Robbanás történt a Debreceni Egyetemen, egy ember súlyos égési sérülést szenvedett

Robbanás történt a Debreceni Egyetemen, egy ember súlyos égési sérülést szenvedett

Súlyos égési sérülést szenvedett egy munkás a Debreceni Egyetem egyik épületének felújításakor hétfőn délután - közölte az intézmény sajtóközpontja az MTI megkeresésére kedden.

Nyolc gyerek sérült meg egy ráfutásos balesetben az M1-es autópályán

Nyolc gyerek sérült meg egy ráfutásos balesetben az M1-es autópályán Biatorbágy térségében, a 18-as kilométerszelvényben Budapest felé - tájékoztatta az MTI-t a Budapesti Rendőr-főkapitányság szóvivője kedd kora délután.

Mol: mindenki hazatérhetett a kórházból

Minden sérült kolléga hazatérhetett családjához a kórházból és otthon folytathatják a rehabilitációs időszakot, amihez továbbra is minden támogatást megadnak a gyógyulás teljes időtartama alatt; két dolgozó pedig már a munkába is visszatért.

Halálos baleset okozásért kell felelnie egy zalai fiatalnak

Halálos közúti balesetet okozása miatt emeltek vádat egy zalai fiatal ellen, aki négy utast szállítva karambolozott még 2024 decemberében - közölte a Zala Vármegyei Főügyészség szóvivője kedden az MTI-vel.

Lannert Judit: kizuhant egy diák egy székesfehérvári kollégium ötödik emeletéről

Tragikus esemény történt vasárnapról hétfőre virradó éjszaka: nem sokkal éjfél után a székesfehérvári József Attila Középiskolai Kollégium egyik diákja kizuhant a kollégiumi épület ötödik emeletéről.

Megszűnt a forgalomkorlátozás az M3-as autópályán

A hatóságok befejezték a műszaki mentést és a helyszínelést, így megszűnt a forgalomkorlátozás az M3-as autópálya vásárosnaményi lehajtójánál - közölte a Szabolcs-Szatmár-Bereg Vármegyei Rendőr-főkapitányság hétfőn a police.hu oldalon.

Baleset miatt leterelik a forgalmat az M3-as autópályán az őri lehajtónál

Két személyautó összeütközött hétfő reggel az M3-as autópálya vásárosnaményi lehajtójánál.

Frontálisan ütközött két autó a 8-as főúton, megállították a forgalmat Jánosháza után

Frontálisan ütközött két autó a 8-as főúton Jánosháza után, a 119-es kilométernél, ezért a forgalmat megállították - közölte hétfőn reggel az Útinform.

Tűz volt egy zalakarosi szálloda alagsorában

Több száz embernek kellett elhagynia hétfő hajnalban egy zalakarosi szállodát, amelynek alagsorában kisebb tűz keletkezett - tájékoztatta a Zala Vármegyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság szóvivője az MTI-t.

Befejezték a nyomozást az újdörögdi kézigránát-baleset ügyében

Befejezte a nyomozást az ügyészség az újdörögdi kézigránát-baleset ügyében - közölte a Központi Nyomozó Főügyészség pénteken az MTI-vel.

Elütött egy embert a vonat Kál-Kápolna állomáson

Elütött egy embert a Szerencsről 6:03-kor a Keleti pályaudvarra indult Szinva InterCity Kál-Kápolna állomáson, a miskolci fővonalon a baleset miatt kisebb késésekre kell számítani a reggeli, kora délelőtti órákban - közölte a honlapján a Mávinform pénteken reggel.

Vádat emeltek egy kerékpárost elgázoló teherautósofőr ellen Kecskeméten

Vádat emelt a Kecskeméti Járási Ügyészség egy teherautósofőr ellen, aki halálra gázolt egy kerékpárost - közölte a Bács-Kiskun Vármegyei Főügyészség helyettes szóvivője az MTI-vel csütörtökön.