint kiderült a próbákon kívül is szerveznek közös programokat.

Galéria
csezy
gesztesi


Egy közeli informátor így nyilatkozott a Blikknek a párosról:
"Szinte sülve-főve együtt vannak, s nem csak a próbákon. A hét végén például egymás partnerei lesznek a Story Gálán. Ilyenkor mindenki árgus szemekkel figyeli, hogy ki kinek az oldalán jelenik meg, de szerintem ez sem érdekli őket. Sőt azt is hallottam, hogy a gáláról is együtt távoznak majd, valahol közösen folytatják a bulizást. Karcsi csak úgy áradozik Csézyről, úgy beszél róla, mintha már régóta nagyon közeli viszonyban lennének."

Gesztesi Károly büszkán vállalja, hogy bizony együtt mennek jelennek meg a gálán:
"Nekem sem volt partnerem és Csézynek sem, így kézenfekvő volt, hogy együtt menjünk. Ő nagyon csinos, tehetséges, fiatal nő, akivel remélhetőleg minél tovább duettpartnerek maradunk. Nincs ebben semmi különös."

Kiderült, hogy Gesztesi azért fogadta el a csatorna felkérését, mert megtudta, hogy Csézy lesz a partnere:
"Azért is mondtam igent a műsor készítőinek, mert elárulták, hogy Csézy mellé szemeltek ki. Engem hozzá választottak, és azt gondolom, hogy nagyon is illünk egymáshoz. Megvan benne az a finomság, érzékenység, ami kell a zenéléshez. Én sem vagyok teljesen amatőr, hiszen elvégeztem pár zenei iskolát, szeretek énekelni és zongorázni. Megvan köztünk az egymás iránti tisztelet, a többi pedig kialakul."

Az énekesnő nagyon szűkszavúan nyilatkozik az esetről, hisz magánélete férje öngyilkosságával bezárult a nyilvánosság felé.

nagyduett

Hozzászólások

Armie Hammer útja a sikertől a bukásig

Armie Hammer útja a sikertől a bukásig

A magánéleti botrányai tették tönkre a színész karrierjét.

Sylvester Stallone és Richard Gere nem hajlandó együtt dolgozni

Sylvester Stallone és Richard Gere nem hajlandó együtt dolgozni

Sztárok, akik nem jönnek ki jól egymással.

Biciklis futárként dolgozott Jennifer Aniston

Biciklis futárként dolgozott Jennifer Aniston

Tíz sztár, aki teljesen hétköznapi munkával kezdte a karrierjét.

Hírességek, akiket a #metoo tönkretett

Hírességek, akiket a #metoo tönkretett

Kinek sikerült, kinek nem sikerült visszatérnie a botrány után?

Koncert közben ölte meg a rajongója Dimebag Darrellt

Koncert közben ölte meg a rajongója Dimebag Darrellt

Sztárok, akiket a saját rajongójuk gyilkolt meg féltékenység, csalódottság vagy az őrült rajongás miatt.

Rokoni kapcsolatot találtak Kate Middleton és Ellen DeGeneres között

Rokoni kapcsolatot találtak Kate Middleton és Ellen DeGeneres között

Világsztárok, akikről nem is gondoltad volna, hogy vannak közös felmenőik.

A legjobb karantén videó: Gálvölgyi János, Hernádi Judit, Havas Henrik, Rózsa György, Koltai Róbert előadják a Maraggyá Otthon - Honky Tonk Newgger című dalt

A legjobb karantén videó: Gálvölgyi János, Hernádi Judit, Havas Henrik, Rózsa György, Koltai Róbert előadják a Maraggyá Otthon - Honky Tonk Newgger című dalt

A karantén is tud meglepetéseket okozni, mert nem mindenki unatkozik, van aki alkot.

Hírességek, akiktől 2019-ben búcsúztunk el

Hírességek, akiktől 2019-ben búcsúztunk el

Népszerű emberek, akik tragikus hirtelenséggel távoztak az élők sorából.

Íme Hollywood legügyesebb vállalkozóinak listája!

Íme Hollywood legügyesebb vállalkozóinak listája!

Ezek a sztárok a filmipar nélkül is gazdagok lennének.

Híres apukák, akiknek egyedül kellett megbirkózniuk a gyerekneveléssel

Híres apukák, akiknek egyedül kellett megbirkózniuk a gyerekneveléssel

Nicolas Cage, Cristiano Ronaldo, de Lenny Kravitz is magára maradt a csemetékkel.

http://ujhazak.com