Légy trendi tavasszal is!

Nincs olyan nő, aki ne szeretne minden évszakban tündökölni. Erre a legalkalmasabb időszak a tavasz. Végre csicseregnek a madarak, süt a Nap, rügyezni kezdtek a fák, és előkerülhetnek a gardróbunkból a színesebb, üde ruhák.

A legjobbkor, hiszen a Pantone cég minden év márciusában hirdeti ki a divattervezők és lakberendezők számára az aktuális trend színeit. Lássuk csak, miből csemegézhetünk idén tavasszal!
2013 márciusában a smaragdzöld színre "került fel a korona". Ebben az árnyalatban bátran tündökölhetünk most, legyen szó ruháról, ingről, szoknyáról, blézerről vagy kedvenc csecsebecse kiegészítőinkről. Idén azonban nem foghatunk mellé a pasztell színekkel sem. A bézs és a púder szinte mindenkinek jól áll. Abban az esetben viszont, ha van kedvenc színünk, amiről nem szívesen mondanánk le, az a jó hírem, hogy nem is kell. Ugyanis a monokróm öltözködés szintén dívik. Ez pedig nem jelent mást, minthogy egyetlen, általunk kiválasztott színt, vagy annak árnyalatait viseljük magunkon. Ezzel a megoldással igazán elegánssá tehetjük a megjelenésünket a munkahelyünkön is.


Ha a téli egyszínűség után valami élénkebb, vidámabb színkavalkádra vágyunk, tökéletes választás lehet a lila, a narancssárga, a piros és a kék is. Ezeket hangulatunktól függően variálhatjuk.
Milyen jó is nőnek lenni, hiszen számunkra az öltözködés igazi művészet, játék a formákkal, színekkel, kiegészítőkkel.
Apropó, kiegészítők! Egy selyemkendő, egy szép nyaklánc vagy karperec igazi éke lehet öltözködésünknek, ezért érdemes odafigyelni, mit mivel kombinálunk. Egyszerűbb ruhákhoz érdemes, extrémebb, figyelemfelkeltőbb ékszereket felvenni, míg a színesebb ruhák szolidabb kiegészítőket kívánnak meg.



Aki eleve rajong a bőr, műbőr és bőrhatású darabokért, most ujjonghat, hiszen ebből is bőven lesz választék idén tavasszal. Azok se keseredjenek el, akik kevésbé vadak, hiszen a romantikus, csipkés, vagy pikáns áttetsző stílus szintén nem ment ki a divatból.
Nőnapra igazi telitalálat lehet, ha bájos virágmintás ruciban fogadjuk a férfiaktól érkező valódi virágözönt.
Persze a divat csak mankót ad ahhoz, hogy jól érezhesd magad a bőrödben, de a legjobb úgy trendinek lenni, hogy közben igyekszünk kifejezni egyéniségünket is az öltözetünkkel.

Lehullt a lepel az idei tavaszi trendről, válogass kedvedre! Ez nem vicc, ezt bátran magadra veheted!


Forrás: Bien.hu

Hozzászólások

Ajándékötlet: az irodai laptop táskák mindig jó választást jelentenek

Ajándékötlet: az irodai laptop táskák mindig jó választást jelentenek

A laptop táskák evolúciója: Hogyan válasszunk stílusosan és funkcionalitást szem előtt tartva?

Hátizsákok az egész családnak – a legjobb modellek áttekintése

Hátizsákok az egész családnak – a legjobb modellek áttekintése

A hátizsák az egyik leghasznosabb és legpraktikusabb kiegészítő. Jól működik az iskolában, kiránduláson, kerékpározás közben és hegyi túrázás során. Természetesen minden a típusától és a rendeltetésétől függ, de mindenképpen érdemes hátizsákokkal ellátni az egész családot. Nézzük, kinél mi válhat be

Mely cipők elengedhetetlenek bármely nő ruhatárából?

Mely cipők elengedhetetlenek bármely nő ruhatárából?

A női cipők sokfélesége izgalmas, de néha zavarba ejtő lehet, ezért fontos, hogy legyenek olyan alapdarabjaink, melyek minden alkalomhoz passzolnak.

Kézitáskák, amelyeket minden stílusos nőnek be kell szereznie

Kézitáskák, amelyeket minden stílusos nőnek be kell szereznie

Kétségtelen, hogy a kézitáskák az egyik legfontosabb kiegészítők egy nő számára. Méretükből adódóan rendkívül feltűnőek is lehetnek, pont ezért jó kiegészítői bárminek, na meg praktikusak is. Az alábbiakban bemutatunk pár kézitáska- és strandtáskatípust, ami sosem fog kimenni a divatból, ezért bátra

Kertésznadrág – kinek tökéletes ez a fajta női farmer?

Kertésznadrág – kinek tökéletes ez a fajta női farmer?

Visszavonhatatlanul itt a jó idő, úgyhogy éppen aktuális kicsit átrendezni a gardróbszekrény tartalmát. Jöhetnek előre a lengébb, vékonyabb, szellősebb, rövidebb fazonok, és hátrébb sorolódhatnak az őszi/téli szezon kollekciói.

Színes női kapucnis pulóverek, amelyek tökéletesek a hideg téli napokra

Színes női kapucnis pulóverek, amelyek tökéletesek a hideg téli napokra

A kapucnis pulóverek kötelező darabjai a női ruhatáraknak, hiszen otthoni és munkahelyi viseletként egyaránt megállják a helyüket. Továbbá tökéletes választásnak bizonyulnak sportoláshoz is.

Női gumicsizmák – Mivel viseljük őket, hogy divatosak legyünk?

Női gumicsizmák – Mivel viseljük őket, hogy divatosak legyünk?

Nem csak szürke gumicsizma létezik ám!

Férfi bomber dzsekik – hogyan viseld idén ősszel?

Férfi bomber dzsekik – hogyan viseld idén ősszel?

A bomber dzsekik nagyon sokoldalúak, ezért nem hiányozhatnak egyetlen férfi gardróbjából sem.

Milyen felsőket viseljünk a női mom fit nadrággal?

Milyen felsőket viseljünk a női mom fit nadrággal?

A nők nagyon jól tudják, hogy a mom fit nadrágok nem kifejezetten az anyukáknak készültek, hanem a mai, trendi hölgyeknek, akik szeretik a csinos öltözködés a kényelem kombinációját. Ha azt gondoljuk, hogy ezek a nadrágok csakis a fiatalabb korosztálynak készülnek, akkor tévedünk, hiszen minden koro

Ismét divatba jöhet a férfiak sminkelése

Ismét divatba jöhet a férfiak sminkelése

Az ókorban még szokás volt a férfiak arcfestése, aminek megítélése az 1800-as években változott meg.

http://ujhazak.com