Újabb összeesküvés-elmélet Katalin hercegné szülésével kapcsolatban

Vörös haja miatt kellett sapkát viselnie a kis hercegnőnek?Charlotte Elizabeth DianaKatalin hercegné szombat délelőtt hozta világra Charlotte Elizabeth Diana hercegnőt, akit néhány órával később bemutattak a nagyvilágnak, ezzel pedig elkezdődött az összeesküvés-elméletek gyártása, mert sokan azt feltételezik, hogy Katalin hercegné nem szombaton, hanem korábban szült, ha egyáltalán ő szült, mert többen azt gyanítják, hogy egy béranya hordta ki a gyereket, és Katalin hercegné csak megjátszotta a terhességet.

Ezt az elméletet azzal próbálták bizonyítani, hogy képtelenség, hogy egy nő olyan fitt legyen a szülés után néhány órával, mint a hercegné volt, ráadásul Charlotte Elizabeth Diana hercegnő sem hasonlított egy újszülöttre.

Az összeesküvés-elméletre számos cáfolat érkezett, mert több anyuka elmondta, hogy nincs kizárva, hogy egy kismama összeszedje magát a szülés után, és főleg akkor nézhet ki olyan jól, mint a hercegné, ha egy egész stylistcsapat áll mögötte.

Másrészről a kismamának összesen 5 percre kellett megjelennie a St. Mary Kórház Lungo Wing szülészeti osztályának lépcsőjén. Ennyi időre pedig szinte mindenki képes lenne összeszedni magát.

A vihar azonban nem csitul, mert a gyanakodók most egy új rejtélyt találtak, mégpedig azt, hogy a kisbabára miért kellett sapkát adni. Sokan azt gyanítják, hogy ennek oka az, hogy a gyermeknek vörös színű a haja, ahogy Harry hercegé. A genetikusok még György herceg születése előtt megjósolták, hogy ennek 52 százalékos esélye van.

Ezzel az elmélettel kapcsolatban két probléma merül fel. Az egyik, hogy miért titkolná Katalin hercegné és Vilmos herceg a vörös hajat? A másik pedig az, hogy igaz, György herceg nem viselt sapkát, amikor bemutatták a világnak, ám az ő születésekor hőség volt Londonban, míg most amellett, hogy nem volt meleg, még a szél is erősen fújt.

(Forrás: webbulvar.hu)

Hozzászólások

Pápai Joci nyerte a Dalt, ő megy az Eurovízióra – videó

Pápai Joci nyerte a Dalt, ő megy az Eurovízióra – videó

Pápai Joci Origo c. szerzeménye nyerte meg a Dal 2017 versenyét.

Eminem 13 éve meghalt!

Eminem 13 éve meghalt!

Eminem munkáját egy emberszabású robot helyettesítheti?

Robert Davi színész szerint az illegális bevándorlókat is meg kell hívni az Oscar-gálára

Robert Davi színész szerint az illegális bevándorlókat is meg kell hívni az Oscar-gálára

Nyílt levelet írt a Filmakadémiának egy amerikai színész, amelyben megdöbbentő dolgot kér.

Nincs sok hátra Conchita Wurstnak

Nincs sok hátra Conchita Wurstnak

Tom Neuwirth megöli a szakállas nőt.

Gyurcsány Orbán elmebajáról fogalmazott!

Gyurcsány Orbán elmebajáról fogalmazott!

A DK elnöke „szakszerűen” írt Orbán Viktor súlyos betegségéről.

Hatvanöt éve uralkodik II. Erzsébet

Hatvanöt éve uralkodik II. Erzsébet

Isten kegyelméből Nagy-Britannia és Észak-Írország Egyesült Királysága és más birtokok, területek királynője, a Nemzetközösség feje, a hit védelmezője - hétfőn lesz hatvanöt éve, hogy II. Erzsébet királynő viseli a fenti címeket.

Egyre több sztár választja az Airbnb megoldást a luxushotelek helyett

Egyre több sztár választja az Airbnb megoldást a luxushotelek helyett

Kibérelhetjük ugyanazt a magánházat, ha mindig arra vágytunk, hogy Harry herceggel egy ágyban aludjunk.

Richard Gere hatásos mondata ami elvezet a boldogsághoz, kiegyensúlyozottsághoz

Richard Gere hatásos mondata ami elvezet a boldogsághoz, kiegyensúlyozottsághoz

Hatásos gyakorlat, hogyan legyünk boldogok és kiegyensúlyozottak

A Star Trek szép színésznője bocsánatot kért Donald Trumptól

A Star Trek szép színésznője bocsánatot kért Donald Trumptól

Hollywood idiotizmusa miatt kért bocsánatot Trumptól Zoe Saldana.

Újra jár a Pa-dö-dő énekesnője

Újra jár a Pa-dö-dő énekesnője

Lang Györgyi 10 éve kerekesszékbe kényszerült.

http://ujhazak.com