Eljött az év harmadik tízmilliószoros napja!

Elérkeztünk az év harmadik tízmilliószoros napjához, ami annyit jelent, hogy minden amire gondolunk, tízmilliószorosan hat vissza ránk. Ilyenkor érdemes hát csupa pozitív dologra gondolni, hiszen a jó dolgok teremtő erejűek.

index
Mindent a vonzás törvénye határoz meg: a létet, a lélegzést, az egyén és a társadalom haladási irányát is. Sőt, az egész univerzum körforgását. A keleti kultúra lényeges eleme az évenként ismétlődő négy 10 milliószoros nap, melyeket a hagyományok sorsfordítónak tekintik, ezért kiemelt figyelmet szentelnek rájuk. Bár a magyar kultúrának ez nem része, mégis érdemes lehet odafigyelni ezekre a kiemelt napokra, hiszen az univerzum energiáit semmilyen országhatár sem tudja megállítani. Tehát ránk is hat, persze csak ha hiszünk benne. Persze mindig voltak és lesznek is szkeptikusok, de ha arra gondolunk, hogy már az mennyire sokat jelent ha egy napig megpróbálunk minél pozitívabban állni az élethez, már megérte.

Miért jó a 10 milliószoros nap?

Ezeken a napokon nyitottabbak vagyunk, ezért könnyebb magunk mögött hagyni a múltat és elkezdeni a jelenben egy új jövő építését. A tízmilliószoros napokon a tibeti nagy Buddha életének eseményeit idézik meg, mely egy évben négy alkalmat jelent.

A következő tízmilliószoros nap november 3-án vár ránk, ezért érdemes kihasználni a mai napot arra, hogy új alapokra helyezzük az életünk hibás vonulatait.

tibet
A hagyomány eredete

Az említett napokon Buddha emléknapot szoktak tartani a hívők, amikor ünnepség keretében emlékeznek meg Buddha életének legfontosabb állomásairól, ami az alábbiakból állt:

1. Az első hónap első napjától a tizenötödik napig Buddha csodákat mutatott be.
2. Buddha születése a negyedik hónap hetedik napján (a tibeti naptár negyedik holdhónapjának teliholdjakor, vagyis annak 15. napján) történt.
3. A tibeti naptár hatodik holdhónapjának negyedik napján, Buddha először forgatta meg a Dharma kerekét – ekkor következett be Buddha első szentbeszéde, azaz a Négy Nemes Igazság tanítása.
4. A tibeti naptár kilencedik hónapjának 22. napja., amikor 41 évesen Buddha a mennyekbe emelkedett.

Hozzászólások

Unalmas vagy izgalmas nyarad lesz?

Unalmas vagy izgalmas nyarad lesz?

Amit először meglátsz a képen, az árulja el, hogy milyen évszakban lesz részed.

Ló-teszt

Ló-teszt

Válassz egy lovat az alábbiak közül a neked szóló elemzésért!

Francia kártya teszt, amiből kiderülhet, hogy merre haladsz az életben

Francia kártya teszt, amiből kiderülhet, hogy merre haladsz az életben

Válassz egy lapot a neked szóló elemzésért!

Májusi bölcsesség

Májusi bölcsesség

Válassz egy lapot a neked szóló útmutatásért!

Májusi életfeladat

Májusi életfeladat

Válassz egy képet a neked szóló üzenetért!

Mély titkokat árul el rólad a Kísértetkastély-teszt

Mély titkokat árul el rólad a Kísértetkastély-teszt

Ha szeretnéd megismerni a személyiséged rejtett titkait, akkor válaszd ki az alábbiak közül azt a képet, amely felkelti a figyelmedet!

Fa-teszt, amiből kiderül, hogy milyen változásokra számíthatsz 2024-ben

Fa-teszt, amiből kiderül, hogy milyen változásokra számíthatsz 2024-ben

Válassz egy fát az alábbiak közül, majd olvasd el a neked szóló elemzést!

Ezt árulja el rólad az, hogy hova mennél nyaralni

Ezt árulja el rólad az, hogy hova mennél nyaralni

Válaszd ki az alábbi képek közül azt, amelyik a legvonzóbb a számodra!

Tedd meg, amit nem sikerült a tavasz első felében!

Tedd meg, amit nem sikerült a tavasz első felében!

Életmódtanácsok, amelyekkel sikeresebbé teheted az életedet az évszak második felében.

Rémálomfejtés

Rémálomfejtés

Mit jelent, ha például halállal, üldözéssel vagy fulladással álmodsz?

http://ujhazak.com