Egyetlen mondat tarthat tükröt elénk

Azt vonzzuk magunkhoz, amit kisugárzunk, de vajon mit gondolunk önmagunkról? Most kiderül.mirrorAz életmódtanácsok szerint fontos, hogy elűzzük a negatív dolgokat, és csak a pozitívat keressük, mert az életben azt kapjuk vissza, amit kisugárzunk a környezetünk felé, ám sokan nincsenek tisztában azzal, hogy milyen képet mutatnak magukról, ezért a következő teszt komoly tükröt tarthat elénk.

Most csak annyit kell tennünk, hogy a következő hat mondat közül kiválasztjuk azt az egyet, ami a legjobban jellemez minket, majd nézzük meg, hogy mit üzen a választásunk!

1. mondat: Az erő én vagyok.
2. mondat: Én vagyok a béke.
3. mondat: Én vagyok az öröm.
4. mondat: Én vagyok szeretet.
5. mondat: Én vagyok a jóság.
6. mondat: Nem tudom, ki vagyok.

Az erő én vagyok: Igazán szenvedélyes személyként minden cselekedetünkbe hatalmas erőt, intenzivitást viszünk bele. Erős személyiségünknek hála olykor előtör belőlünk a büszkeségünk, birtoklási vágyunk és a domináns énünk.

Úgy gondoljuk, hogy csak akkor lehet jó valami, ha mi csináljuk, és ezért a környezetünk igényeit is nekünk kell kielégíteni. Keményen dolgozunk azért, hogy megszerezzünk mindent a saját és a család jóléte érdekében.

A munka fontos szerepet játszik az életünkben. Habár mindenki érzékeli az erőfeszítéseinket, mégis szeretnék, ha néha a társaságunkat is élvezhetnék. Vegyünk vissza az intenzitásból, mert akkor jobba kiélvezhetnénk a mindennapok adta örömforrásokat, az életünket pedig nyugodtabban, teljesebben, boldogabban élhetnénk.people-networking-copy11Én vagyok a béke: Kimondottan spirituális beállítottságú, őszinte, kedves és nemes személyiségünk van. Jellemző ránk, hogy ösztönösen kerüljük azokat a szituációkat, amelyekből konfliktus alakulhat ki.

Próbálunk pozitívan tekinteni a világra, a megnyilvánulásunkból pedig világosan látszik, hogy nem tulajdonítunk nagy jelentőséget a fájdalmas helyzeteknek. Azokat a helyzeteket is kerüljük, amelyek fásultsággal, irreális érzéketlenséghez vezetnek.

Esetünkben nem azzal van a baj, hogy nem kerekítünk nagy feneket a negatív érzelmeknek, hanem azzal, hogy ezzel a hozzáállással lemaradunk néhány fontos életleckéről, amit el kell sajátítania minden embernek.

Hagynunk kell, hogy megérintsen egy élet esemény, ideértve a fájdalmat is, hiszen meg kell tanulnunk túllépni rajta úgy, hogy levontuk belőle a tanulságot, mert ez valóssá és jelentőssé teszi a mindennapjainkat. Jegyezzük meg, hogy csak az lehet boldog, aki előbb erős.

Én vagyok az öröm: Sokoldalú, kivételesen optimista emberek vagyunk, az életet pedig szeretjük a lehető legteljesebben megélni. Az is jellemző ránk, hogy utáljuk a kompromisszumokat, a szabályokat, az előírt kötelességet, de a szétszórtságot és az állhatatosság sincs az ínyünkre.

Határozott, erős karakterként, mindig megtaláljuk azt a lehetőséget, ami képes kielégíteni az alapvető szükségleteinket, illetve annak a módját is megleljük, hogy megvalósítsuk az álmainkat.

Szeretünk utazni, vásárolni, és információt szerezni a lehetséges örömforrásokról, ám ugyanakkor néhány szituációban meggondolatlanul viselkedünk. Sokszor átjár az a félelem, hogy elveszítjük az anyagi biztonságot, ugyanis rettegünk a szegénységtől.

Nagyon sok időt fordítunk a jövőnk tervezésére, de ezzel megfosztjuk magunkat a jelenttől, és azoktól az eseményektől, amelyek most történnek, amelyek segítségével építhetnénk a jövőbeli jólétünket.

Nyugtassuk le az elménket, próbáljunk a pillanatnak élni, és használjuk ki minden egyes nap a kreativitásunkat, valamint azt, hogy tehetségesek vagyunk a munkában. Ha így teszünk, akkor sokkal hatékonyabbak, boldogabbak leszünk, az életminőségünk pedig javulni fog.

Én vagyok szeretet: Nagyon figyelmes, jó lelkű emberek vagyunk. Mi mindig a legjobbat szeretnénk másoknak, ezért arra törekszünk, hogy összehozzuk egymással a különböző személyeket, és próbáljuk megteremteni a harmóniát a világban.

Óriási energia rejlik bennünk, emiatt mindig állunk annak a rendelkezésére, akinek segítségre van szüksége, ám arra odafigyelünk, hogy a támogatásunk ne lépje át a biztonságos, ismert határokat.

Jól tennénk, ha nem mindig csak adnánk, hanem olykor elfogadnánk, ha más nekünk segítene. Azt se felejtsük el, hogy az nem önzés, ha szeretnénk valóra váltani a saját álmainkat. Ha rendben és egyensúlyban vagyunk, akkor képesek vagyunk még több szeretetet adni, ám jegyezzük meg, hogy az életben az az egészséges, ha adunk, de kapunk is!helpÉn vagyok a jóság: Nagyon felelősségteljes, bátor személyiségű emberek vagyunk. Nekünk nem okoz problémát az, hogy szembenézzünk a félelmeinkkel. Az is jellemző ránk, hogy minden erőnkkel próbáljuk kialakítani a biztonságot.

Ha esetleg szorongás érzete környékezne meg, akkor azonnal leszámolunk vele úgy, hogy még erősebb kapcsolatot alakítunk ki. Akiket szeretünk, azokkal szemben nagyon hűségesek vagyunk. Támogatjuk őket, elkötelezettséget mutatunk, miközben reméljük, hogy ezt kapjuk vissza másoktól.

Mi a biztos alapon nyugvó kapcsolatokat keressük, ezért előfordul, hogy elszalasztunk egy új barátságot. Folyamatosan figyeljük az embereket, akiket egy idő után próba elé állítunk, mert tudni akarjuk, hogy érdemesek-e a bizalmunkra, a mi oldalunkon állnak-e.

Nagyon élvezzük a rutin által nyert biztonságot, de azért keressük a sokféleséget, változatosságot. Kedvünkre vannak az ismert dolgok, de megtaláljuk az izgalmat, lehetőséget az újdonságokban is.

A komfortzónából történő kilépés ijesztőnek, kockázatosnak tűnik, pedig elég lenne egy lépést tennünk, hogy megváltozzon a világnézetünk, mert így sokkal motiváltabbnak, elégedettnek, teljesebbnek érezhetnénk magunkat.

Nem tudom, ki vagyok: Ha elveszettnek érezzük magunkat, akkor jellemzően sokat gondolkodunk a jövőn, a következő napokon, és néha szorongunk, mert nem tudjuk, hogy mit fog hozni a holnap.

Aggódunk amiatt, hogy nem leszünk képesek boldogulni, nem lesz miből kifizetni a költségeinket, nem tudjuk kielégíteni a szükségleteinket, és elvesztünk mindenkit, akit a legjobban szeretünk.

Tudnunk kell, hogy a világ összes embere csodás képességekkel van megáldva, csak fel kell ezeket ismernünk, illetve meg kell tanulnunk, hogy hogyan használhatjuk fel ahhoz, hogy az életüket boldogsággal, értelemmel töltsük meg.

Nem baj, ha pillanatnyilag nem látunk tisztán, de ideje, hogy felfedezzük a belső értékeinket, mert abban az esetben, ha egyszer megtaláltuk ezeket, akkor szeretettel, odaadással dolgozhatunk a jelenben, ezzel pedig elérjük a biztonságot, boldogságot. Higgyünk magunkban, mert csak így építhetjük a jövőnket.

(Forrás: noiportal.hu)

Hozzászólások

Francia kártya teszt, amiből kiderülhet, hogy merre haladsz az életben

Francia kártya teszt, amiből kiderülhet, hogy merre haladsz az életben

Válassz egy lapot a neked szóló elemzésért!

Májusi bölcsesség

Májusi bölcsesség

Válassz egy lapot a neked szóló útmutatásért!

Májusi életfeladat

Májusi életfeladat

Válassz egy képet a neked szóló üzenetért!

Mély titkokat árul el rólad a Kísértetkastély-teszt

Mély titkokat árul el rólad a Kísértetkastély-teszt

Ha szeretnéd megismerni a személyiséged rejtett titkait, akkor válaszd ki az alábbiak közül azt a képet, amely felkelti a figyelmedet!

Fa-teszt, amiből kiderül, hogy milyen változásokra számíthatsz 2024-ben

Fa-teszt, amiből kiderül, hogy milyen változásokra számíthatsz 2024-ben

Válassz egy fát az alábbiak közül, majd olvasd el a neked szóló elemzést!

Ezt árulja el rólad az, hogy hova mennél nyaralni

Ezt árulja el rólad az, hogy hova mennél nyaralni

Válaszd ki az alábbi képek közül azt, amelyik a legvonzóbb a számodra!

Tedd meg, amit nem sikerült a tavasz első felében!

Tedd meg, amit nem sikerült a tavasz első felében!

Életmódtanácsok, amelyekkel sikeresebbé teheted az életedet az évszak második felében.

Rémálomfejtés

Rémálomfejtés

Mit jelent, ha például halállal, üldözéssel vagy fulladással álmodsz?

Ebből a tesztből kiderül, hogy mi az életfilozófiád

Ebből a tesztből kiderül, hogy mi az életfilozófiád

Válassz egy képet, majd olvasd el a neked szóló elemzést.

Erdei út mesél a személyiségedről

Erdei út mesél a személyiségedről

Válaszd ki a neked legjobban tetsző képet, majd olvasd el a döntésedhez tartozó elemzést.

http://ujhazak.com