Megdöbbentő: Gáspár Laci drogtesztjének eredménye

Az eredmény alapján elmondható, hogy a közepesnél nagyobb mennyiségben volt jelen Gáspár Laci szervezetében a kati nevű kábítószer.


A szakértői vélemény szerint, ez egyértelműen azt jelenti, hogy a vérvételt megelőző 24 órán belül fogyasztott belőle nagyobb mennyiséget az énekes. Többek között emiatt az eredmény miatt is került sor újabb kihallgatásra a Gödöllői Rendőrkapitányságon.

gaspar-laci(650x433)


A rendőrség arra volt kíváncsi, hogy az énekes a szintetikus drogokat terjesztő csoport vezetőjét mikor és milyen telefonszámon kereste utoljára. Elsősorban az érdekelte a kihallgatókat, hogy a fogyasztók számára melyik telefonszám volt a publikus, mivel ezt eddig nem sikerült kideríteniük.
Ezen a kihallgatáson értesülhetett az egykori megasztár drogtesztjének eredményéről is.

A Blikk szerint, az ügyet eltereléssel, kábítószer-leszoktató program elvégzésével is megúszhatja az énekes.
Mindössze annyit kell tennie, hogy az elterelésen való részvételt igazoló papírt el kell majd juttatnia a nyomozást végző hatóságnak, hogy megúszhassa a vádemelést. A híresztelések szerint azonban Laci még egyetlen ilyen programot sem kezdett el.

Forrás: Hir24.hu

Hozzászólások

Armie Hammer útja a sikertől a bukásig

Armie Hammer útja a sikertől a bukásig

A magánéleti botrányai tették tönkre a színész karrierjét.

Sylvester Stallone és Richard Gere nem hajlandó együtt dolgozni

Sylvester Stallone és Richard Gere nem hajlandó együtt dolgozni

Sztárok, akik nem jönnek ki jól egymással.

Biciklis futárként dolgozott Jennifer Aniston

Biciklis futárként dolgozott Jennifer Aniston

Tíz sztár, aki teljesen hétköznapi munkával kezdte a karrierjét.

Hírességek, akiket a #metoo tönkretett

Hírességek, akiket a #metoo tönkretett

Kinek sikerült, kinek nem sikerült visszatérnie a botrány után?

Koncert közben ölte meg a rajongója Dimebag Darrellt

Koncert közben ölte meg a rajongója Dimebag Darrellt

Sztárok, akiket a saját rajongójuk gyilkolt meg féltékenység, csalódottság vagy az őrült rajongás miatt.

Rokoni kapcsolatot találtak Kate Middleton és Ellen DeGeneres között

Rokoni kapcsolatot találtak Kate Middleton és Ellen DeGeneres között

Világsztárok, akikről nem is gondoltad volna, hogy vannak közös felmenőik.

A legjobb karantén videó: Gálvölgyi János, Hernádi Judit, Havas Henrik, Rózsa György, Koltai Róbert előadják a Maraggyá Otthon - Honky Tonk Newgger című dalt

A legjobb karantén videó: Gálvölgyi János, Hernádi Judit, Havas Henrik, Rózsa György, Koltai Róbert előadják a Maraggyá Otthon - Honky Tonk Newgger című dalt

A karantén is tud meglepetéseket okozni, mert nem mindenki unatkozik, van aki alkot.

Hírességek, akiktől 2019-ben búcsúztunk el

Hírességek, akiktől 2019-ben búcsúztunk el

Népszerű emberek, akik tragikus hirtelenséggel távoztak az élők sorából.

Íme Hollywood legügyesebb vállalkozóinak listája!

Íme Hollywood legügyesebb vállalkozóinak listája!

Ezek a sztárok a filmipar nélkül is gazdagok lennének.

Híres apukák, akiknek egyedül kellett megbirkózniuk a gyerekneveléssel

Híres apukák, akiknek egyedül kellett megbirkózniuk a gyerekneveléssel

Nicolas Cage, Cristiano Ronaldo, de Lenny Kravitz is magára maradt a csemetékkel.

http://ujhazak.com