5 természetes mód a progeszteron szint növelésére

A nemi hormonok szabályozása érdekében gyógyszerek mellett, számos olyan módszert is alkalmazhatunk, melyek természetesek és kíméletesen szervezetünk számára. 

Az ösztrogén dominancia, illetve progeszteron hiány lassacskán népbetegséggé növi ki magát a nők körében. Ennek oka elsődlegesen a hormonháztartás felborulásában keresendő, melynek okai egyénenként változóak lehetnek. Mindezek mellett azonban azt is meg kell említeni, hogy minden napi élelmiszereink, melyeket szívesen fogyasztunk, sok esetben tartalmaznak olyan kémiai szereket, mint a gyom- és rovarirtó, amik szintén kedvezőtlenül hatnak hormonháztartásunkra. A progeszteron hiány pótlása nem egy lehetetlen feladat. Ezt megtehetjük mesterséges módon gyógyszerek segítségével, vagy természetes gyógymódokkal is, melyekkel biztosan nem ártunk szervezetünknek.

A_terhesseg_elso_jelei_2

1 Progeszteron krém: Az egyik leghatásosabb és leggyorsabb módja a progeszteron szint emelésére a progeszteron krém. A keverék teljesen természetes kivonatokból készül és növényi hormonokat tartalmaz, mely jóval barátságosabb, szintetikus társainál. A terméket testünk azon részeire kell felvinni, ahol a legvékonyabb a bőr, így jóval gyorsabban szívódik fel és kerül a véráramba.

2 Barátcserje: Az második legnépszerűbb gyógymód a barátcserje tea, vagy kapszula fogyasztása. Ezt a megoldást különösen kedvelik azok a nők, akik gyermek áldásra várnak, hiszen a terhesség kialakulásához és megtartásához elengedhetetlen a megfelelő progeszteron szint, enélkül nem lehetséges a várandóság. A gyógyhatású növény kíméletesen, de hatásosan serkenti szervezetünk sárgatest termelődését.

3 E-vitamin: Meglepő lehet, de az E-vitamin és a progeszteron szint között nagyon erős összefüggés van. Ha ebből a vitaminból hiány van a szervezetünkben, akkor progeszteronból is, hiszen az E-vitamin elengedhetetlen ebben a folyamatban. Napi ajánlott beviteli mennyisége 110 mg. Erre a célra tökéletesek a patikákban, drogériákban kapható lágy kapszulák.

4 Egészséges életmód: Íme egy újabb nyomós ok arra, hogy törekedj az egészséges életmódra, ha eddig nem tetted. A túlzott cukor bevitel, túlsúly, mozgáshiány, kevés alvás szintén progeszteron szint csökkenéshez vezetnek. Étkezz változatosan, pihenj eleget, mozogj naponta fél órát és progeszteron szinted növekedésnek fog indulni.

5 Hamis ösztrogének: Sajnos kozmetikumainkban számos olyan hamis és mesterséges hormon található, melyek kifejezetten romboló hatással vannak hormonháztartásunkra. A gyom- és rovar irtók mellett előfordulnak a szappanokban, emulgáló szerekben, parfümökben és egyes smink termékekben is. Ezeknek a kerülését úgy lehet a legjobban megvalósítani, ha törekszünk házi, kézműves szappanokat és természetes kozmetikumokat beszerezni.

(forrás: napidoktor)

Hozzászólások

Unalmas vagy izgalmas nyarad lesz?

Unalmas vagy izgalmas nyarad lesz?

Amit először meglátsz a képen, az árulja el, hogy milyen évszakban lesz részed.

Ló-teszt

Ló-teszt

Válassz egy lovat az alábbiak közül a neked szóló elemzésért!

Francia kártya teszt, amiből kiderülhet, hogy merre haladsz az életben

Francia kártya teszt, amiből kiderülhet, hogy merre haladsz az életben

Válassz egy lapot a neked szóló elemzésért!

Májusi bölcsesség

Májusi bölcsesség

Válassz egy lapot a neked szóló útmutatásért!

Májusi életfeladat

Májusi életfeladat

Válassz egy képet a neked szóló üzenetért!

Mély titkokat árul el rólad a Kísértetkastély-teszt

Mély titkokat árul el rólad a Kísértetkastély-teszt

Ha szeretnéd megismerni a személyiséged rejtett titkait, akkor válaszd ki az alábbiak közül azt a képet, amely felkelti a figyelmedet!

Fa-teszt, amiből kiderül, hogy milyen változásokra számíthatsz 2024-ben

Fa-teszt, amiből kiderül, hogy milyen változásokra számíthatsz 2024-ben

Válassz egy fát az alábbiak közül, majd olvasd el a neked szóló elemzést!

Ezt árulja el rólad az, hogy hova mennél nyaralni

Ezt árulja el rólad az, hogy hova mennél nyaralni

Válaszd ki az alábbi képek közül azt, amelyik a legvonzóbb a számodra!

Tedd meg, amit nem sikerült a tavasz első felében!

Tedd meg, amit nem sikerült a tavasz első felében!

Életmódtanácsok, amelyekkel sikeresebbé teheted az életedet az évszak második felében.

Rémálomfejtés

Rémálomfejtés

Mit jelent, ha például halállal, üldözéssel vagy fulladással álmodsz?

http://ujhazak.com