• 9 ℃ / 14 ℃

50 éve hordta magában halott magzata maradványait egy chilei nő

Döbbenetes dolgot fedeztek fel a chilei orvosok egy 90 éve asszony testében.


Az idős asszony legalább 50 éve hordja magában meg nem született magzata megkövesedett maradványait.

Az asszonyt azért vitték kórházba, mert elesett az utcán. Az elhalt magzatot egy röntgenvizsgálaton látták meg az orvosok, akik teljesen ledöbbentek az eseten-  írja a brit Telegraph című lap.

CIC6OdlW8AAqjcy

"Az elhalt és az időközben megkövesedett magzatot az egyik röntgenvizsgálaton fedezték fel a kollégáim" -közölte a kórház igazgatója, Margo Vargas Lazo az chilei Efes hírügynökségnek.

1937328577042-720x340

Az igazgató arról is beszámolt, hogy a magzat kb. két kilós és szinte teljesen kifejlett volt, a terhesség kései szakaszában halt el. "A kőmagzat, görög szóval litopedion jelenség extrém ritka, a praxisom során még sosem találkoztam hasonlóval" – jelentette ki Vargas Lazo.

A megkövesedett magzat az idős nő hasüregének nagy részét teszi ki, mégsem távolíthatják el belőle. "Az előrehaladott kora miatt nem merjük egy ilyen kockázatos beavatkozásnak alávetni" – mondta a kórház igazgatója, aki azt is közölte, hogy az idős asszonyt hazaengedték és már jól van.

Forrás: hír24

Hozzászólások

Csoda: 16 vetélés után egészséges babát szült a fiatal nő

Csoda: 16 vetélés után egészséges babát szült a fiatal nő

Egy fiatal amerikai nő nem adta fel, akkor sem amikor már lehetetlennek tűnt az álma.

Orvosok hibájából halhatott meg a 2 napos újszülött a kórházban

Orvosok hibájából halhatott meg a 2 napos újszülött a kórházban

Az eddigi nyomozás alapján a babát nem vitték azonnal az intenzívre az orosházi kórház orvosai.

Terápiás szamár segített kimondani a beteg kislánynak az első szavakat

Terápiás szamár segített kimondani a beteg kislánynak az első szavakat

Amber anyukája végtelenül hálás a terápiás szamárnak, hogy csodát tett gyermekével.

Megszülte az életképtelen babát, hogy másoknak szervdonor lehessen

Megszülte az életképtelen babát, hogy másoknak szervdonor lehessen

Egy amerikai anyuka és férje életük legnehezebb pillanatában elképesztően bátor döntést hoztak.

Mogyoróvajat kent az allergiás diáktársa arcára, akit majdnem megölt a 20 éves srác

Mogyoróvajat kent az allergiás diáktársa arcára, akit majdnem megölt a 20 éves srác

Börtönbe csukhatják Dale Merzát az egyetemi beavatási szertartás miatt.

Legyőzte a petefészekrákot a legfiatalabb, 16 éves tinimodell

Legyőzte a petefészekrákot a legfiatalabb, 16 éves tinimodell

Peyton járja a világot, hogy felhívja a fiatalok figyelmét a betegségre

Divatikonná vált a ritka betegségben szenvedő 3 éves kislány

Divatikonná vált a ritka betegségben szenvedő 3 éves kislány

Finley még csak hároméves, de rengetegen követik az Instagramon.

Sokkolta az anyát, mikor megtudta, hogy a babája Down-szindrómás

Sokkolta az anyát, mikor megtudta, hogy a babája Down-szindrómás

A 40 éves anyuka három héttel a szülés után tudta meg a hírt.

Kidobóban szerzett apró sérülése miatt életéért küzdött az anya - 18+

Kidobóban szerzett apró sérülése miatt életéért küzdött az anya - 18+

Az ártatlan játék miatti sérülés szörnyű következményekkel járt egy nő számára.

Csecsemő agyában találtak fogat az orvosok

Csecsemő agyában találtak fogat az orvosok

Az orvostudomány elképesztő történetei, amelyek bizonyítják, hogy minden lehetséges.

http://ujhazak.com