Emészthetetlen dolgokat esznek a Pica-szindrómások

Szivacsot, üveget, papírt vagy akár vattát is képesek elfogyasztani a ritka betegségben szenvedők.
33238_pica-etkezesi-rendellenesseg-sl-d0002205C850f651f786d
Kiskorban a gyerekek szinte mindent a szájukba vesznek, és megcsócsálják azokat. Nem ritka, hogy a homokból esznek, vagy a plüssállatuk ízét kóstolják meg.
Rendszerint ezt úgy kinövik, ahogy egyre nagyobbak lesznek.
Azonban nem mindenkinek sikerül elhagynia ezt a furcsa, és egészségtelen szokást.
Őket nevezi az orvostudomány Pica-szindrómásoknak.

A betegség tulajdonképpen étkezési zavar, amely rendszerint kisgyermek- vagy kamaszkorban jelenik meg. A Pica-szindrómások mindenféle bizarr dolgot esznek meg, ami nagyon veszélyes, hiszen a gyomruk nem képes megemészteni ezeket, amik lehetnek például üveg, papír, a saját hajuk, vagy éppen szivacs.

A Pica-szindróma kialakulásának oka, rendszerint az ásványianyag-hiány, ami kisgyerekeknél, illetve várandós anyáknál nem ritka, ha nincs a szervezetükben elég vas és cink, éppen ezért a beteget olyan dolgok iránt fogja el az étvágy, amiben van ásványi anyag.
Ebben az esetben hamar elmúlik a bizarr dolgok iránti érdeklődés, illetve vitaminok szedésével el is kerülhető a betegség.

(Forrás: femcafe.hu)

Hozzászólások

Meghalt Paul Alexander, aki több mint 70 évig élt vastüdőben

Meghalt Paul Alexander, aki több mint 70 évig élt vastüdőben

A férfi 78 éves volt.

Megbetegedések és természetes gyógyír a horoszkóp alapján

Megbetegedések és természetes gyógyír a horoszkóp alapján

A csillagjegyed szerint milyen betegségekre vagy hajlamos, és milyen gyógynövények segíthetnek?

Ezek az országok eddig megúszták a világjárványt!

Ezek az országok eddig megúszták a világjárványt!

Mi vált be náluk a koronavírus ellen?

Mire utalhatnak a betegségek és a különböző panaszok?

Mire utalhatnak a betegségek és a különböző panaszok?

Nézd meg a betegséged lelki eredetét. Hiszel benne?

Cukorbetegségről információk- nem csak cukorbetegeknek

Cukorbetegségről információk- nem csak cukorbetegeknek

Egyre elterjedtebb a cukorbetegség, azonban mégsem tudunk eleget.

Mit jelent a bipoláris zavar?

Mit jelent a bipoláris zavar?

Egyre többször hallani, hogy valaki bipoláris, mégsem vagyunk tisztában sokszor a jelentésével.

Így ért véget a múlt öt súlyos járványa!

Így ért véget a múlt öt súlyos járványa!

Hogyan fejeződött be a pestis, a fekete himlő és a kolera?

Emberre veszélyes betegségeket terjesztő állatok

Emberre veszélyes betegségeket terjesztő állatok

Mit kaphatunk el a haszon- és vadállatoktól?

A WHO tanácsai a koronavírus ellen

A WHO tanácsai a koronavírus ellen

Így védekezhetsz a tüdőgyulladást okozó betegséggel szemben.

Az elmúlt évek legsúlyosabb járványai

Az elmúlt évek legsúlyosabb járványai

Ezek voltak a közelmúlt legpusztítóbb vírusai.

http://ujhazak.com