Kína ismét elutasította a WHO javaslatát

Nagy Mariann, az MTI tudósítója jelenti: Kína ismét elutasította az Egészségügyi Világszervezet (WHO) javaslatát a koronavírus eredetét vizsgáló kutatás új szakaszáról pénteken - közölte internetes oldalán a Global Times című kínai lap.Peking ezt azzal indokolta, hogy az új szakasz terve nem az év elején, a közép-kínai Vuhanban nemzetközi és kínai kutatók által közösen folytatott vizsgálat megállapításain alapul - olvasható a cikkben. Ma Csao-hszü kínai külügyminiszter-helyettes a Pekingben állomásozó külföldi diplomatáknak tartott eseményen elmondta: a kínai fél soha nem ellenezte a vírus eredetét kutató vizsgálatokat, sőt a kezdetektől támogatta és a továbbiakban is részt fog venni az ezt célzó tudományos munkában.
   

Kína azon lesz, hogy átültesse a gyakorlatba az országba látogató nemzetközi szakértők és kínai kollégáik közös javaslatait, különös tekintettel az eddig végzett kutatások kiegészítésére irányuló, további vizsgálatokra - tette hozzá. Ugyanakkor leszögezte: Kína elutasítja a koronavírus eredetvizsgálatának átpolitizálását. A kínai külügyminiszter-helyettes emlékeztetett: miközben a közös jelentésben a szakértők "rendkívül valószínűtlennek" ítélték, hogy a vírus laboratóriumból szabadult el, a WHO csütörtöki közlése szerint különös figyelmet fordítanak majd a "laboratórium-elméletre".
    

Miközben Kína határozottan elutasítja a vuhani laboratóriumot érő vádakat, hasonló állításokat fogalmaz meg a marylandi Fort Detrick katonai bázis egyik laboratóriumáról. Ma Csao-hszü pénteken elmondta: már több mint 25 millió kínai internetfelhasználó írt alá egy nyílt levelet, amelyben arra kérik a WHO-t, hogy tartson vizsgálatot az amerikai laboratóriumban.
    

A kínai Nemzeti Egészségügyi Bizottság egyik tisztségviselője azt mondta: a világ több pontján, például Olaszországban, az Egyesült Államokban és Franciaországban találtak már bizonyítékot arra, hogy a koronavírus már 2019 végén jelen volt, így a jövőben Kínán kívül is folytatni kell a vírus eredetét célzó kutatásokat.
    

A koronavírus eredetének vizsgálatára az év elején Kínába látogató nemzetközi misszió (tagjai között 17 nemzetközi és 17 kínai szakértővel) nem jutott konkrét következtetésre, és négy lehetséges forgatókönyvet hagyott nyitva. A legvalószínűbbnek azt tartják, hogy a vírus egy közvetítő faj révén terjedt át az emberre, elsőként valószínűleg 2019 őszén, a közép-kínai Vuhanban.


(Forrás: MTI)


Hozzászólások

Meghalt Paul Alexander, aki több mint 70 évig élt vastüdőben

Meghalt Paul Alexander, aki több mint 70 évig élt vastüdőben

A férfi 78 éves volt.

Megbetegedések és természetes gyógyír a horoszkóp alapján

Megbetegedések és természetes gyógyír a horoszkóp alapján

A csillagjegyed szerint milyen betegségekre vagy hajlamos, és milyen gyógynövények segíthetnek?

Ezek az országok eddig megúszták a világjárványt!

Ezek az országok eddig megúszták a világjárványt!

Mi vált be náluk a koronavírus ellen?

Mire utalhatnak a betegségek és a különböző panaszok?

Mire utalhatnak a betegségek és a különböző panaszok?

Nézd meg a betegséged lelki eredetét. Hiszel benne?

Cukorbetegségről információk- nem csak cukorbetegeknek

Cukorbetegségről információk- nem csak cukorbetegeknek

Egyre elterjedtebb a cukorbetegség, azonban mégsem tudunk eleget.

Mit jelent a bipoláris zavar?

Mit jelent a bipoláris zavar?

Egyre többször hallani, hogy valaki bipoláris, mégsem vagyunk tisztában sokszor a jelentésével.

Így ért véget a múlt öt súlyos járványa!

Így ért véget a múlt öt súlyos járványa!

Hogyan fejeződött be a pestis, a fekete himlő és a kolera?

Emberre veszélyes betegségeket terjesztő állatok

Emberre veszélyes betegségeket terjesztő állatok

Mit kaphatunk el a haszon- és vadállatoktól?

A WHO tanácsai a koronavírus ellen

A WHO tanácsai a koronavírus ellen

Így védekezhetsz a tüdőgyulladást okozó betegséggel szemben.

Az elmúlt évek legsúlyosabb járványai

Az elmúlt évek legsúlyosabb járványai

Ezek voltak a közelmúlt legpusztítóbb vírusai.

http://ujhazak.com