Újévi fogadalomként veséjét adta egy idegennek a fiatal nő

Jessica Morris ez év első napján nem a szokásos ígéretét tette, hanem valami különlegeset fogadott meg. A fiatal nő elhatározta, hogy ebben az évben megmenti valakinek az életét. – írja a Metro.

Egy nap egy apróhirdetést talált, amelyben egy San Franciscóban élő férfi David Nicherie keresett vesedonort. A férfinek sürgős veseátültetésre volt szüksége, mivel a veséje három hónapos kora óta nem működött, 27 műtéten és rengeteg dialízisen esett át.



„Könnyű mondani, hogy megcsinálsz valamit, de egészen más dolog ténylegesen megtenni” – mesélte Jessica.



A nő azonban kitartott elhatározása mellett és eldöntötte, hogy David életét menti meg azzal, hogy neki adja a veséjét. Nemsokára találkoztak és egyből megtalálták a közös hangot. Nemrég a műtétre is sor került, amely szerencsére sikeres volt. Most azt tervezik, hogy továbbra is tartják a kapcsolatot és együtt járnak majd kirándulni.



„David olyan lett, mintha a testvérem lenne Mindig a családom része lesz, ahogyan én is az övé. Mindannyian keressük az életcélunkat, de nincs annál jobb, mint amikor lehetőséged van arra, hogy valaki más hőse légy.” – mondta büszkén Jessica.



Forrás: nlcafe.hu

Hozzászólások

Zöld színű szőr nőtt egy férfi nyelvére

Zöld színű szőr nőtt egy férfi nyelvére

Ezek voltak a legfurcsább orvosi esetek 2023-ban!

A gerincsérv kezelése - A leggyakoribb kérdések és válaszok

A gerincsérv kezelése - A leggyakoribb kérdések és válaszok

Meglepő tények a gerincsérvről: Okok, tünetek és gyógyulás - avagy hogyan előzzük meg ezt a fájdalmas betegséget?

Samponok a tiszta és egészséges hajért: így válassz!

Samponok a tiszta és egészséges hajért: így válassz!

Segítünk eligazodni a samponok kínálatában, hogy megtaláld a hajadnak legmegfelelőbbet.

Vitamin-kisokos

Vitamin-kisokos

Ezek a szervezet számára legfontosabb vitaminok.

Ezek a betegségek érintik leginkább a férfiakat negyven éves kor fölött

Ezek a betegségek érintik leginkább a férfiakat negyven éves kor fölött

Betegségek, amelyekkel a férfiaknak számolniuk kell 40 fölött.

4 fogápolási tipp, hogy sokáig szép maradjon a mosolyunk

4 fogápolási tipp, hogy sokáig szép maradjon a mosolyunk

Az egészséges megjelenés egy mosollyal kezdődik.

Az Invisalign új szintre emelte a fogszabályozás élményét

Az Invisalign új szintre emelte a fogszabályozás élményét

Az Invisalign kezelés egyre népszerűbb fogszabályozó módszer Magyarországon, amely lehetővé teszi, hogy a páciensek kiegyenesítsék fogainak sorát láthatatlan műanyag sínnel.

Így legyünk lelkileg jól!

Így legyünk lelkileg jól!

Mit tehetünk a mentális egészségünk érdekében? Hogyan élhetünk nyugodtabb életet?

Tippek nyakfájás ellen - lehet-e aludni az ágyazható kanapén?

Tippek nyakfájás ellen - lehet-e aludni az ágyazható kanapén?

Tippek nyakfájás ellen - lehet-e aludni az ágyazható kanapén?

7 módszer, ami gyógyszer nélkül segít az ízületi fájdalom csökkentésében

7 módszer, ami gyógyszer nélkül segít az ízületi fájdalom csökkentésében

Habár a gyógyszerek gyakran gyors enyhülést hoznak, nem mindenki akar rögtön a patikába rohanni ízületi fájdalom esetén.

http://ujhazak.com