Feláldozta magát a rákbeteg anyuka, hogy megmentse negyedik gyermeke életét

Egy anyuka a terhessége 23. hetében tudta meg, hogy áttétes melanomában szenved.


Cara Combs akkor negyedik gyermekét hordta a szíve alatt és mindenáron meg akarta menteni az életét, ezért megrázó döntést hozott. Lemondott a kezelésről, hogy a kislánya egészségesen születhessen meg és feláldozta érte az életét.
A 38 éves asszony a szülés utáni harmadik napon halt meg.

2F38183200000578-3353355-A_mother_s_sacrifice_These_photos_of_Cara_Combs_38_her_husband_R-a-1_1449701556846

Az anyukánál egy rutinvizsgálaton derült ki, hogy előrehaladott, áttétes melanomája van.

Az orvosok azonnal abortuszt javasoltak, de Cara hallani sem akart róla. A kezelést azonnal el kellett volna kezdeni, de a kismama még öt hétig késleltette. Meg akarta várni, hogy a magzat elég erős legyen és az anyaméhen kívül is túlélje majd.

Az orvosok végül a terhesség 28 hetében császármetszéssel világra segítették a babát, aki a Shaylin azaz a Shay Combs nevet kapta.

2F38183D00000578-3353355-Shaylin_Shay_Combs_was_delivered_by_emergency_c_section_on_Decem-a-2_1449701590090

A szülés után az asszonyt elő is jegyezték immunoterápiára két nap múlva lett volna az első kezelés. Cara szervezete azonban már nem bírta tovább és feladta a küzdelmet három nappal a kislánya születése után.

2F38184500000578-3353355-image-a-6_1449701647354

Cara férje, Roy azóta GoFundMe oldalt hozott létre a családnak. Ebben leírta, hogy az előrehaladott rák és a császármetszés már túl sok volt a felesége szervezetének. "Cara volt a legerősebb ember, aki ismertem" – jelentette ki.

2F38182400000578-3353355-_I_always_knew_she_was_destined_for_greater_things_Cara_s_husban-a-3_1449701621790

„Mindent feláldozott, hogy az öröksége tovább élhessen a gyermekeiben”– írta. A férj szerint az orvosok nem tudják hogyan alakulhatott ki ilyen hirtelen az előrehaladott melanoma Caranál.

2F38180A00000578-3353355-image-a-5_1449701640366

„Egy évvel a diagnózisa előtt járt bőrgyógyásznál és akkor még teljesen egészséges volt” – mondta el a férfi a Fox 2 News amerikai műsorban.

Forrás: 24.hu

Hozzászólások

Orvosok hibájából halhatott meg a 2 napos újszülött a kórházban

Orvosok hibájából halhatott meg a 2 napos újszülött a kórházban

Az eddigi nyomozás alapján a babát nem vitték azonnal az intenzívre az orosházi kórház orvosai.

Terápiás szamár segített kimondani a beteg kislánynak az első szavakat

Terápiás szamár segített kimondani a beteg kislánynak az első szavakat

Amber anyukája végtelenül hálás a terápiás szamárnak, hogy csodát tett gyermekével.

Megszülte az életképtelen babát, hogy másoknak szervdonor lehessen

Megszülte az életképtelen babát, hogy másoknak szervdonor lehessen

Egy amerikai anyuka és férje életük legnehezebb pillanatában elképesztően bátor döntést hoztak.

Mogyoróvajat kent az allergiás diáktársa arcára, akit majdnem megölt a 20 éves srác

Mogyoróvajat kent az allergiás diáktársa arcára, akit majdnem megölt a 20 éves srác

Börtönbe csukhatják Dale Merzát az egyetemi beavatási szertartás miatt.

Legyőzte a petefészekrákot a legfiatalabb, 16 éves tinimodell

Legyőzte a petefészekrákot a legfiatalabb, 16 éves tinimodell

Peyton járja a világot, hogy felhívja a fiatalok figyelmét a betegségre

Divatikonná vált a ritka betegségben szenvedő 3 éves kislány

Divatikonná vált a ritka betegségben szenvedő 3 éves kislány

Finley még csak hároméves, de rengetegen követik az Instagramon.

Sokkolta az anyát, mikor megtudta, hogy a babája Down-szindrómás

Sokkolta az anyát, mikor megtudta, hogy a babája Down-szindrómás

A 40 éves anyuka három héttel a szülés után tudta meg a hírt.

Kidobóban szerzett apró sérülése miatt életéért küzdött az anya - 18+

Kidobóban szerzett apró sérülése miatt életéért küzdött az anya - 18+

Az ártatlan játék miatti sérülés szörnyű következményekkel járt egy nő számára.

Csecsemő agyában találtak fogat az orvosok

Csecsemő agyában találtak fogat az orvosok

Az orvostudomány elképesztő történetei, amelyek bizonyítják, hogy minden lehetséges.

Kartondobozban altatás megvédheti a babákat a csecsemőhaláltól

Kartondobozban altatás megvédheti a babákat a csecsemőhaláltól

Új módszer alkalmazásával védik meg a babákat a szülők a csecsemőhaláltól.

http://ujhazak.com