Napi 8 liter Coca Cola-t iszik egy nő - képtelen lemondani róla

A Coca Cola függő nő naponta 8 litert megiszik az üdítőből és nem tud lemondani szenvedélyéről.

Jakki Ballan könyörög, hogy segítsenek neki legyőzni évi 3000 fontba vagyis nagyjából 1 millió forintba kerülő függőségét, ami jelenleg már a diétás Coca Cola-ra irányul.

A gyermekes anyuka függősége legrosszabb időszakában, napi 16 liter tette ki a fejadagot és több mérettel nagyobb ruhákat kellet hordania a cukros üdítőital káros hatásai miatt a jelenleginél.

Ugyan sikeresen lecsökkentette az adagot napi 8 literre, de ennél lejjebb már nem tud menni állítása szerint. Fejfájást kap ha nem iszik meg legalább ennyi Coca Cola-t egy nap.

SNN1427AA--6201_1727684a"Nem tudok több, mint 40 percet Cola nélkül meglenni. Nem tudom abbahagyni, próbáltam. "
A 42 éves Jakki, Cheshire-ből még tiniként szokott rá az üdítőre szülei pubjában.

Egy régebbi felmérés szerint, például Dániában az emberek 16 %-a nyilatkozott úgy, hogy csak azért iszik Cola-t mert  úgy érzi "muszáj". Ez az arány a világ többi részében is igaz lehet. A szakértők szerint a cukor nem okoz függőséget, de a koffein megvonás már okozhat és ennek tünete lehet a fejfájás. A Coca Cola képviselői viszont tagadták a vádakat és szerintük nem okoz semmilyen függőséget az üdítő.

Forrás:thesun.co.uk.

Hozzászólások

Zöld színű szőr nőtt egy férfi nyelvére

Zöld színű szőr nőtt egy férfi nyelvére

Ezek voltak a legfurcsább orvosi esetek 2023-ban!

A gerincsérv kezelése - A leggyakoribb kérdések és válaszok

A gerincsérv kezelése - A leggyakoribb kérdések és válaszok

Meglepő tények a gerincsérvről: Okok, tünetek és gyógyulás - avagy hogyan előzzük meg ezt a fájdalmas betegséget?

Samponok a tiszta és egészséges hajért: így válassz!

Samponok a tiszta és egészséges hajért: így válassz!

Segítünk eligazodni a samponok kínálatában, hogy megtaláld a hajadnak legmegfelelőbbet.

Vitamin-kisokos

Vitamin-kisokos

Ezek a szervezet számára legfontosabb vitaminok.

Ezek a betegségek érintik leginkább a férfiakat negyven éves kor fölött

Ezek a betegségek érintik leginkább a férfiakat negyven éves kor fölött

Betegségek, amelyekkel a férfiaknak számolniuk kell 40 fölött.

4 fogápolási tipp, hogy sokáig szép maradjon a mosolyunk

4 fogápolási tipp, hogy sokáig szép maradjon a mosolyunk

Az egészséges megjelenés egy mosollyal kezdődik.

Az Invisalign új szintre emelte a fogszabályozás élményét

Az Invisalign új szintre emelte a fogszabályozás élményét

Az Invisalign kezelés egyre népszerűbb fogszabályozó módszer Magyarországon, amely lehetővé teszi, hogy a páciensek kiegyenesítsék fogainak sorát láthatatlan műanyag sínnel.

Így legyünk lelkileg jól!

Így legyünk lelkileg jól!

Mit tehetünk a mentális egészségünk érdekében? Hogyan élhetünk nyugodtabb életet?

Tippek nyakfájás ellen - lehet-e aludni az ágyazható kanapén?

Tippek nyakfájás ellen - lehet-e aludni az ágyazható kanapén?

Tippek nyakfájás ellen - lehet-e aludni az ágyazható kanapén?

7 módszer, ami gyógyszer nélkül segít az ízületi fájdalom csökkentésében

7 módszer, ami gyógyszer nélkül segít az ízületi fájdalom csökkentésében

Habár a gyógyszerek gyakran gyors enyhülést hoznak, nem mindenki akar rögtön a patikába rohanni ízületi fájdalom esetén.

http://ujhazak.com