Miért fogyjunk le Karácsonyig?

A válasz egyszerű. Elsősorban karácsonykor találkozunk rég nem látott rokonokkal, akiktől sokkal jobb azt hallani, hogy „milyen csinos vagy" vagy „de sokat fogytál", semmint olyan megjegyzéseken tipródni, mint „hm... jól nézel ki" - ami ugye, az idősebb korosztály szájából egyet jelent a „de meghíztál" szöveggel. Az elsődleges cél tehát az elismerés. A második pedig a már említett ételhalmok.

Egyszerűen jobb felkészülni a nagy evésrohamokra, a kínálgatásra, a házi süteményekre. Minél kisebb súllyal vágunk bele a karácsonyi lakomába, annál kevesebbet kell majd leadnunk az ünnepek után. Vagy az is előfordulhat, hogy éppen a nehezen elért jó alakunkat szeretnénk megőrizni, s ez tart majd vissza minket a nagy evésektől.

A lényeg: karácsonyra lefogyni!


Mivel addig körülbelül nyolc hót áll a rendelkezésünkre, elég szép eredményeket érhetünk el. A nyolc hét alatt - kezdő testsúlytól függően - akár 3-6 kilótól is megszabadulhatunk. Minél magasabb a kezdő testsúly, annál len-dületesebb és látványosabb lesz a fogyás is. Míg ha valakin csak pár kiló súlyfelesleg van, az nyilván lassabban fog meg-szabadulni a kilóktól. Ez azonban ne szegje senki kedvét.

A mostani módszer nem sokban különbözik a klasszikus fogyókúráktól. Lényege a nagy mennyiségű zöldség fogyasztása párolva vagy nyersen, esetleg grillezve vagy sütőzacskóban készítve. Minden étkezésnek a zöldségek lesznek az alapjai.

Karácsonyig még van idő

Klasszikus értelemben vett szénhidrátot naponta mindössze egy alkalommal fogyaszthat. Ez történhet a reggeli vagy a déli órákban, este már lehetőség szerint kerülje. A szénhidrát lehet egy darab teljes kiőrlésű zsemle vagy kifli, vagy két szelet teljes kiőrlésű kenyér. Lehet egy fél csésze barna rizs, vadrizs, bulgur vagy köles. Ezenkívül belefér egy fél adag teljes kiőrlésű tészta is. A szénhidrátfogyasztásnak az a feltétele, hogy mindig nagy adag zöldséggel és kis adag fehérjével társuljon. Vagyis, ha rizst fogyaszt, ehet mellé egy kis szelet húst, halat, kis szelet grillezett sajtot vagy egy darab főtt tojást, ám fogyasztania kéli hozzá egy nagy adag salátát is. A gabonaféléket elkészítheti hús nélkül is, nagy adag párolt zöldséggel elkeverve. Tésztát szintén zöldséges vagy halas feltéttel fogyaszthat, tehát a carbonara spagetti, legyen bár a tészta teljes kiőrlésű, nem fér bele a fogyókúra kereteibe.

A tejtermékek közül csak a zsírszegény tej, a natúrjoghurt, a kefir, az aludttej és a zsírszegény túró maradhat. A sajtok közül a parmezán és a mozzarella fér bele az étrendbe, alkalmanként 5 dkg-nyi adag fogyasztható.

Húsfélét, vagyis natúr csirke- illetve pulykamellet, halféleséget naponta egy, legfeljebb két alkalommal fogyasszon, a felvágottak naponta egyszer engedélyezettek. Ez utóbbiakat a legjobb házi sovány sonkára cserélni. Az olyan felvágottak, mint a párizsi, a sonkafelvágottak, a csípős szalámi nagyon sok sót és gyakran sok zsírt is tartalmaznak. A száraz sonka-ós kolbászfélék első ránézésre talán kalóriadúsabbak, de só, zsír, adalék- és mesterséges anyagok híján mégis sokkal egészségesebbek. Ráadásul sokkal kisebb mennyiség elég belőlük.

Bármilyen meglepő, de gyümölcsöt is lehetőleg naponta csak egy alkalommal fogyasszon. Délelőtt nassoljon gyümölcsöt, és ne ebéd után vagy a délutáni órákban. A gyümölcsben sok a gyümölcscukor, amely bármily természetes is, mégiscsak cukor. Ha a gyümölcsfogyasztás előtt túl sok fehérje vagy szénhidrát került a szervezetbe, a gyümölcsöt nehezebben dolgozza fel, nem emésztési, hanem erjedési folyamatok indulnak meg, ettől aztán gyomorfájás, puffadás, akár gyomorégés is felléphet. És persze a fogyást is akadályozza.

Talán egyértelmű, hogy a finomított cukrot tartalmazó ételekről bizony le kell mondania. Ez nem csak az édességeket, péksüteményeket jelenti, hanem a tartósított élelmiszereket is. Próbálja meg az elkövetkezendő hetekben kerülni a zacskós, tasakos, dobozos, mélyhűtött ételeket. Számos káros méreganyagtól szabadulhat így meg, valamint így elkerülheti a rejtett cukrokat és transzzsírsavakat is. Mivel úgyis a zöldségfogyasztásra helyezte a hangsúlyt, bízunk abban, hogy ez nem lesz nehéz. Hir.ma (olvasói beküldés)

Hozzászólások

Figyelj a pozitív kommunikációra a karácsonyi időszakban!

Figyelj a pozitív kommunikációra a karácsonyi időszakban!

Adventi életmódtanácsok.

Decemberi üzenet

Decemberi üzenet

Amit először meglátsz a képen, az alapján kapod meg a neked szóló tanácsot.

Ne csak az ünnepekkor találkozz a szeretteiddel!

Ne csak az ünnepekkor találkozz a szeretteiddel!

Életmódtanácsok az év végére.

Ezt árulja el rólad az, ahogy a tolat tartod

Ezt árulja el rólad az, ahogy a tolat tartod

Válaszd ki a rád jellemző tolltartást, majd olvasd el a neked szóló elemzést!

Tanulságos történtek arról, hogy miért érdemes alaposan átgondolni a karácsonyi ajándékozást

Tanulságos történtek arról, hogy miért érdemes alaposan átgondolni a karácsonyi ajándékozást

Internetes beszámolók a legkínosabb, legviccesebb karácsonyi ajándékokról.

Decemberi életmódtanácsok

Decemberi életmódtanácsok

Feladatok, amelyek által jobbá és boldogabbá teheted az életedet az év utolsó havában.

Milyen irányt vehet az életed 2025-ben?

Milyen irányt vehet az életed 2025-ben?

Válassz egy lapot a neked szóló tanácsért!

Hogyan lehetne javítani a kapcsolatot a lakók és a közös képviselő között?

Hogyan lehetne javítani a kapcsolatot a lakók és a közös képviselő között?

Feszültség a lakóközösségben? A jó kommunikáció a kulcs! Ismerd meg, hogyan segíthet egy modern társasházkezelő program a kapcsolatok javításában.

2025-ös életmódtanács

2025-ös életmódtanács

Ezt kellene megtanulnod az esztendőben.

Ezt kell még megtenned, ha szeretnéd tiszta lappal indítani a 2025-ös évet!

Ezt kell még megtenned, ha szeretnéd tiszta lappal indítani a 2025-ös évet!

Mivel kellene foglalkoznod 2024 végéig?

http://ujhazak.com