Mire tanítja az emberiséget a koronavírus - áldás, vagy csak átok?

Jelentősen megváltozott az egész emberiség élete, mióta kitört a koronavírus. Negatív hatásai mellett, azonban a pozitívumokra is érdemes figyelmet fordítani. 

Belegondoltál már abba, mekkorát változott az életed, mióta betört világunkba a rettegett koronavírus? Számos negatív következményével bizonyosan neked is szembe kell nézned, mint például a korlátozásokkal, a bezártsággal, az anyagi nehézségekkel, a megváltozott játékszabályokkal, megannyi változtatással. Azonban nagyon kevesen tekintenek más szemszögből a pandémiára. Van ennek ugyanis egy másik nézőpontja is, mikor azt akarjuk megérteni és felfedezni, hogy mégis mi az, amire tanítani szeretne minket ez az egész szituáció. 



1. Empátia: Az emberiséget úgy járja át a közöny, mint a fák ágait a kora reggeli napsütés. Ott van mindenhol, egyre erősebb, következményei pedig gyakran szívszorítóak tudnak lenni. Nagyon fontossá vált az empátia gyakorlása ebben az időszakban, amiben jelenleg is benne vagyunk és ki tudja még mennyi ideig leszünk benne, hiszen kivétel nélkül mindenkinek nehéz most. 

2. Önkontroll: A korlátozásokat nagyon sokan rosszul viselik, hiszen szinte rákényszerül az ember arra, hogy a saját otthonában, jobb esetben családjával legyen, velük foglalkozzon, valamint saját lelkivilágával. Ez bizony nehéz lehet azoknak, akik éveken keresztül menekültek önmaguk- és problémáik elöl. Remek lehetőség azonban arra, hogy az ember betekintést nyerjen saját lelki világába és rendet tegyen ott, valamint átgondolja valójában mi is a fontos az életben.

3. Irányváltoztatás: A vírus ideje alatt rengeteg munkahely szűnt meg, vagy szerveződött át, ami miatt emberek százezreinek váltania kellett. Ez nem minden esetben sült el negatív élményként, hiszen sokan pontosan most tudtak arra az útra lépni, amire mindig is szerettek volna, csak halogattak, vagy egyszerűen korábban nem állt módjukban megtenni. 

4. Helyes prioritás: A krízisben lévő ember fontossági sorrendje átalakul. Ami régen fontos volt, ma már kevésbé. Aminek pedig fontosnak kell lennie, az pedig fontosabbá válik. Nagyobb szerepet kap az egészség ápolása, mind testileg, mind lelkileg. Nagyobb értékké válik a találkozás másokkal és az együtt töltött idő is. 


(forrás: makemebetter)

Hozzászólások

Francia kártya teszt, amiből kiderülhet, hogy merre haladsz az életben

Francia kártya teszt, amiből kiderülhet, hogy merre haladsz az életben

Válassz egy lapot a neked szóló elemzésért!

Májusi bölcsesség

Májusi bölcsesség

Válassz egy lapot a neked szóló útmutatásért!

Májusi életfeladat

Májusi életfeladat

Válassz egy képet a neked szóló üzenetért!

Mély titkokat árul el rólad a Kísértetkastély-teszt

Mély titkokat árul el rólad a Kísértetkastély-teszt

Ha szeretnéd megismerni a személyiséged rejtett titkait, akkor válaszd ki az alábbiak közül azt a képet, amely felkelti a figyelmedet!

Fa-teszt, amiből kiderül, hogy milyen változásokra számíthatsz 2024-ben

Fa-teszt, amiből kiderül, hogy milyen változásokra számíthatsz 2024-ben

Válassz egy fát az alábbiak közül, majd olvasd el a neked szóló elemzést!

Ezt árulja el rólad az, hogy hova mennél nyaralni

Ezt árulja el rólad az, hogy hova mennél nyaralni

Válaszd ki az alábbi képek közül azt, amelyik a legvonzóbb a számodra!

Tedd meg, amit nem sikerült a tavasz első felében!

Tedd meg, amit nem sikerült a tavasz első felében!

Életmódtanácsok, amelyekkel sikeresebbé teheted az életedet az évszak második felében.

Rémálomfejtés

Rémálomfejtés

Mit jelent, ha például halállal, üldözéssel vagy fulladással álmodsz?

Ebből a tesztből kiderül, hogy mi az életfilozófiád

Ebből a tesztből kiderül, hogy mi az életfilozófiád

Válassz egy képet, majd olvasd el a neked szóló elemzést.

Erdei út mesél a személyiségedről

Erdei út mesél a személyiségedről

Válaszd ki a neked legjobban tetsző képet, majd olvasd el a döntésedhez tartozó elemzést.

http://ujhazak.com