Miről árulkodik a hajszín?

Kutatásokkal bizonyították, hogy a színek különböző hatásokat gyakorolnak a testre és a lélekre is. Ez alól bizony a hajszín sem kivétel. Hiszen a hajunk színét nem váltogatjuk mindennap, mint a ruhákat, így a domináns színek nagyobb hatást fejtenek ki a személyiségekre is. Felmerült sokakban a kérdés, hogy ekkor a természetes hajszínt kell vizsgálni, vagy a festettet és változik a jellem is egy új hajszín után? Festett haj esetén az új színt kell figyelembe venni, ugyan is a festés következtében, idővel a személyiség is hozzáigazul. Egy egy nehezebb időszak után a nők szokták érezni a belső késztetést, hogy változzanak meg.

hair h

Szőke

Egy szöszi lehet ártatlan, vagy akár egy igazi szex szimbólum is. Rögtön a figyelem középpontjába kerül, mert ez a szín vonzza a tekinteteket. Szinte mindig a középpontban van, szinte rajonganak érte, ezért jó társasági ember. Nyitott, bohókás, vidám. Ugyanakkor a "tipikus szőke nő" közhiedelem miatt, nem igen veszik komolyan se gondolataikat, sem őket.

Barna

A barnákat szelídebbnek tartják, ugyanakkor nagyon is érzékinek. Kerülik a feltűnést, természetesebbek és kevésbé nyüzsgőek. Munkájukban és életvitelükben is precízek. Megbízhatóak és mély érzelmi világgal rendelkeznek. Egyenesek, nyíltak és őszinték. Melegségükről és odaadásukról híresek.

Vörös

Mivel a vörös mindig is ritka hajszínnek számított, ezért igen különleges. Régen úgy tartották, hogy a vörös haj alatt, egy ördögi lélek lapul. A vörösök imádnak élni és szeretik a kalandokat. Pezsgő életmódot folytatnak, temperamentumosak és energikusak. Jellemző rájuk a forrófejűség és az öntörvényűség is. Esetekben ez könnyen átválthat meggondolatlanságba is.

Fekete

Kettősség lapul alatta. Van a kreol bőrű, ében fekete hajú amazon, aki vonzza a férfiakat egzotikus és érzéki megjelenésével és van a hófehér bőrű, kékes fekete hajú, ártatlan hófehérke. A fekete haj titokzatosságot és határozottságot és intelligenciát sugall. Ezeket a nőket jobban megbecsülik és adnak a szavukra. Ugyanakkor megközelíthetetlenséget és zárkózottságot is üzenhet.


Hozzászólások

Ló-teszt

Ló-teszt

Válassz egy lovat az alábbiak közül a neked szóló elemzésért!

Francia kártya teszt, amiből kiderülhet, hogy merre haladsz az életben

Francia kártya teszt, amiből kiderülhet, hogy merre haladsz az életben

Válassz egy lapot a neked szóló elemzésért!

Májusi bölcsesség

Májusi bölcsesség

Válassz egy lapot a neked szóló útmutatásért!

Májusi életfeladat

Májusi életfeladat

Válassz egy képet a neked szóló üzenetért!

Mély titkokat árul el rólad a Kísértetkastély-teszt

Mély titkokat árul el rólad a Kísértetkastély-teszt

Ha szeretnéd megismerni a személyiséged rejtett titkait, akkor válaszd ki az alábbiak közül azt a képet, amely felkelti a figyelmedet!

Fa-teszt, amiből kiderül, hogy milyen változásokra számíthatsz 2024-ben

Fa-teszt, amiből kiderül, hogy milyen változásokra számíthatsz 2024-ben

Válassz egy fát az alábbiak közül, majd olvasd el a neked szóló elemzést!

Ezt árulja el rólad az, hogy hova mennél nyaralni

Ezt árulja el rólad az, hogy hova mennél nyaralni

Válaszd ki az alábbi képek közül azt, amelyik a legvonzóbb a számodra!

Tedd meg, amit nem sikerült a tavasz első felében!

Tedd meg, amit nem sikerült a tavasz első felében!

Életmódtanácsok, amelyekkel sikeresebbé teheted az életedet az évszak második felében.

Rémálomfejtés

Rémálomfejtés

Mit jelent, ha például halállal, üldözéssel vagy fulladással álmodsz?

Ebből a tesztből kiderül, hogy mi az életfilozófiád

Ebből a tesztből kiderül, hogy mi az életfilozófiád

Válassz egy képet, majd olvasd el a neked szóló elemzést.

http://ujhazak.com