Miért nem szeretik a gyerekek a brokkolit? A válasz a biológiában keresendő!

A nyálban található lebontó enzimeknek köszönhetően a gyermekek sokkal savanyúbbnak érzékelnek egyes zöldségféléket, amiért aztán inkább visszautasítják fogyasztásukat. 



Örök rejtély volt egészen a közelmúltig, hogy miért nem szeretik a gyerekek a brokkolit, a karfiolt, kelbimbót és más káposztaféléket. A leggyakoribb válasz általában az volt, hogy válogatósak, ám a valós válasz ennél jóval összetettebb. Az Amerikában végzett kutatás során közel 100 szülőn és gyermekeiken tesztelték le azt, hogy milyen reakciókat vált ki belőlük egy egy zöldség íze. Azt találták, hogy a felnőttek szívesebben fogyasztják a fent említett zöldségeket, míg a gyerekek első ízlelés után visszautasították őket. 

A kutatók minden alkalommal nyálmintát vettek a résztvevőktől, végül ezeket hasonlították össze. A kutatás során megfigyelték, hogy a mindannyiunk szájában megtalálható cisztein liáz enzimek aktívabban dolgoznak a gyermekek szájában. Ezek az enzimek megtalálhatóak a brokkoliban, karfiolban és a káposztafélékben is, fogyasztásuk során együttes erővel dolgoznak különböző kémiai vegyületek lebontásában, melynek eredménye egy sokkal erőteljesebb íz és illat lesz. Ebben az esetben azonban nem egy kellemes ízről és illatról van szó, hanem sokkal inkább egy erős savanyúságról és kellemetlen szagról. A válasz tehát az, hogy a gyerekek sokkal rosszabb ízűnek érzik ezeket az ételeket, mint a felnőttek. 



(forrás: healthline)

Hozzászólások

Francia kártya teszt, amiből kiderülhet, hogy merre haladsz az életben

Francia kártya teszt, amiből kiderülhet, hogy merre haladsz az életben

Válassz egy lapot a neked szóló elemzésért!

Májusi bölcsesség

Májusi bölcsesség

Válassz egy lapot a neked szóló útmutatásért!

Májusi életfeladat

Májusi életfeladat

Válassz egy képet a neked szóló üzenetért!

Mély titkokat árul el rólad a Kísértetkastély-teszt

Mély titkokat árul el rólad a Kísértetkastély-teszt

Ha szeretnéd megismerni a személyiséged rejtett titkait, akkor válaszd ki az alábbiak közül azt a képet, amely felkelti a figyelmedet!

Fa-teszt, amiből kiderül, hogy milyen változásokra számíthatsz 2024-ben

Fa-teszt, amiből kiderül, hogy milyen változásokra számíthatsz 2024-ben

Válassz egy fát az alábbiak közül, majd olvasd el a neked szóló elemzést!

Ezt árulja el rólad az, hogy hova mennél nyaralni

Ezt árulja el rólad az, hogy hova mennél nyaralni

Válaszd ki az alábbi képek közül azt, amelyik a legvonzóbb a számodra!

Tedd meg, amit nem sikerült a tavasz első felében!

Tedd meg, amit nem sikerült a tavasz első felében!

Életmódtanácsok, amelyekkel sikeresebbé teheted az életedet az évszak második felében.

Rémálomfejtés

Rémálomfejtés

Mit jelent, ha például halállal, üldözéssel vagy fulladással álmodsz?

Ebből a tesztből kiderül, hogy mi az életfilozófiád

Ebből a tesztből kiderül, hogy mi az életfilozófiád

Válassz egy képet, majd olvasd el a neked szóló elemzést.

Erdei út mesél a személyiségedről

Erdei út mesél a személyiségedről

Válaszd ki a neked legjobban tetsző képet, majd olvasd el a döntésedhez tartozó elemzést.

http://ujhazak.com