Mik azok a szűrések, amelyek fontosak és miért ne hanyagoljuk azokat?

Sajnos hajlamosak vagyunk kihagyni a kötelező, illetve megelőzés céljából fontos szűrővizsgálatokat, pedig a korai felismeréssel minden betegség könnyebben kezelhető, esetlegesen gyógyítható.


Jellemzően akkor kapnak az emberek észbe, mikor már a betegség kialakult, netán már tüneteket okoz vagy előrehaladott állapotban van, ez nagyon nagy hiba, hiszen pont azért vannak a különböző ellenőrző vizsgálatok, hogy időben kiszűrjék a problémákat. Talán a nők könnyebben rászánják magukat, mondhatni egészségtudatosabbak, mint a férfiak, de sokszor mindkét nem egyaránt kerüli a vizsgálatokat. 

Hogy miért van ez? Első sorban a mai rohanó világban nem egyszerű időt szakítani egy akár 30 perces vizsgálatra sem, hiszen a munkahelyről el kell jönni, a családi napi rutint felborítani. Nem könnyíti meg az a tény sem ezt, hogy időpontot sem könnyű kapni egy- egy rendelésre, sokszor hónapokat kell várni, ezért aki épp elszánta magát az meggondolja, netán közbe jön valami, amit nyilván nem tudott jóval előre, sőt még néha időponttal is órákat kell várakozni a várótermekben, amelyektől mondhatni mindenki kikészül. Főleg úgy, hogy lehetséges nincs is szüksége orvosi ellátásra. Általában az emberek tudomást vesznek a társadalmat érintő veszélyekről, betegségekről, ám mégis úgy gondolják, hogy velük az (legyen az bármi) nem történhet meg. Sajnos bárki bármikor megbetegedhet, ezért fontos időben kiszűrni a bajt, már csak azért is, mert nem egy olyan betegség létezik, amely már előrehaladott stádiumban nem gyógyítható. 


2016-ban Magyarországon közel 33000-en hunytak el különböző daganatos megbetegedés következtében. 

A tudatos életmód, helyes táplálkozás, illetve a rendszeres testmozgás mellett elengedhetetlen a rendszeres szűrővizsgálatokon való megjelenés az egészség megőrzéséért. A nőknek már 16- 20 éves kortól érdemes méhnyakrák szűrésre járniuk, amely évente egyszer esedékes, tünetmentesen is. Az emlők önvizsgálatát is rendszeresen végezni kell, minimum havonta egyszer. Nemtől függetlenül oda kell figyelni a bőrre, az anyajegyekre, főleg a szoláriumhasználóknak, illetve a napon sokat tartózkodóknak, időnként az anyajegyeket ellenőriztetni szükséges bőrgyógyásszal is. A fogorvost is ajánlott fél évente egyszer panasz mentesen is felkeresni. A tüdőszűrés is rendkívül fontos, főleg a dohányzók esetében fontos a rendszeres kontroll. A fiatalok körében sajnos még mindig nagy a hererák megjelenésének száma, ezért 35 éves korukig rendszeresen alá kell vetniük magukat ennek a szűrésnek is. 40 éves kortól pedig érdemes vastag- és vékonybél szűrésre járni. A férfiakat 40 év fölött érinti a prosztatarák megelőzésére szolgáló PSA- szűrés, illetve tapintásos urológiai vizsgálat. 




Fontos, hogy figyeljünk az egészségünkre! Érdemes ellenőriznünk a vérnyomásunkat, vércukorszintünket, illetve a szemünket is rendszeresen vizsgáltassuk meg. Gyermekkorban a szülők felelőssége a gyermek egészségügyi vizsgálatokon való megjelenése, felnőtt korban azonban már mindenki saját magáért felelős. 

Hozzászólások

Unalmas vagy izgalmas nyarad lesz?

Unalmas vagy izgalmas nyarad lesz?

Amit először meglátsz a képen, az árulja el, hogy milyen évszakban lesz részed.

Ló-teszt

Ló-teszt

Válassz egy lovat az alábbiak közül a neked szóló elemzésért!

Francia kártya teszt, amiből kiderülhet, hogy merre haladsz az életben

Francia kártya teszt, amiből kiderülhet, hogy merre haladsz az életben

Válassz egy lapot a neked szóló elemzésért!

Májusi bölcsesség

Májusi bölcsesség

Válassz egy lapot a neked szóló útmutatásért!

Májusi életfeladat

Májusi életfeladat

Válassz egy képet a neked szóló üzenetért!

Mély titkokat árul el rólad a Kísértetkastély-teszt

Mély titkokat árul el rólad a Kísértetkastély-teszt

Ha szeretnéd megismerni a személyiséged rejtett titkait, akkor válaszd ki az alábbiak közül azt a képet, amely felkelti a figyelmedet!

Fa-teszt, amiből kiderül, hogy milyen változásokra számíthatsz 2024-ben

Fa-teszt, amiből kiderül, hogy milyen változásokra számíthatsz 2024-ben

Válassz egy fát az alábbiak közül, majd olvasd el a neked szóló elemzést!

Ezt árulja el rólad az, hogy hova mennél nyaralni

Ezt árulja el rólad az, hogy hova mennél nyaralni

Válaszd ki az alábbi képek közül azt, amelyik a legvonzóbb a számodra!

Tedd meg, amit nem sikerült a tavasz első felében!

Tedd meg, amit nem sikerült a tavasz első felében!

Életmódtanácsok, amelyekkel sikeresebbé teheted az életedet az évszak második felében.

Rémálomfejtés

Rémálomfejtés

Mit jelent, ha például halállal, üldözéssel vagy fulladással álmodsz?

http://ujhazak.com