Hogyan tedd magad boldoggá?

imagesAz endorfin az agyban termelődő anyag, ami a fájdalomcsillapításra hivatott. Ahogy a testet fájdalom éri azonnal boldogsághormonok sokasodnak. Ezért fordulhat elő, hogy kiemelkedően nagy fájdalom esetén egy idő után sokkos, illetve euforikus állapotba lehet kerülni. Természetesen nem csak fájdalom által szaporítható, hanem különböző tevékenységekkel is.


Az már köztudott, hogy a csokoládé boldogsághormonokat szabadít fel. Ez valóban így van, nem csak egy indok a nassolásra, viszont azt nem árt tudni, hogy az endorfinok számának sokszorosításáért, nem kell felfalni egy egész táblával, elegendő egy kocka is.

Azt viszont kevesen tudják, hogy a mozgás  is út a boldogság felé. Ez azért van, mert mikor a hosszas sportolást követően a szervezeten eluralkodik a fáradtság az agyban a fájdalom és kimerültség csökkentésére megkezdődik az endorfin- szint emelése. A folyamat eredményeként sokkal jobb lesz a közérzet, sőt az adott mozgásforma is könnyedén folytatható.

Megfigyelhető, hogy a napsütéses napokon az emberek hangulata is sokkal jobb, mint egy téli napon. Ezt pedig az okozza, hogy a természetes fény hozzájárul a hormonok előállításához. Nem érdemes tehát egész nap a szobában kuksolni, hiszen a friss levegő és a napsütés javítja a közérzetet.

Az étkezéssel is befolyásolható a boldogsághormon termelését. A csípős ételek fogyasztásával például az íz hatására megkezdődik a hormon előállítása, ami aztán azonnal szétáramlik a testben. Az ilyen étkezéseknek vannak hátrányaik is, hosszú távon ugyanis ártalmas a gyomornak, az epének és a vesének.

A horror filmek is elősegíthetik az endorfin termelését, hiszen a szervezet a félelem hatására elindítja az képzési folyamatot. Adott esetben tudjuk, hogy a gonosz csak a filmvásznon létezik,így képesek leszünk élvezni a hatást.

Az egyetlen gond a folyamatos boldogság hormon szintjének emelésével, hogy a szervezet hamar hozzászokik, így alap szinten képtelenek leszünk élvezni a mindennapokat.

Hozzászólások

Unalmas vagy izgalmas nyarad lesz?

Unalmas vagy izgalmas nyarad lesz?

Amit először meglátsz a képen, az árulja el, hogy milyen évszakban lesz részed.

Ló-teszt

Ló-teszt

Válassz egy lovat az alábbiak közül a neked szóló elemzésért!

Francia kártya teszt, amiből kiderülhet, hogy merre haladsz az életben

Francia kártya teszt, amiből kiderülhet, hogy merre haladsz az életben

Válassz egy lapot a neked szóló elemzésért!

Májusi bölcsesség

Májusi bölcsesség

Válassz egy lapot a neked szóló útmutatásért!

Májusi életfeladat

Májusi életfeladat

Válassz egy képet a neked szóló üzenetért!

Mély titkokat árul el rólad a Kísértetkastély-teszt

Mély titkokat árul el rólad a Kísértetkastély-teszt

Ha szeretnéd megismerni a személyiséged rejtett titkait, akkor válaszd ki az alábbiak közül azt a képet, amely felkelti a figyelmedet!

Fa-teszt, amiből kiderül, hogy milyen változásokra számíthatsz 2024-ben

Fa-teszt, amiből kiderül, hogy milyen változásokra számíthatsz 2024-ben

Válassz egy fát az alábbiak közül, majd olvasd el a neked szóló elemzést!

Ezt árulja el rólad az, hogy hova mennél nyaralni

Ezt árulja el rólad az, hogy hova mennél nyaralni

Válaszd ki az alábbi képek közül azt, amelyik a legvonzóbb a számodra!

Tedd meg, amit nem sikerült a tavasz első felében!

Tedd meg, amit nem sikerült a tavasz első felében!

Életmódtanácsok, amelyekkel sikeresebbé teheted az életedet az évszak második felében.

Rémálomfejtés

Rémálomfejtés

Mit jelent, ha például halállal, üldözéssel vagy fulladással álmodsz?

http://ujhazak.com