Főoldal / Bulvár hírek / Való Világ / VV5 Párbaj: a győztes Csaba megvette a győzelmet?

VV5 Párbaj: a győztes Csaba megvette a győzelmet?

VV5 Párbaj: a győztes Csaba megvette a győzelmet?

Valami nagyon nem stimmel az első Való Világ 5 Párbajával, aminek eredményeképpen Csaba nyert és Cristofel kiesett! A neten kommentelők szerint Csaba rendkívül unalmas, és kizárt dolog, hogy legyőzze “normális” versenyben a kubait.

Ha őszinték akarunk lenni, mi is teljesen biztosra vettük, hogy a párbaj után Cristofel fog győztesként visszatérni a Való Villába. Csabára a műsor végéig mégis másfélszer annyi szavazat érkezett, mint Crisre.

A felbukkant internetes pletykák szerint Csaba gyakorlatilag megvette a győzelmet, és ismerősöknek ígért a nyereményből komoly részesedést, ha bent tartják a játékban.  Valaki azt pedzegeti, hogy egy pénzes rokon áll a háttérben, akárcsak Gombi esetében…

on-hirdetese2

Gombi beszavazásánál Kolosi Péter beismerte: akadt már példa arra, hogy valakinek a bejutása érdekében százezres nagyságrendben küldtek szavazatokat alig néhány számról. Most Csabanál is erről lehet szó, és hatalmas botrány van kilátásban… ugyanis ha így jutott vissza, akkor az nem a nézők akarata. De vajon Cristofel vissza mehet-e, ha beigazolódik a gyanú? Meglátjuk. Hir.ma

kp-reklam
18-plusz-reklám

Hozzászólások

  1. gino szerint:

    Tisztelt RTL Klub! Ha pl. csak 1 telefonról nem lehet nyerésre segíteni valakit akkor miért hergelik az embereket hogy küldjenek minél több szavazatot??? Mondják ki, hogy 1 telefonról limitált számban lehet csak sms-t küldeni! Folyamatosan csak azt hallani hogy küldjél még egy sms-t, arról miért nem beszélnek, hogy felesleges küldeni, mivel érvénytelen az 1 telefonról bizonyos darabszámnál több leadott sms. Mivel ez nem volt kimondva, így nincs jogukban kizárni egy továbbjutót sem. ENNYI

    1. haloo szerint:

      Hali! Hát szerintem szándékosan nem szablyák meg.. mert nekik csak a pénz jön ebből :)

  2. Bartalis Márió szerint:

    én tudtam hogy egy csalo faszopo az a csaba

    1. gaba szerint:

      Ilyenról sem hallottam még, hogy valaki leszop egy fát.

      1. haloo szerint:

        M2 ?:D

  3. Alex szerint:

    Itt nem arról volt szavazás, hogy az unalmas vagy a vicces menjen-e vissza… Hanem arról, hogy egy 0 IQ-val rendelkező, olyan üres agyú, mint egy kiürített kuka, műmájer semmirekellő nyomorék, aki a társadalom söpredéke vagy egy inteligens, senkivel nem kötekedő ember menjen vissza, akit nem mellesleg bent még a “haverjai” is hátbaszúrtak. Az pedig, hogy unalmas nem igaz, csak szándékosan mondogatja Attila meg a többi, hogy ezt a képet lássák a nézők Csabáról, mivel gondolom látták az előző szériát és tudják, hogy ellehet hitetni sok dolgot a nézőkkel, ha ők ott bent sokáig mondogatják a másikról.

    1. Ildy szerint:

      teljesen igazad van :)

    1. Fecó szerint:

      Kedves Anna! Ha annyira hiányzik ez a műkubai baszbull, akkor hivd meg magadhoz, gyönyőrködj benne csa Te

  4. Ildy szerint:

    Irigy emberek unatkoznak….. Kétlem h megvette volna… aki a VVt nézi átlaggba vagy idősek vagy fiatalok az idősek biztos mind Csabára szavaztak a fiatalok meg nem költenek ilyesmire pénzt… Csaba nyert nem kell ezen filozni.. meg ha megisvette… Szabálytalan? Nem…ennyii…

  5. DaVieS szerint:

    Tisztelt szerkesztő az a helyzet, hogy ez a cikk maximum figyelem felkeltésre jó, másra nem.

    Emberi paraszt ésszel gondolkodva:

    – Crisotfel jelenség ez tény
    – Viszont undorítóan viselkedik
    – Paraszt proletár bohóc

    Tehát:
    A hozzá hasonló nem túl művelt emberek rajonganak érte, és kár vitatni mert így van, de alapvetően ezzel nincs probléma.

    Ha megnézzük, hogy egy művelt embernek több pénze van SMS-re akkor már is rávilágítottam arra, hogy miért kapott több szavazatot.

    A ValóVilág alapvetően népbutító műsor, és van egy határ ami allá nem illik lecsúszni, cristofel jóval az alatt volt, ezért is szavaztam életemben elöszőr ilyen műsorban Csabára.

    Mert nem vok kiváncsi arra az emberre,és sajnos akaratlanúl is látom.

    Ennyi.

    1. Crisss!! szerint:

      Ha olyan “műveltek” azok az emberek akik Csabára szavaztak miért pont vv-t néznek a tv-be??

    2. Bubu szerint:

      “Paraszt proletár bohóc” . “A művelt embernek több a pénze” Kasztokban gondolkodsz Primitív vállalkozók kilóra megvesznek téged te f a s z !

    3. Monc szerint:

      Mivel ez valóban egy népbutító műsor ezért az olyanokra van szükség mint Cristofel. Ez nem is a művelt emberekről szól. Akkor már is nem lenne népbutító.
      Ha valaki paraszt proletár bohóc az sokkal érdekesebb lesz a nézők számára.
      Btw miért lenne több pénze egy művelt embernek??? (Az lenne a normális, de nem így van) És ez a sok művelt ember mind a VV-t nézi? Ej, de műveltek lehetnek…

    4. Noncs szerint:

      Azt azért tisztázzuk, hogy értelmes emberek nem jelentkeznek a Való Világba…
      Olyan emberek nem nézik ezt a műsort, sem hasonlót, akik kicsit is műveltnek tartják magukat. Főleg nem állnak le vitatkozni senkivel.
      Az előző szériát néztem, ez viszont nem érdekel, 2-3 részt láttam, nagy pofája volt Cristofelnek de aki ezt a műsort nézi az pont ilyen emberre kíváncsi és nem olyanra, mint Csaba akit legtöbbször észre sem lehet venni hogy ott van.
      Felesleges ezen veszekedni, a végén a nyereményt úgysem Ti kapjátok :)

  6. blk szerint:

    adja a Jóisten hogy cristofel vissza menjen a villába :/

    1. sanci szerint:

      Igy van szerintem crisnek kellet volna visza mennie nem pedig annak a faszopó kőcsőgnek!!! Semi keresni valoja nincs a villába.

      1. renátó szerint:

        hogy lehet a fát leszopni???????

  7. Blade szerint:

    Nos lehet hogy itt is megtortent az hogy 1 telefonszamrol rengetek sms-jott es ha ez igy van akkor azt mondom Crist vissza a villaba .

  8. Dóri szerint:

    Na izé
    én is Christ akartam vissza de
    lehet h azért küldtek Csabára mert én is kiváncsi vok milesz Veronikával tehát…lehet h e miatt

  9. Dzsilo szerint:

    És úgy gondolom így 16 évesen is hogy Crist jó nézni, de Csaba normálisabb és intelligensebb és arról van itt szó, hogy túl normális a többiekhez képest…
    De ő ment vissza, ha tetszik, ha nem!

  10. Hpdoki szerint:

    Ha belegondoltok simán nyerhetett.Nem a kommentelők száma számít.Hanem az hogy hányan küldenek sms-t.Gondoljatok csak bele.Az unalmukban tv-t néző mamik és papik akik a belevalóban is szerepelnek.Ennyi..

  11. West szerint:

    Egy ilyen buta, bunkó embernek mint Cristofel adnátok a főnyereményt, vagy egy művelt, rendes, iskolázott embernek(Csaba 2 egyetemre is jár, ellenben Cristofelből még a 8 általánost sem nézem ki)?

    1. xa szerint:

      na es alekosznak hany osztalya volt ? Te bunko !

      1. Zoli22 szerint:

        Ezzel azt akarod mondani hogy alekosz ineligens, kúlturált ember volt a villában ??? szánalom ez az egész…Cristofel 18évesen még tanuljon ne VV szereplő legyen.

  12. Sóska szerint:

    Nem csodálkozom, hogy nem értik meg Cristofel szavazói a dolgot. Nagy általánosságban az átlag IQ-juk nem sokkal lehetett magasabb, mint Cristofelé. Itt sosem az volt a kérdés ki a szórakoztatóbb. Az RTL mindent megtett azért, hogy a kubai maradjon bent, lásd képek megmutatása vagy az összefoglalók összeállítása. Egyszerűen az embereknek nincs erre szüksége! Eddig az összes VV-t néztem, de most szavaztam először, méghozzá több SMS-t is küldtem. Úgy éreztem, hogy nem süllyedhet az ország arra a színvonalra, hogy olyan valaki jusson vissza aki “unalmasan” csak magát tolja egész nap. Igen lehetett rajta nevetni, de az emberek 90%-a csak szánalomból tette. Csaba viszont szerethetőbb és sokkal emberibb. Biztos vagyok benne, hogy mások is így voltak vele és ezért szavaztak Csabára. A cikkről csak annyit, hogy egy másik oldalon is megjelent már jóval a párbaj előtt és inkább szenzációhajhász, mint tényközlő!

    1. DaVieS szerint:

      Így van elolvasva ezt a hozzászólást olyan mint ha én írtam volna le.

  13. A vitát ezennel lezárom. Köszönjük a hozzászólásokat

  14. SZ szerint:

    Na már nem azért, de ha nektek Csaba értelmes ember akkor kutya legyek. Az amit tegnap művelt a párbajon, olyat értelmes, művelt ember nem tesz. Egy épkézláb mondatot nem tudott kinyögni. Össze-vissza magyarázott értelmetlen dolgokat. Lehet hogy egyetemre jár/t, de ez nem látszik meg.
    Igaz, Cristofel néha tényleg túl sok és elég harsány személyiség, de inkább nevetek, mint nézzem azt, ahogyan a kedves Csaba alszik, eszik és nyögdécsel.
    Köszönöm.

    1. mari26 szerint:

      kezdhetsz ugatni és a farkadat csóválni.

    2. Klaudia szerint:

      Teljes mértékbe egyetértek! Mi is még a beszavazóján a Crisnek szentségeltünk, hogy Jézusom ki ez az ember..de aztán rájöttünk rajta lehet röhögni…viszont Csabán életembe először röhögtem amikor ott nyögdécselt a párbajon..Ilyen egy igazi intelligens ember :D

  15. agyas szerint:

    Ha belegondolunk, az 1. VV.-t hogy nyerte meg a Szabolcs?! Egy rohadt szót sem szólt senkihez, nem konfrontálódott,nem pletykálkodott,nem keverte a szart, csöndben edzett egész nap. A hangját nem lehetett hallani, szimpatikus volt és nyert. Hasonló egyszerű szimpatikus egyéniség volt Miló.
    Az ilyen harsány viselkedés nem jó taktika. Akik nagy szerelmi történetekbe keverednek szintén hamar elvéreznek.(ld Lorenzo stb.) még soha sem vitték semmire a szerelmespárok.Szerintem kár szapulni egymást, senki sem fogja meggyőzni a másikat. Egyiknek ez másiknak az a szimpatikus, de nagyátlagban a statisztikák szerint a csendesebb kevésbé kavaró emberek nyernek.

  16. Ildy szerint:

    De észlények… johog yutolag ugattok..mér nem szavaztatok Crisre ha igy szerettétek?

  17. Ildy szerint:

    Szerintem elég volt a milliomos marhákból a parlamentbe nem kell még 1…A bohócoknak meg a cirkuszba a helyük ne a VV be. És legtöbb ilyen műsort nem a taplók nyerik hanem a normális emberek … De kíváncsi lennék eddig mit néztetek? A duna tvt ???

  18. Neved... szerint:

    Szerintem azért mondják ezt, mert úgy értik hogy küldj több smst (10-et, 20-at, 30-at) de ne 10ezret meg ilyenek…

  19. Humbertus szerint:

    A cikkíró pedig a diplomáját vásárolta valamelyik piacon. Pletykákról pletykacikket írni: pletyka a négyzeten. Ezt kommentálni (sajna, be kell ismernem) pletyka a köbön. De Csaba akkor is megérdemelte a győzelmet, még ha az ellenkezőjét is terjesztik az interneten.

  20. KRISFAN! szerint:

    Szasztok!
    Először is!Aki szerint Csaba jobb érdekesebb egyéniség és színesebb karaktert az:BASSZA MEG A KUTYÁJÁT!eszetlenek!!!!
    Krstofel 1000x jobb mint az a unlms nyomorult vékoy gidza kölök…Vissza a vv5-be a Ptbullnak!!!
    Hajrá kubai csődör vissza kérjük a villába!Nélküle unaslmas mint a hétköznapok!!!Csab rajongók még1x:szpjatok faszt ti buzik)=gyökerek vagytok!!
    Kris!

    1. brutál szerint:

      Te honnan tanultad ezt a különös stilisztikát, amivel kifejezed magad? Kazinczy versenyt nem nyertél még?

  21. DaVieS szerint:

    Köszönöm, hogy tökéletesen bebizonyítottad azt amiről beszéltem :)

  22. kakago szerint:

    KRISFAN!-> Ezzel a hozzászólásoddal tökéletesen bemutattad Cristofel rajongóit;)

  23. Valaki szerint:

    Csaba megvette az 100%. Nem azon kéne eldőlnie h kivette meg hanem h kit birnak jobban.

  24. Kinga szerint:

    Nagyon gáz, amit itt néhány ember irogat. Minek nézed a vv-t, ha szerinted butít?? Ezek szerint te is a nyomorékokhoz tartozol, mert ha nem, akkor fogalmad nem lenne arról ki az a Csaba és Cristofel. A másik meg az, ha jól tudom a tv-ben a híradón kívűl minden más egy nagy baromság, még a mesék is szánalmasak, amiket nem is engednék, hogy gyerekek nézzék őket.. De ha jól tudom, ezt szórakoztató iparnak hívják, és az a lényeg h az ember egy téli estén tudjon min röhögni, és sajnos az emberi butaság igen nevetséges, szóval tény és való, hogy Cristofel volt a legviccesebb, bármivel is váltotta ezt ki. Ez ugyanaz mint tavaly Olivér és Béci párbaj. Olivérnek most is 151 ezer rajongója face-n, Bécinek pedig 74 ezer, és ez az arány kb akkor is ugyanez volt. Most ugyanaz a helyzet, Cristofelt már most 70 ezren szeretnék vissza a villába, tehát már most annyian kedvelik, mint Bécit az egész műsor alatt kedvelték meg!! Akkor mit keres bent Csaba, akinek mindössze 5000 lájkja van face-n. Na ez itt a kérdés……………Tuti hogy van egy gazdag rokon aki 10 telefonról küldözgettette az sms-eket.

    1. brendonka szerint:

      jaja pontosan cristofer a királycsávó likeolom én is este csak őt nézem nem a buzi kisköcsög fasszopókat, hogy rohadnának meg mind.Kinga igazad van sok állat nézi, meg te is ,és téli estén milyen jó ezt nézni, ahelyett hogy olvasna vagy beszélgetne az ember.Aki meg nem ezt a pogramot nézi az dugja meg a kutyáját.Kinga tudod mit likeoljál én is azt teszem.csácsumi

  25. péter szerint:

    szerintem ez nem igy volt krisztofel egy bekébzelt taho és amugyis ha ugy let volna azt a rencer észrevete volna hisz a maji világban mindenre van megoldás ugyhogy szerintem job hogy csaba ment visza nem pedig az a köcsög csicska krisztofel aki mindenkit csak megalázot és ö volt a legnagyob csicska

  26. Giuseppe Verdi szerint:

    Péter így van. a rencer egyből kidobta volna,maji világban ez lehetetlen,h megtörténjen.Különben is a faszopó kisköcsög buzi menyen a fenébe elegünk van ez ilyen szarjankókból. És nem igaz hogy aki a műsort nézi az mind gyökér. én is nézem minden este jókat nevetek.és nem hiném hogy nula IQ-s vagyok.

  27. Lilu szerint:

    Emberek tényleg ez kell Nektek egy Cristofel???Egy alul iskolázott műmájer?Hová süllyedt ez a világ?Nincs elég önimádó majom ezen a földön?Ha valaki meg művelt,intelligens mint Csaba ,egyből támadni kell?Örüljünk inkább,hogy ilyen Vera-Veronika-Kinga…stb.között még van épp eszű ember ott bent.

Ugrás a lap tetejére