Nyomós indok, hogy miért ne fogyaszd ezt a halat – akár életveszélyes is lehet!

Ennek az olcsó halfajtának nincsen igazán markáns hal íze, mégis sok ember szereti és előszeretettel fogyasztja húsát.


Kevesen tudjuk, hogy a tilápia többségét már rég nem a természetben fogják, hanem tenyésztik, méghozzá nem is akármilyen körülmények között.

68748_tilapia-640c

A Georgia Egyetem mikrobiológusa Michael Doyle felhívja a figyelmet, hogy ezt a halfajtát Ázsiában tenyésztik, mint egyes rákokat és ürülékkel etetik őket. Ez a halfajta igénytelen és szinte minden közegben meg tud élni.
Ázsiában szennyvíz minőségű vizekben tenyésztik és a szó szoros értelmében fekáliával etetik őket, mert ez a legolcsóbb.


Ellenben a természetben élő tilápiák halolaja egészséges. Húsában még így sincs túl sok tápanyag. A tenyésztett tilápiákban pedig szinte nincs is halolaj. Ez csak néhány indok, hogy miért előnytelen ennek a halnak a fogyasztása. A java még csak most jön.

Gyulladás

Kutatások bizonyítják, hogy a halfajta az emberi szervezetben gyulladásokat okozhat. Fogyasztása miatt kialakulhat asztma, szívbetegség és ízületi gyulladás is. így sokkal rosszabb, mint a hamburger, vagy a szalonna.

Rákot okozhat

A hal szervezetében lévő szennyező anyagok rákot okozhatnak. Inkább jobb nem tudni konkrétan, hogy mivel etetik őket.

Növényvédő szerek, antibiotikumok

A „tápanyagok” közé koncentrált növényvédő szerek és antibiotikumok is kerülnek. Az utóbbival azért etetik őket, hogy el ne pusztuljanak attól a szennyezett táplálékoktól.

A növényvédő szerek, amelyekkel a tilápiákat etetik, a lazacokat azonnal megöli és megmérgezi a többi vízi élőlényt is, amelyek természetes körülmények között élnek. Persze ez csak akkor történik meg, ha valami oknál fogva a tenyésztett tilápia bele kerül a tengerbe.

Silány Omega-3 és több Omega-6 arány

Általában a halfogyasztást egészségesnek tartjuk, mert húsuk gazdag Omega-3 zsírsavban. A tenyésztett tilápiában pedig az Omega-3 zsírsav nagyon gyenge ellenben az Omega-6 zsírsav túlsúlyban van, amely azonban az emberi szervezetben felboríthatja az egyensúlyt és fokozhatja a szervezetben a gyulladásos folyamatokat.

Magas dioxin szint

A tenyésztett tilápiák szervezetében a dioxin szint 11-szer magasabb, mint a tengerben élő fajtársaié. A dioxin pedig eleve rákkeltő anyag, génkárosító és megtámadja az immunrendszert. Szervezetbe bejutva sajnos nagyon nehezen ürül ki, mert lassan bomlik. „Felezési ideje a levegőben mintegy 9 nap, de vízben már több mint 5, talajban több mint 10 év, és az emberi szervezetben is több mint 7 év” – közli healthyfoodhouse.com

tilapia

Forrás: kiskegyed

Hozzászólások


Orvosok hibájából halhatott meg a 2 napos újszülött a kórházban

Orvosok hibájából halhatott meg a 2 napos újszülött a kórházban

Az eddigi nyomozás alapján a babát nem vitték azonnal az intenzívre az orosházi kórház orvosai.

Terápiás szamár segített kimondani a beteg kislánynak az első szavakat

Terápiás szamár segített kimondani a beteg kislánynak az első szavakat

Amber anyukája végtelenül hálás a terápiás szamárnak, hogy csodát tett gyermekével.

Megszülte az életképtelen babát, hogy másoknak szervdonor lehessen

Megszülte az életképtelen babát, hogy másoknak szervdonor lehessen

Egy amerikai anyuka és férje életük legnehezebb pillanatában elképesztően bátor döntést hoztak.

Mogyoróvajat kent az allergiás diáktársa arcára, akit majdnem megölt a 20 éves srác

Mogyoróvajat kent az allergiás diáktársa arcára, akit majdnem megölt a 20 éves srác

Börtönbe csukhatják Dale Merzát az egyetemi beavatási szertartás miatt.

Legyőzte a petefészekrákot a legfiatalabb, 16 éves tinimodell

Legyőzte a petefészekrákot a legfiatalabb, 16 éves tinimodell

Peyton járja a világot, hogy felhívja a fiatalok figyelmét a betegségre

Divatikonná vált a ritka betegségben szenvedő 3 éves kislány

Divatikonná vált a ritka betegségben szenvedő 3 éves kislány

Finley még csak hároméves, de rengetegen követik az Instagramon.


Sokkolta az anyát, mikor megtudta, hogy a babája Down-szindrómás

Sokkolta az anyát, mikor megtudta, hogy a babája Down-szindrómás

A 40 éves anyuka három héttel a szülés után tudta meg a hírt.

Kidobóban szerzett apró sérülése miatt életéért küzdött az anya - 18+

Kidobóban szerzett apró sérülése miatt életéért küzdött az anya - 18+

Az ártatlan játék miatti sérülés szörnyű következményekkel járt egy nő számára.

Csecsemő agyában találtak fogat az orvosok

Csecsemő agyában találtak fogat az orvosok

Az orvostudomány elképesztő történetei, amelyek bizonyítják, hogy minden lehetséges.

Kartondobozban altatás megvédheti a babákat a csecsemőhaláltól

Kartondobozban altatás megvédheti a babákat a csecsemőhaláltól

Új módszer alkalmazásával védik meg a babákat a szülők a csecsemőhaláltól.

http://ujhazak.com