Generációs szakadék: akarás és teljesítmény

happinessNem új keletű jelenség, hogy minden generáció előszeretettel panaszkodik az őket követőkre, mondván, a mai gyerekek túlságosan materialisták s különösebb jogosultság nélkül mindenre igényt tartanak. Egy tanulmány szerint, amely az 1970-es években érettségizetteket hasonlította össze a mai ifjú generációval úgy találta, hogy az ezredforduló fiataljait sokkal inkább érdeklik a siker tárgyi jelei, ugyanakkor kevésbé mutatnak hajlandóságot, hogy azokért meg is dolgozzanak.

A mai tinédzsereket érő vádak beigazolódni látszanak: Jean M. Twenge és Tim Kasser tanulmánya - amelyet a Personality and Social Psychology Bulletin című lapban publikáltak - arra mutat rá, hogy a fiatalok napjainkban sokkal több mindent kívánnak birtokolni a világi javak terén, mint a 30 évvel ezelőtti tinédzserek, viszont sokkal kevesebbet hajlandók ezért tenni. A tanulmány kérdőíves felmérés alapján készült, amelyet több, mint 15 ezer középiskolás diákkal töltettek ki 1976 óta. A diákoknak számos kérdésekre kellett választ adniuk s többek között arra kérték őket, hogy értékeljék a "sok pénz" fontosságát valamint azokat a materiális dolgokat, amelyek pénzért megvehetők, úgy mint a ház, az autó s egyéb szabadidős tevékenység.

A millenium nemzedék a baby boom idején születettekhez képest sokkal nagyobb eséllyel esnek a siker csapdájába, mindazonáltal kevesebb érdeklődést mutatnak aziránt, hogy kemény munkával meg is tartsák azt, amit elértek. Ha azonban jobban belegondolunk, nem feltétlenül lehet őket hibáztatni mindezért: egy reklámoktól túlterhelt fogyasztói társadalomban ki ne gondolná, hogy a "jó élet" többek között azzal jár, hogy a dolgok az ölünkbe hullanak.

Forrás: www.scientificamerican.com

Hozzászólások

Francia kártya teszt, amiből kiderülhet, hogy merre haladsz az életben

Francia kártya teszt, amiből kiderülhet, hogy merre haladsz az életben

Válassz egy lapot a neked szóló elemzésért!

Májusi bölcsesség

Májusi bölcsesség

Válassz egy lapot a neked szóló útmutatásért!

Májusi életfeladat

Májusi életfeladat

Válassz egy képet a neked szóló üzenetért!

Mély titkokat árul el rólad a Kísértetkastély-teszt

Mély titkokat árul el rólad a Kísértetkastély-teszt

Ha szeretnéd megismerni a személyiséged rejtett titkait, akkor válaszd ki az alábbiak közül azt a képet, amely felkelti a figyelmedet!

Fa-teszt, amiből kiderül, hogy milyen változásokra számíthatsz 2024-ben

Fa-teszt, amiből kiderül, hogy milyen változásokra számíthatsz 2024-ben

Válassz egy fát az alábbiak közül, majd olvasd el a neked szóló elemzést!

Ezt árulja el rólad az, hogy hova mennél nyaralni

Ezt árulja el rólad az, hogy hova mennél nyaralni

Válaszd ki az alábbi képek közül azt, amelyik a legvonzóbb a számodra!

Tedd meg, amit nem sikerült a tavasz első felében!

Tedd meg, amit nem sikerült a tavasz első felében!

Életmódtanácsok, amelyekkel sikeresebbé teheted az életedet az évszak második felében.

Rémálomfejtés

Rémálomfejtés

Mit jelent, ha például halállal, üldözéssel vagy fulladással álmodsz?

Ebből a tesztből kiderül, hogy mi az életfilozófiád

Ebből a tesztből kiderül, hogy mi az életfilozófiád

Válassz egy képet, majd olvasd el a neked szóló elemzést.

Erdei út mesél a személyiségedről

Erdei út mesél a személyiségedről

Válaszd ki a neked legjobban tetsző képet, majd olvasd el a döntésedhez tartozó elemzést.

http://ujhazak.com