107 milliós kártérítés egy műhibáért!

Ritkán hallani ilyen hatalmas összegről műhibaper kapcsán: jogerősen ítéltek meg 107 millió Ft-ot és havi majdnem félmilliós életjáradékot a 13 éves Ákos családjának.

Ákos édesanyja a Blikknek mesélte el, hogy annak idején a terhességének negyvenedik hetén úgy érezte, hogy megindult a szülése. Bementek a kórházba, viszont ott semmilyen vizsgálatot nem végeztek rajta. Később mérséklődtek a fájásai, majd három nap múlva újra elindultak. Akkor derült ki, hogy a kisfia nyakára csavarodott a köldökzsínór, amitől a kisfiú folyamatosan fuldoklott a hasában, még a magzatvíz is zöldre színeződött. Mindezek ellenére az orvos úgy gondolta, hogy Ákosnak természetes módon kell megszületnie. Végül a világrajött fiúról csak négy hónaposan merték kimondani: soha nem lesz egészséges. Ákos tolószékbe került az oxigénhiányos állapota miatt, illetve sem rágni, sem nyelni nem képes. A szülők mindent megtettek a gyógyítás érdekében, kétszer voltak őssejtbeültetésen is. Az édesanya a szülés után 8 évig perben állt a Szent Imre Kórházzal, ahol Ákos született. A fiú szüleinek ügyvédje a Blikk magazinnak mondta el, hogy végül a kártérítés több mint 107 millió forint lett, havi 460 ezer forintos életjáradékkal. A kórház ügyvédje szerint ez nagyon magas összeg, ami miatt részletfizetést fognak kérni. Hir.ma

Hozzászólások

Ló-teszt

Ló-teszt

Válassz egy lovat az alábbiak közül a neked szóló elemzésért!

Francia kártya teszt, amiből kiderülhet, hogy merre haladsz az életben

Francia kártya teszt, amiből kiderülhet, hogy merre haladsz az életben

Válassz egy lapot a neked szóló elemzésért!

Májusi bölcsesség

Májusi bölcsesség

Válassz egy lapot a neked szóló útmutatásért!

Májusi életfeladat

Májusi életfeladat

Válassz egy képet a neked szóló üzenetért!

Mély titkokat árul el rólad a Kísértetkastély-teszt

Mély titkokat árul el rólad a Kísértetkastély-teszt

Ha szeretnéd megismerni a személyiséged rejtett titkait, akkor válaszd ki az alábbiak közül azt a képet, amely felkelti a figyelmedet!

Fa-teszt, amiből kiderül, hogy milyen változásokra számíthatsz 2024-ben

Fa-teszt, amiből kiderül, hogy milyen változásokra számíthatsz 2024-ben

Válassz egy fát az alábbiak közül, majd olvasd el a neked szóló elemzést!

Ezt árulja el rólad az, hogy hova mennél nyaralni

Ezt árulja el rólad az, hogy hova mennél nyaralni

Válaszd ki az alábbi képek közül azt, amelyik a legvonzóbb a számodra!

Tedd meg, amit nem sikerült a tavasz első felében!

Tedd meg, amit nem sikerült a tavasz első felében!

Életmódtanácsok, amelyekkel sikeresebbé teheted az életedet az évszak második felében.

Rémálomfejtés

Rémálomfejtés

Mit jelent, ha például halállal, üldözéssel vagy fulladással álmodsz?

Ebből a tesztből kiderül, hogy mi az életfilozófiád

Ebből a tesztből kiderül, hogy mi az életfilozófiád

Válassz egy képet, majd olvasd el a neked szóló elemzést.

http://ujhazak.com