Halálos beteg húga kezelésére gyűjt egy 7 éves kisfiú - videó

Egy 7 éves kisfiú elhatározta, hogy segít kishúgán, aki ritka genetikai betegségben szenved. A betegségre egyelőre csak kísérleti kezelés létezik, ami igen drága.


Beckham O’Neill egy videót is készített, hogy Eliza története minél több emberhez eljusson.

Eliza ún. Sanfilippo-szindrómával született, amely betegséggel küzdők alig élik túl a kamaszkort. Elsősorban az agyat támadja meg, de fizikai tünetekkel is jár.

Az apuka, Glenn O'Neill a Daily Newsnak azt mondta, hogy mikor kiderült a kislány betegsége, először el akarták hallgatni a bátyja elől. „Nem akartuk, hogy a kis világa, amiben él egy csapásra összeomoljon” – mondta, de nem jártak sikerrel. „Beckham nagyon okos gyerek. Hamar rájött, hogy valami nem stimmel és kérdezgetni kezdett minket.” – tette hozzá.

beckham

Így kénytelenek voltak mindent elmondani, azt kivéve, hogy a betegségben szenvedők csak ritka esetben élik túl a kamaszkorukat „Abban bízunk, hogy minden a tervek szerint alakul, így nem is lesz arra szükség, hogy Beckham megtudja.” Eddig kb. 700 ezer dollárt sikerült összegyűjteni, amit teljesen Eliza gyógykezelésére fordítanak.

tesok

A gyűjtésbe pedig Beckham is részt akart venni. Ezért készítették a megható videót, amelyben kishúg állapotáról elmondja, hogy Eliza sokkal lassabb és butább a súlyos kór miatt, mint a többi gyerek.

article-2595714-1CC8E21100000578-811_634x431

Beszél arról is, hogy a kislány hiperaktív és segítséget kér, hogy megvehessék a gyógyszert neki, amitől jobban lesz. Meg is indokolja mindezt a következővel:

„Azért, mert azt szeretném, ha minden olyan lenne, mint régen” - mondta a videóban Beckham.



Forrás: hír24

Hozzászólások

Zöld színű szőr nőtt egy férfi nyelvére

Zöld színű szőr nőtt egy férfi nyelvére

Ezek voltak a legfurcsább orvosi esetek 2023-ban!

A gerincsérv kezelése - A leggyakoribb kérdések és válaszok

A gerincsérv kezelése - A leggyakoribb kérdések és válaszok

Meglepő tények a gerincsérvről: Okok, tünetek és gyógyulás - avagy hogyan előzzük meg ezt a fájdalmas betegséget?

Samponok a tiszta és egészséges hajért: így válassz!

Samponok a tiszta és egészséges hajért: így válassz!

Segítünk eligazodni a samponok kínálatában, hogy megtaláld a hajadnak legmegfelelőbbet.

Vitamin-kisokos

Vitamin-kisokos

Ezek a szervezet számára legfontosabb vitaminok.

Ezek a betegségek érintik leginkább a férfiakat negyven éves kor fölött

Ezek a betegségek érintik leginkább a férfiakat negyven éves kor fölött

Betegségek, amelyekkel a férfiaknak számolniuk kell 40 fölött.

4 fogápolási tipp, hogy sokáig szép maradjon a mosolyunk

4 fogápolási tipp, hogy sokáig szép maradjon a mosolyunk

Az egészséges megjelenés egy mosollyal kezdődik.

Az Invisalign új szintre emelte a fogszabályozás élményét

Az Invisalign új szintre emelte a fogszabályozás élményét

Az Invisalign kezelés egyre népszerűbb fogszabályozó módszer Magyarországon, amely lehetővé teszi, hogy a páciensek kiegyenesítsék fogainak sorát láthatatlan műanyag sínnel.

Így legyünk lelkileg jól!

Így legyünk lelkileg jól!

Mit tehetünk a mentális egészségünk érdekében? Hogyan élhetünk nyugodtabb életet?

Tippek nyakfájás ellen - lehet-e aludni az ágyazható kanapén?

Tippek nyakfájás ellen - lehet-e aludni az ágyazható kanapén?

Tippek nyakfájás ellen - lehet-e aludni az ágyazható kanapén?

7 módszer, ami gyógyszer nélkül segít az ízületi fájdalom csökkentésében

7 módszer, ami gyógyszer nélkül segít az ízületi fájdalom csökkentésében

Habár a gyógyszerek gyakran gyors enyhülést hoznak, nem mindenki akar rögtön a patikába rohanni ízületi fájdalom esetén.

http://ujhazak.com