Való Világ 5 összefoglaló október 4.

2011.10.04. VV5: Lilu vezetta valóságshow mai adását. Ma megvolt az elő Megmérettetés, ám azt, hogy kik nyerték meg, és kik kapnak védettséget, csak holnap látjuk meg.



A VV5 villalakók kaptak egy nagyon izgalmas feladatot, ugyanis egy tetszésük szerinti nyomot kellett hagyniuk a villában, valamelyik testrészükről kellett lenyomatot készíteniük. Veronika a száját választotta, Cristofel természetesen a „legnemesebb”-nek tartott testrészét. A gond abból volt, hogy Veronika száját is azzal akarta piszkálni a srác, amivel a saját micsodáját begipszelte. Péter egyfelől büszke volt Cristofelre, viszont másfelől meg kicsit szégyellte magát.

Gergő a fejét örökítette meg, míg Dya a melleit. Amúgy ez a feladat már volt a Való Világ 4-ben is, hiszen ki ne emlékezne Alekosz pocakjára? Mostanában amúgy a kubai srác egyre több figyelmet kap, hiszen nagyon rászállt Veronikára, mindenáron meg szeretné hódítani Alekosz Exét. A lány egyre kevésbé ellenkezik, kissé még imponál is neki, hogy egy 18 éves fiú így rá van állva. Míg Veronika és Cristofel a kanapén tekeregtek, aközben Kinga és Attila jól kitárgyalták őket. Kinga határozottan indulatot érzett a fiatalok iránt.

VV5 Vera és Péter

Tegnap szavazás volt arról is, hogy melyik lakó melyik két társát küldene haza a játékból. Fecó Csabit és Pétert nevezte meg. Attila Pétert küldené haza és Csabit. Péter Verától és Fecótól szabadulna meg. Veronika Verát és Bandit, Kinga Verát és Bandit, Vera Kingát és Veronikát rúgná ki a luxusbörtönből.

Tegnap Csaba és Seherezádé randija volt, ám ennél nyomasztóbb randit nehéz lenne elképzelni. Csaba lázasan készült, még zakót is vett. Ám Seherezádé végig Gergőről beszélt, persze a szürke Csaba nem is nagyon érdemelt mást.

Mivel közeledik a búcsú ideje, a lakóknak párt kellett választaniuk maguknak az esti búcsútánchoz. Cristofel hosszú bevezető után végül is nem Verát választotta, a lány ettől persze kiakadt. „Miért cserél le mindenki arra a retekre?” –utalt a matracszújú lány Verára. Csaba szintén Verát választotta párnak. Attila természetesen „Kingucit” akarta a búcsútánchoz. Fecó szerint mindketten nagyon szeretik egymást, csak titkolják. Fecó szintén Kingát kérte fel partnernek, majd közösen sarták végig a táncot.

Holnap is lesz Való Világ 5, és jön a VV Megmérettetés, tartsatok velünk! Hir.ma

Hozzászólások

VV Veronika csontsoványra fogyott

VV Veronika csontsoványra fogyott

Megdöbbentő, hisz közel 14 kg-tól szabadult meg az ex- villalakó pár hét leforgása alatt. Elmondása szerint a sok stressz miatt estek le róla kilók, azonban akkor is aggasztóan néz ki a lány. Ráadás...

VV Alexa anyukája imádkozik lányáért

VV Alexa anyukája imádkozik lányáért

A VV6 - Alexája nem éppen szégyellős az első napok tanúsága szerint - anyukáját viszont meglepte ez. A Bors információi szerint, édesanyja sohasem látta meztelenkedni lányát, még zuhanyozás közben...

Íme az első hat villalakó

Íme az első hat villalakó

Az RTL 2 bemutatta az első hat játékost, akik a vasárnap estét már a luxus börtönben fogják tölteni. Sajnos már nem a nézők döntik el, hogy kik fognak kerülnek be a Való Világ 6 villájába, mivel a be...

Pár nap és indul a ValóVilág - Megvannak az új műsorvezetők, ingyen lehet majd szavazni, stb....

Pár nap és indul a ValóVilág - Megvannak az új műsorvezetők, ingyen lehet majd szavazni, stb....

[highlight]A ma délelőtti sajtótájékoztatón az RTLII csatorna mindent elárult a Való Világ 6-ról. [/highlight] Az RTLII bejelentette, hogy a vártnál lényegesebben hamarabb, már január 12-én elindul a...

15 ezren jelentkeztek a ValóVilág 6. részébe (a legkisebb 4 hónapos a legidősebb 71 éves!)

15 ezren jelentkeztek a ValóVilág 6. részébe (a legkisebb 4 hónapos a legidősebb 71 éves!)

[highlight]Megdöbbentő, hogy mekkora éhsége van az embereknek a magamutogatáshoz, és a szerepléshez. A VV6 villába 15 ezer ember jelentkezett.[/highlight] Az RTL Klub VV6 luxusvillájába rengetegen sz...

Itt a lét a tét - Indul a Való Világ 6.

Itt a lét a tét - Indul a Való Világ 6.

[highlight]A Való Világ újra várja a jelentkezőket a VV Villába.[/highlight] A Való Világnak ez lesz a 6. szériája. JELENTKEZÉS ITT Először 2002. szeptember 9-én került képernyőre, és decembe...

Luxusprostinak kellett VV Éva a görögöknek!

Luxusprostinak kellett VV Éva a görögöknek!

Csakhogy folytassuk a tegnapi balhés cikket VV Éváról, itt egy újabb adag megdöbbentő állítás botrányhősnőtől! VV Éva szerint luxusprostinak vitték Athénba a szépségversenyre.  Éva a Blikknek nyil...

VV Éva Athénban verte ki a biztosítékot, lejáratva ezzel hazánkat!

VV Éva Athénban verte ki a biztosítékot, lejáratva ezzel hazánkat!

VV Éva ismét beindult és nem hazudtolta meg magát. Ezúttal Athénban balhézott, ahova Miss Budapest- ként érkezett egy szépségversenyre. Részegen fenyegetőzött, verekedni akart. Nekiment a szerb ...

VV Éva hat számjegyű összegért cserébe szexelhetne

VV Éva hat számjegyű összegért cserébe szexelhetne

A mulatós zenész Barna Barnabás egy nem mindennapi ajánlattal üzent videón keresztül a botrányhősnő, VV Évának. A zenész egyik kedves ismerőse hat számjegyű összeget kínált fel Évának egy egyéjsz...

Szexszel szerez otthont magának VV Évi?

Szexszel szerez otthont magának VV Évi?

A legfrissebb hírek szerint VV Éva nehezen boldogul a való életben. A 30 éves nőt iszákos, zűrös életvitele miatt korábbi szállásadója, Tibor már nem fogadja be. Egy videó felvétel is igazolja, hog...

http://ujhazak.com