A kézi kötésű és horgolású ruhadarabok könnyen tért hódíthattak

Az ilyen holmik nemcsak szépek, hanem célszerűek is, viselésük pedig kellemes. Nagy előnyük továbbá, hogy használatuk takarékos, mert a megunt vagy divatjamúlt, de még a kissé megkopott darabokat is, fel lehet fejteni és új holmit lehet belőlük készíteni.

A kézi kötés és horgolás hasznos, kellemes és szórakoztató időtöltés is. Az sem utolsó szempont, hogy a női alkotó kedv számára rendkívül széles érvényesülési lehetőséget teremt. A kézi kötésű és horgolású ruhadarabok talán soha nem voltak annyira divatosak, mint éppen ma. Ha ehhez hozzávesszük, hogy az elmúlt néhány évtizedben ez a fajta kézimunka szinte száműzött volt, akkor számolnunk kell azzal a körülménnyel, hogy sokan vannak olya­nok, — különösen a fiatalabb korosztályból —, akiknél ugyan megvan az alkotó kedv, de hiányzik a kellő hozzáértés. A ruhadarabok kötéséhez és horgolásához, illetve megfelelő összeállításához több hozzáértés szükséges mint pl. egy horgolt csillag elkészítéséhez.

A kézi kötésű és horgolású ruhadarabok könnyen tért hódíthattak

Az említettekre tekintettel, a kezdő és gyakorlott kézimunkázottak egyaránt útmutatást kaphatnak minálunk. Tartalmazza röviden azokat a legfontosabb tudnivalókat, amelyeket a kötött e horgolt ruhadarabok készítése során feltétlenül ismerni kell, s amelyekről úgy véltük, hogy kevésbé gyakorlott kézimunkázónak problémát okozhatnak.

Ismertetjük a kötés és horgolás alapjait, a ruhadarabok elkészítésének általános menetét - a fonal kiválasztásától egészen a ruhadarab befejezéséig. A közölt modellek nemcsak divatosak, hanem célszerűek és széles igényt kívánnak kielégíteni. Rendkívül bő választékú a mintagyűjtemény, horgolt és kötött mintákból egyaránt.

Forrás: http://koteshorgolas.com/


Hozzászólások

Francia kártya teszt, amiből kiderülhet, hogy merre haladsz az életben

Francia kártya teszt, amiből kiderülhet, hogy merre haladsz az életben

Válassz egy lapot a neked szóló elemzésért!

Májusi bölcsesség

Májusi bölcsesség

Válassz egy lapot a neked szóló útmutatásért!

Májusi életfeladat

Májusi életfeladat

Válassz egy képet a neked szóló üzenetért!

Mély titkokat árul el rólad a Kísértetkastély-teszt

Mély titkokat árul el rólad a Kísértetkastély-teszt

Ha szeretnéd megismerni a személyiséged rejtett titkait, akkor válaszd ki az alábbiak közül azt a képet, amely felkelti a figyelmedet!

Fa-teszt, amiből kiderül, hogy milyen változásokra számíthatsz 2024-ben

Fa-teszt, amiből kiderül, hogy milyen változásokra számíthatsz 2024-ben

Válassz egy fát az alábbiak közül, majd olvasd el a neked szóló elemzést!

Ezt árulja el rólad az, hogy hova mennél nyaralni

Ezt árulja el rólad az, hogy hova mennél nyaralni

Válaszd ki az alábbi képek közül azt, amelyik a legvonzóbb a számodra!

Tedd meg, amit nem sikerült a tavasz első felében!

Tedd meg, amit nem sikerült a tavasz első felében!

Életmódtanácsok, amelyekkel sikeresebbé teheted az életedet az évszak második felében.

Rémálomfejtés

Rémálomfejtés

Mit jelent, ha például halállal, üldözéssel vagy fulladással álmodsz?

Ebből a tesztből kiderül, hogy mi az életfilozófiád

Ebből a tesztből kiderül, hogy mi az életfilozófiád

Válassz egy képet, majd olvasd el a neked szóló elemzést.

Erdei út mesél a személyiségedről

Erdei út mesél a személyiségedről

Válaszd ki a neked legjobban tetsző képet, majd olvasd el a döntésedhez tartozó elemzést.

http://ujhazak.com