Ezért lesznek a kék szemű emberek könnyebben alkoholisták

Érdekes tanulmány közölt az egyik amerikai orvosi lap az alkoholizmus és a gének összefüggéséről.


Az American Journal of Medical Genetics Neuropsychiatric Genetics által a napokban közölt tanulmányban arról ír, hogy a kék szemű emberek könnyebben lesznek alkoholfüggők.

150630135258_1_900x600

Mindezt egy kutatással támasztják alá, amelynek során 1263 embert vizsgáltak meg, akik mind alkohol problémás fehér amerikaiak voltak.

Arvis Sulovari és Da-wet Li a Vermonti Egyetem kutatói azt állapították meg, hogy a világosabb szemszínű emberek könnyebben válnak az alkohol rabjává.

A tudósok szerint emögött a szemszínért felelős gének lehetnek, amelyeknek kapcsolata van az alkoholfüggőségért felelős génekkel. De az egyelőre még nem világos, hogy pontosan mi állhat a jelenség hátterében.

alkohols-acis-sieviete-46171149

A Vermonti Egyetem kutatóinak vizsgálata az első amely összefüggést fedezett fel az alkoholizmus és a szem színe között.

Korábban már egy 2000-ben nők körében lefolytatott vizsgálat eredménye már megállapította, hogy a világosabb árnyalatú szemszínű embereknek nagyobb hajlamuk van arra, hogy alkoholfüggővé váljanak.

Alcoholism-Eye-Color-665x385

Egy másik kutatás eredményei szerint a szem színe utalhat a származásra, fájdalomküszöb mértékére, de a különböző betegségekre való hajlamot is megmutathatja.

Forrás: propeller

Hozzászólások

Karácsonyi önismereti teszt

Karácsonyi önismereti teszt

Válaszolj az alábbi kérdésekre, majd olvasd el az eredményt!

Ettől lesz ünnepi hangulatod!

Ettől lesz ünnepi hangulatod!

Mi hozhatja meg a kedvedet?

Januári életmódtanács

Januári életmódtanács

Ezt kellene megfogadnod a hónapra.

Lelkiismeretes emberek, akik gyorsan sétálnak

Lelkiismeretes emberek, akik gyorsan sétálnak

Sokat elárul az emberről az, hogy milyen tempóban gyalogol.

2026-os feladat

2026-os feladat

Mi lesz a legfontosabb dolgod az évben?

Ebben lehet más 2026!

Ebben lehet más 2026!

Miben különbözhet a következő év a mostanitól?

Ne tégy felesleges ígéreteket és fogadalmak 2026-ra!

Ne tégy felesleges ígéreteket és fogadalmak 2026-ra!

Életmódtanácsok, hogy ne rontsd el az új évet.

Ez hiányzik a boldogságodhoz decemberben

Ez hiányzik a boldogságodhoz decemberben

Mire lenne szükséged?

2026-os életlecke

2026-os életlecke

Ezt kell megtanulnod azért, hogy jobbá váljon az életed!

Karácsonyi szimbólumteszt

Karácsonyi szimbólumteszt

Ismerd meg magad jobban!

http://ujhazak.com