Az egészség elengedhetetlen alapkövei

Gyakran olvashatunk ebben a témában napi szinten is. Számtalan tanács és tipp kering az interneten, ugyanakkor könnyen lehetnek félrevezetőek, vagy kétértelműek is. A rossz szokásoktól eltekintve az életmód és fitnesz szakértők összeszedték, hogy mik is azok a tényezők, melyek betartásával egészségek, fittek és felszabadultak lehetünk.

egeszseg6


Először is érdemes vizsgálatot tartani életünkben, hogy mik is azok a káros szokások, rossz berögződések, melyeket ajánlott minél hamarabb száműzni az életünkből. A káros szenvedélyek mellett olyan apróságnak tűnő tettekre is figyelni kell, mint a rendszeres kézmosás, higiénia. Étkezések során ügyelni kell rá, hogy miből mennyit és mikor fogyasztunk. A túlevés, vagy a tápanyagszegény étkezés, drasztikus elváltozásokat okozhat az emésztőrendszerben és a szervezet egészében is. A tiszta víz fogyasztására ugyancsak nagyobb odafigyelést kell fordítani, mely napi 3 litert jelent.

A következő pont az alvásról szól, melyre a kutatások szerint nem fordítunk elég időt. Egy felnőtt embernek, naponta 7-8 óra alvásra van szükségük ahhoz, hogy testük normálisan működjön. Ha lehetséges, akkor ajánlott az alvást este 22:30tól megkezdeni, ugyanis a pihentető mély alvás szakasza éjfélig tart. Ezek mellett felhívják figyelmünket arra is, hogy a túlalvást is kerüljük, mert az is káros hatásokat gyakorol a szervezetre.

Végül a mozgás. Országszerte a többség ülőmunkát végez, mely szintén rossz hatással van a testre és a szervezetre is. Növeli a stresszhormonok szintjét is, mely köztudott, hogy idővel megbetegedésekhez vezet. Ezt elkerülendő, ajánlott a napi 1 óra, súly felesleg esetén több mozgás javasolt. Javasolt hetente, 2 hetente növelni az időtartamot, intenzívebb sport esetén a mennyiséget. 60 nap után bizonyítottan lecsökken, vagy akár el is múlik a szorongás, erősödik a szív, érrendszer, az izmok és a csontok is. Számos betegséget és kellemetlen tünetet előzhetünk meg, illetve hagyhatunk el, amennyiben a fent leírtakra jobban odafigyelünk.

 

 

Hozzászólások

Unalmas vagy izgalmas nyarad lesz?

Unalmas vagy izgalmas nyarad lesz?

Amit először meglátsz a képen, az árulja el, hogy milyen évszakban lesz részed.

Ló-teszt

Ló-teszt

Válassz egy lovat az alábbiak közül a neked szóló elemzésért!

Francia kártya teszt, amiből kiderülhet, hogy merre haladsz az életben

Francia kártya teszt, amiből kiderülhet, hogy merre haladsz az életben

Válassz egy lapot a neked szóló elemzésért!

Májusi bölcsesség

Májusi bölcsesség

Válassz egy lapot a neked szóló útmutatásért!

Májusi életfeladat

Májusi életfeladat

Válassz egy képet a neked szóló üzenetért!

Mély titkokat árul el rólad a Kísértetkastély-teszt

Mély titkokat árul el rólad a Kísértetkastély-teszt

Ha szeretnéd megismerni a személyiséged rejtett titkait, akkor válaszd ki az alábbiak közül azt a képet, amely felkelti a figyelmedet!

Fa-teszt, amiből kiderül, hogy milyen változásokra számíthatsz 2024-ben

Fa-teszt, amiből kiderül, hogy milyen változásokra számíthatsz 2024-ben

Válassz egy fát az alábbiak közül, majd olvasd el a neked szóló elemzést!

Ezt árulja el rólad az, hogy hova mennél nyaralni

Ezt árulja el rólad az, hogy hova mennél nyaralni

Válaszd ki az alábbi képek közül azt, amelyik a legvonzóbb a számodra!

Tedd meg, amit nem sikerült a tavasz első felében!

Tedd meg, amit nem sikerült a tavasz első felében!

Életmódtanácsok, amelyekkel sikeresebbé teheted az életedet az évszak második felében.

Rémálomfejtés

Rémálomfejtés

Mit jelent, ha például halállal, üldözéssel vagy fulladással álmodsz?

http://ujhazak.com