A Hold növő fázisába érkeztünk - tudd meg miket érdemes és miket nem érdemes ilyenkor csinálni

A Növőhold hatására, megnő gyarapodó, termékenyítő, terjeszkedő és befogadó képességünk is. 



Újhold után, a Hold növő fázisába lép. Először egy vékony kis sarlót láthatunk az égen, majd napról napra egyre teltebbé válik. Először egy D alakot fog formálni, majd az napok múltával kiteljesedik. Ebben az időszakban minden támogatott, ami a gyarapodással, befogadással, elfogadással, növekedéssel, terjeszkedéssel kapcsolatos. Ilyenkor, egészen Teliholdig a főszerepe a töltődésé, a regenerálódásé, gyógyulásé és az energiagyűjtésé. Minden, amit ilyenkor csinálunk, többé, nagyobbá, termékenyebbé, erősebbé, egészségesebbé tehet minket mind testileg, mind lelkileg. 

Jó időszak a vitaminpótlásra, az aktív sportolásra, hiszen ilyenkor a hasznos anyagok jobban beépülnek a szervezetünkbe és az izmainkat is hatékonyabban tudjuk fejleszteni, növelni. A táplálkozásra fordítsunk nagy figyelmet, hiszen ilyenkor hízékonyabbak is lehetünk. Próbáljunk üdítők helyett, minél több vizet fogyasztani. Ajánlott kerülni a fogyókúrát és a méregtelenítő-tisztító kúrákat is, ezek a fogyó szakaszban vannak leginkább támogatva. Érdemes ilyenkor a tanulásra, önmagunk fejlesztésére is figyelmet fordítani. Ezek az információk most jobban és tartósabban beépülnek és könnyebben beépíthetjük őket, mindennapi életünkbe is.

Hozzászólások

Unalmas vagy izgalmas nyarad lesz?

Unalmas vagy izgalmas nyarad lesz?

Amit először meglátsz a képen, az árulja el, hogy milyen évszakban lesz részed.

Ló-teszt

Ló-teszt

Válassz egy lovat az alábbiak közül a neked szóló elemzésért!

Francia kártya teszt, amiből kiderülhet, hogy merre haladsz az életben

Francia kártya teszt, amiből kiderülhet, hogy merre haladsz az életben

Válassz egy lapot a neked szóló elemzésért!

Májusi bölcsesség

Májusi bölcsesség

Válassz egy lapot a neked szóló útmutatásért!

Májusi életfeladat

Májusi életfeladat

Válassz egy képet a neked szóló üzenetért!

Mély titkokat árul el rólad a Kísértetkastély-teszt

Mély titkokat árul el rólad a Kísértetkastély-teszt

Ha szeretnéd megismerni a személyiséged rejtett titkait, akkor válaszd ki az alábbiak közül azt a képet, amely felkelti a figyelmedet!

Fa-teszt, amiből kiderül, hogy milyen változásokra számíthatsz 2024-ben

Fa-teszt, amiből kiderül, hogy milyen változásokra számíthatsz 2024-ben

Válassz egy fát az alábbiak közül, majd olvasd el a neked szóló elemzést!

Ezt árulja el rólad az, hogy hova mennél nyaralni

Ezt árulja el rólad az, hogy hova mennél nyaralni

Válaszd ki az alábbi képek közül azt, amelyik a legvonzóbb a számodra!

Tedd meg, amit nem sikerült a tavasz első felében!

Tedd meg, amit nem sikerült a tavasz első felében!

Életmódtanácsok, amelyekkel sikeresebbé teheted az életedet az évszak második felében.

Rémálomfejtés

Rémálomfejtés

Mit jelent, ha például halállal, üldözéssel vagy fulladással álmodsz?

http://ujhazak.com