Ismét ledobja a textilt Bea asszony, most a Playboy kedvéért!

Másodszor is ledobja a textilt BEA asszony - most nem a CKM-ben, hanem a nyuszis magazinban lehet majd megcsodálni a képeit. 


Bea asszony már majdnem 40 éves és Győzike szerint nem elég vékony, a szülei pedig bűnnek tartják a pucérkodást, de senki sem állhat a fotózás útjába. 

Győzike a Borsnak nyilatkozta, hogy a családban áll a bál a fotózás miatt. Dühösen hívta fel az apósa, hogy hogy merészeljük mutogatni Beát?! Kitagadással fenyegetőzött, mert egy roma családnál tiltott a meztelenkedés. De engem nem érdekel, önállóak vagyunk, és Bea akkor is le fog vetkőzni, ha kitagad a család! – jelentette ki Győzi harciasan.

Nézd meg a két korábbi képeket BEA asszonyról.

bea-asszony-ckm2
A Playboy hárommillió forintot fizet majd Bea asszonynak a vetkőzésért, amit nem a plázában fog elkölteni Evelin és Virág anyukája.

Győzikééknek minden forint nagyon számít, mert ebből tudná törleszteni az adótartozását.  Győzike büszke párjára, hogy felkérték a nyuszis magazinba, de azt is elmondta, hogy a felesége kövérebb, mint volt a korábbi fotózásokon, mert hormonbetegsége van. A lényeg szerinte, hogy egy rendes roma családanya is megmutathatja, hogy milyen szexi tud lenni! Mindenbe beleszólásom van a fotózáson, egy gyönyörű kastélyban fog levetkőzni Bea.

81010

forrás: Borsonline

 

Hozzászólások

A nagyvilág húsz legellenszenvesebb híressége

A nagyvilág húsz legellenszenvesebb híressége

Ezeket az ismert embereket kedvelik a legkevésbé 2024-ben.

Armie Hammer útja a sikertől a bukásig

Armie Hammer útja a sikertől a bukásig

A magánéleti botrányai tették tönkre a színész karrierjét.

Sylvester Stallone és Richard Gere nem hajlandó együtt dolgozni

Sylvester Stallone és Richard Gere nem hajlandó együtt dolgozni

Sztárok, akik nem jönnek ki jól egymással.

Biciklis futárként dolgozott Jennifer Aniston

Biciklis futárként dolgozott Jennifer Aniston

Tíz sztár, aki teljesen hétköznapi munkával kezdte a karrierjét.

Hírességek, akiket a #metoo tönkretett

Hírességek, akiket a #metoo tönkretett

Kinek sikerült, kinek nem sikerült visszatérnie a botrány után?

Koncert közben ölte meg a rajongója Dimebag Darrellt

Koncert közben ölte meg a rajongója Dimebag Darrellt

Sztárok, akiket a saját rajongójuk gyilkolt meg féltékenység, csalódottság vagy az őrült rajongás miatt.

Rokoni kapcsolatot találtak Kate Middleton és Ellen DeGeneres között

Rokoni kapcsolatot találtak Kate Middleton és Ellen DeGeneres között

Világsztárok, akikről nem is gondoltad volna, hogy vannak közös felmenőik.

A legjobb karantén videó: Gálvölgyi János, Hernádi Judit, Havas Henrik, Rózsa György, Koltai Róbert előadják a Maraggyá Otthon - Honky Tonk Newgger című dalt

A legjobb karantén videó: Gálvölgyi János, Hernádi Judit, Havas Henrik, Rózsa György, Koltai Róbert előadják a Maraggyá Otthon - Honky Tonk Newgger című dalt

A karantén is tud meglepetéseket okozni, mert nem mindenki unatkozik, van aki alkot.

Hírességek, akiktől 2019-ben búcsúztunk el

Hírességek, akiktől 2019-ben búcsúztunk el

Népszerű emberek, akik tragikus hirtelenséggel távoztak az élők sorából.

Íme Hollywood legügyesebb vállalkozóinak listája!

Íme Hollywood legügyesebb vállalkozóinak listája!

Ezek a sztárok a filmipar nélkül is gazdagok lennének.

http://ujhazak.com