Traumás élmény után jelentkezik a poszttraumás stressz szindróma
Nem csak a háború borzalmait átélő katonáknál jelentkezhetnek a pszichés tünetek, hanem bármelyik, hétköznapi embernél is. 
Egy rokon, barát halála, súlyos betegség, erőszak, szexuális zaklatás, válás, terrorcselekmény, természeti katasztrófa, és még számtalan más, lélekmegrázó eseményt, traumás élményként élhetünk meg.
Történjen bármi is, ami megingatja a biztonságérzetünket, szinte biztos, hogy jelentkezni fognak a poszttraumás stressz szindróma tünetei, amiket nem szabad elhanyagolnunk!
A poszttraumás stresszt onnan ismerhetjük fel, hogy jóval egy hónappal a traumás esemény után jelentkeznek a tünetek, amelyek akár olyan súlyosak is lehetnek, hogy a mindennapi életünket is megnehezítik.
Akkor kezdhetünk gyanakodni a szindrómára, ha azon kapjuk magunkat, hogy állandóan szorongunk, megállás nélkül félünk, és állandóan látjuk a lelki szemeink előtt a korábbi traumás élményt, vagy azzal álmodunk, ami elvezet az alvászavarhoz.
Ha elhanyagoljuk a poszttraumás stresszt, akkor lassan álomvilágban kezdünk élni, elzárjuk magunkat a külvilágtól, de akár depresszióba is süllyedhetünk, ami a függőségek, és az öngyilkos gondolatok melegágya.
A szindróma magától biztosan nem fog elmúlni, ugyanis ilyenkor a testünkben olyan mértékben megnő az adrenalin és a stressz hormon szintje, hogy az agyunk nem képes magától feldolgozni az emlékeket.
Mint szinte mindenbe, úgy abba is beleszól a genetika, hogy mennyire vagyunk fogékonyak a poszttraumás stresszre. Akik a hangulatot befolyásoló hormon termelődéséhez köthető gének közül, azok meghatározott formáit hordozzák magukban, azok nagyobb veszélynek vannak kitéve, mert ezek az anyagok bizonyos szintig meggátolják a szerotonintermelődést.
A patkányokon végzett kísérletek kimutatták, hogy a nőstény példányokból hiányzik az a fehérje, ami a hímeknek segített csökkenteni a stressz jeleket, viszont az ezeket felerősítő fehérjék nagyobb számban vannak jelen a nőstények testében, tehát valószínűleg a nők fogékonyabbak a poszttraumás stressz szindrómára, bár ezt még embereken nem tesztelték.
Ha ebben a betegségben szenvednünk, akkor szakemberhez kell fordulnunk, ugyanis pszichológiai kezeléssel tudjuk csak feldolgozni a traumát, aminek több változata is van. A folyamat során megváltozik a gondolkodásmódunk a megtörtént eseményről.
A leghatásosabb módszer a pszichoterápia. A kezelés alatt értékelhetővé, értelmessé alakítjuk át a traumát kiváltó emléket, és ezzel az elménk már képes megbirkózni.
A szemmozgatást felhasználó terápia is hasznos lehet, mert ott olyan területeket ingerelünk az agyunkban, ami beindítja a gyógyulást. Ezeken kívül még a csoportterápia és gyógyszeres kezelés is segíthet.
Igazi eredményt csak akkor fogunk elérni, ha támogatást kapunk a családunktól, barátainktól, és akarjuk is a gyógyulást.
Hiba lenne azt feltételezni, hogy csak mással történhet meg a poszttraumás stressz szindróma kialakulása, ugyanis a mai világunk annyi tragédiával, és katasztrófával van tele, hogy bármikor, bárkivel történhet valami traumatikus esemény, éppen ezért fontos, hogy odafigyeljünk magunkra, hogy sikerült-e feldolgoznunk a rossz élményt, vagy csak eltemetjük magunkban azt!
(Forrás: Bien)
Egy rokon, barát halála, súlyos betegség, erőszak, szexuális zaklatás, válás, terrorcselekmény, természeti katasztrófa, és még számtalan más, lélekmegrázó eseményt, traumás élményként élhetünk meg.
Történjen bármi is, ami megingatja a biztonságérzetünket, szinte biztos, hogy jelentkezni fognak a poszttraumás stressz szindróma tünetei, amiket nem szabad elhanyagolnunk!
A poszttraumás stresszt onnan ismerhetjük fel, hogy jóval egy hónappal a traumás esemény után jelentkeznek a tünetek, amelyek akár olyan súlyosak is lehetnek, hogy a mindennapi életünket is megnehezítik.
Akkor kezdhetünk gyanakodni a szindrómára, ha azon kapjuk magunkat, hogy állandóan szorongunk, megállás nélkül félünk, és állandóan látjuk a lelki szemeink előtt a korábbi traumás élményt, vagy azzal álmodunk, ami elvezet az alvászavarhoz.
Ha elhanyagoljuk a poszttraumás stresszt, akkor lassan álomvilágban kezdünk élni, elzárjuk magunkat a külvilágtól, de akár depresszióba is süllyedhetünk, ami a függőségek, és az öngyilkos gondolatok melegágya.
A szindróma magától biztosan nem fog elmúlni, ugyanis ilyenkor a testünkben olyan mértékben megnő az adrenalin és a stressz hormon szintje, hogy az agyunk nem képes magától feldolgozni az emlékeket.
Mint szinte mindenbe, úgy abba is beleszól a genetika, hogy mennyire vagyunk fogékonyak a poszttraumás stresszre. Akik a hangulatot befolyásoló hormon termelődéséhez köthető gének közül, azok meghatározott formáit hordozzák magukban, azok nagyobb veszélynek vannak kitéve, mert ezek az anyagok bizonyos szintig meggátolják a szerotonintermelődést.
A patkányokon végzett kísérletek kimutatták, hogy a nőstény példányokból hiányzik az a fehérje, ami a hímeknek segített csökkenteni a stressz jeleket, viszont az ezeket felerősítő fehérjék nagyobb számban vannak jelen a nőstények testében, tehát valószínűleg a nők fogékonyabbak a poszttraumás stressz szindrómára, bár ezt még embereken nem tesztelték.Ha ebben a betegségben szenvednünk, akkor szakemberhez kell fordulnunk, ugyanis pszichológiai kezeléssel tudjuk csak feldolgozni a traumát, aminek több változata is van. A folyamat során megváltozik a gondolkodásmódunk a megtörtént eseményről.
A leghatásosabb módszer a pszichoterápia. A kezelés alatt értékelhetővé, értelmessé alakítjuk át a traumát kiváltó emléket, és ezzel az elménk már képes megbirkózni.
A szemmozgatást felhasználó terápia is hasznos lehet, mert ott olyan területeket ingerelünk az agyunkban, ami beindítja a gyógyulást. Ezeken kívül még a csoportterápia és gyógyszeres kezelés is segíthet.
Igazi eredményt csak akkor fogunk elérni, ha támogatást kapunk a családunktól, barátainktól, és akarjuk is a gyógyulást.
Hiba lenne azt feltételezni, hogy csak mással történhet meg a poszttraumás stressz szindróma kialakulása, ugyanis a mai világunk annyi tragédiával, és katasztrófával van tele, hogy bármikor, bárkivel történhet valami traumatikus esemény, éppen ezért fontos, hogy odafigyeljünk magunkra, hogy sikerült-e feldolgoznunk a rossz élményt, vagy csak eltemetjük magunkban azt!
(Forrás: Bien)
Hozzászólások