Halálos kórt terjeszt a tevecsók!

A MERS koronavírust kaphatja el az, aki megpuszil egy tevét, ám a gazdák, és a turisták, a halálos kór ellenére, tovább hódolnak a divatnak.camelkissingAz állatokat csókolgatni sosem jó ötlet, hiszen az emberek rengeteg betegséget kaphatnak el tőlük, amelyek között nem egybe bele is lehet halni. Míg a legtöbben kutyát, macskát puszilgatnak, addig Szaúd-Arábiában a tevecsókolgatás divat.

A népszerű szokás, amelynek a gazdák, és a turisták hódolnak, azonban komoly veszélyt rejt magában, hiszen a tevék a MERS koronavírust terjesztik. Mivel ez egy halálos kór, ezért a kormány többször is figyelmeztette az embereket, hogy fejezzék be a tevék puszilgatását.

A figyelmeztetések azonban el sem jutnak az emberek fülébe, akik továbbra sem félnek, pedig a hatóság szerint nemcsak a tevecsók veszélyes. Ezek az állatok ugyanis gyakran letüsszentik az embert, ami a gyilkos vírus millióit szórhatja a gazdákra, turistákra.

Ugyancsak fertőző, ha valaki nyers tevehúst eszik, vagy az állat tejéből iszik, mert ezek is tartalmazhatják a vírust. A hatóság emiatt mindenkit arra kér, hogy viseljen gumikesztyűt, ha feldolgozza a tevét.

A szaúdiak azonban nem veszik komolyan a veszélyt, és szerintük a tilalom csak arra van, hogy őket zaklathassa a kormány, és valójában nincs bizonyíték arra, hogy a tevék terjesztenék a halálos vírust, mert a tevehús finom, és a beteg emberek különben is a városokban élnek.

Ám a veszély nem légből kapott! A MERS koronavírust 2012-ben fedezték fel Szaúd-Arábiában. Az azóta eltelt időben 133 haláleset történt, és 500 esetben mutatták ki a betegséget.

(Forrás: webbulvar.hu)

Hozzászólások

Zöld színű szőr nőtt egy férfi nyelvére

Zöld színű szőr nőtt egy férfi nyelvére

Ezek voltak a legfurcsább orvosi esetek 2023-ban!

A gerincsérv kezelése - A leggyakoribb kérdések és válaszok

A gerincsérv kezelése - A leggyakoribb kérdések és válaszok

Meglepő tények a gerincsérvről: Okok, tünetek és gyógyulás - avagy hogyan előzzük meg ezt a fájdalmas betegséget?

Samponok a tiszta és egészséges hajért: így válassz!

Samponok a tiszta és egészséges hajért: így válassz!

Segítünk eligazodni a samponok kínálatában, hogy megtaláld a hajadnak legmegfelelőbbet.

Vitamin-kisokos

Vitamin-kisokos

Ezek a szervezet számára legfontosabb vitaminok.

Ezek a betegségek érintik leginkább a férfiakat negyven éves kor fölött

Ezek a betegségek érintik leginkább a férfiakat negyven éves kor fölött

Betegségek, amelyekkel a férfiaknak számolniuk kell 40 fölött.

4 fogápolási tipp, hogy sokáig szép maradjon a mosolyunk

4 fogápolási tipp, hogy sokáig szép maradjon a mosolyunk

Az egészséges megjelenés egy mosollyal kezdődik.

Az Invisalign új szintre emelte a fogszabályozás élményét

Az Invisalign új szintre emelte a fogszabályozás élményét

Az Invisalign kezelés egyre népszerűbb fogszabályozó módszer Magyarországon, amely lehetővé teszi, hogy a páciensek kiegyenesítsék fogainak sorát láthatatlan műanyag sínnel.

Így legyünk lelkileg jól!

Így legyünk lelkileg jól!

Mit tehetünk a mentális egészségünk érdekében? Hogyan élhetünk nyugodtabb életet?

Tippek nyakfájás ellen - lehet-e aludni az ágyazható kanapén?

Tippek nyakfájás ellen - lehet-e aludni az ágyazható kanapén?

Tippek nyakfájás ellen - lehet-e aludni az ágyazható kanapén?

7 módszer, ami gyógyszer nélkül segít az ízületi fájdalom csökkentésében

7 módszer, ami gyógyszer nélkül segít az ízületi fájdalom csökkentésében

Habár a gyógyszerek gyakran gyors enyhülést hoznak, nem mindenki akar rögtön a patikába rohanni ízületi fájdalom esetén.

http://ujhazak.com