Búcsú Jónai Éva Havától

Az erőszakmentes, együttműködő kommunikáció hazai nagykövete, terjesztője néhány napja rövid, de súlyos betegség után hunyt el. Pályatársai, kollégái, tanítványai, tisztelői november 16-án közös megemlékezéssel vesznek búcsút tőle.

EMKVallotta, hogy a kommunikáció felé vezető útja nem volt véletlen. Mély és empátiás képessége korábbi munkáiban (például az angol nyelv tanítása, a tolmácsolás) is segítette, amikor tudta, hogy nem a szavakat kell lefordítania, hanem a szavak mögött rejlő lényeget. Már nyelvtanárként új módszert dolgozott ki holisztikus szemléletével tanítványai és a maga örömére, amelyet továbbadott Angliában, Brazíliában, Amerikában és Argentínában is. Majd rájött, hogy ő is tud olyan gondolatokat közvetíteni, amely több mint mások mondatainak fordítása.

Az élet végéig tartó tanulása híve volt, a folyamatos fejlődésé. Hitte, hogy át kell lépni félelmeinken, el kell engednünk gátlásainkat és a régi mintákat, s ezeket a kapcsolatteremtésben nap mint nap alkalmazni kell tudni.

Nem volt könnyű gyerekkora, sok nyomasztó élményt hagyott benne.

Munkájára, személyiségére olyan emberek hatottak, mint Caroline Bodoczky, Georgij Lozanov, Carl Rogers, Eckhart Tolle vagy Marshall Rosenberg. Szívesen működött együtt más, rokon személyiség- illetve lélekfejlesztéssel foglalkozó szakemberekkel is, így az Agykontroll révén ismert Domján család tagjaival. Az EMK-n kívül foglalkozott családállítással, reikivel, NLP-vel, pránanadival, meditációval, családállítással, kineziológiával, tánccal, drámával, spirituális választerápiával - többek között.

Marshall Rosenberg indította el, hogy hazánkban is meghonosítsa az erőszakmentes kommunikációt. Minden munkájában kiemelten fontosnak tartotta a játékot, a játékos megközelítést. A játék közösségi élményt ad. Játékgyűjtemény, kártyacsomag segítségével ülteti gyakorlatba az elméletet. Hangsúlyozta: a tanulás holisztikusan megvalósítható módszerei a leghatékonyabbak, a szív nyelvén kell szólni és a tabukat le kell dönteni. Az erőszakmentesség mellett egyre nagyobb szerepet kapott nála az együttműködésre törekvés.

2000 óta az Nemzetközi Erőszakmentes Kommunikációs Központ akkreditált trénereként tréningeket vezetett és rendezett. A tanítás hivatás és örömforrás volt számára. Módszerét számos tanítványa immár társtrénerként, oktatóként viszi tovább.

www.edesviz.hu, www.emk.hu

Hozzászólások

Francia kártya teszt, amiből kiderülhet, hogy merre haladsz az életben

Francia kártya teszt, amiből kiderülhet, hogy merre haladsz az életben

Válassz egy lapot a neked szóló elemzésért!

Májusi bölcsesség

Májusi bölcsesség

Válassz egy lapot a neked szóló útmutatásért!

Májusi életfeladat

Májusi életfeladat

Válassz egy képet a neked szóló üzenetért!

Mély titkokat árul el rólad a Kísértetkastély-teszt

Mély titkokat árul el rólad a Kísértetkastély-teszt

Ha szeretnéd megismerni a személyiséged rejtett titkait, akkor válaszd ki az alábbiak közül azt a képet, amely felkelti a figyelmedet!

Fa-teszt, amiből kiderül, hogy milyen változásokra számíthatsz 2024-ben

Fa-teszt, amiből kiderül, hogy milyen változásokra számíthatsz 2024-ben

Válassz egy fát az alábbiak közül, majd olvasd el a neked szóló elemzést!

Ezt árulja el rólad az, hogy hova mennél nyaralni

Ezt árulja el rólad az, hogy hova mennél nyaralni

Válaszd ki az alábbi képek közül azt, amelyik a legvonzóbb a számodra!

Tedd meg, amit nem sikerült a tavasz első felében!

Tedd meg, amit nem sikerült a tavasz első felében!

Életmódtanácsok, amelyekkel sikeresebbé teheted az életedet az évszak második felében.

Rémálomfejtés

Rémálomfejtés

Mit jelent, ha például halállal, üldözéssel vagy fulladással álmodsz?

Ebből a tesztből kiderül, hogy mi az életfilozófiád

Ebből a tesztből kiderül, hogy mi az életfilozófiád

Válassz egy képet, majd olvasd el a neked szóló elemzést.

Erdei út mesél a személyiségedről

Erdei út mesél a személyiségedről

Válaszd ki a neked legjobban tetsző képet, majd olvasd el a döntésedhez tartozó elemzést.

http://ujhazak.com